A magyar érdekeltségű mérkőzéseket tekintve a közel egy órát emberelőnyben játszó, sorozatban 3-szoros EL-győztes, illetve 2-szeres UEFA Kupa-győztes Sevilla 4-0-s hazai győzelme gyakorlatilag formalitássá tette az Újpest elleni visszavágót, a lila-fehérek a szép búcsúban bízhatnak saját közönségük előtt a spanyol sztárcsapat ellen.

A mérkőzés 21 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

A Honvéd hazai pályán csak 1-0-ra nyert a luxemburgi Niederkorn ellen, Baráth Botond hajrában szerzett góljával. A visszavágón a Tippmixpro oddsai alapján kiélezett küzdelem várható, de a továbbjutásra a magyar csapat az esélyesebb.

A Progres Niederkorn - Honvéd találkozót 19 órától rendezik.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Az odavágók egyik legnagyobb meglepetése volt az Atalanta hazai botlása a bosnyák FK Sarajevo ellen, hiszen az olasz bajnokság 7. helyezettje csak 2-2-re volt képes az első mérkőzésen (pedig már 2-0-ra is vezetett), így nehéz helyzetben várja az idegenbeli visszavágót. A Tippmixpro oddsai alapján azonban így is ők a mérkőzés és a párharc esélyesei is.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Ugyancsak a váratlan eredmények kategóriájába sorolható a máltai Balzan hazai diadala, ráadásul már két góllal is vezettek a Slovan Bratislava ellen, a szlovákok Savicevic révén szerezték a továbbjutás szempontjából értékesnek tűnő találatot. A máltaiak először élték túl az első selejtezőkört az EL-ben (tavaly a Vidi búcsúztatta őket), lehet, hogy rögtön a másodikon is túljutnak?

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Gyurcsó Ádám végigjátszotta a Slavia Szófia elleni EL-selejtezőt a Hajduk Split színeiben, a horvát együttes csak sovány, egygólos előnyt szerzett hazai pályán. Bulgáriában így nehéz mérkőzés vár rájuk, megőrzik minimális fórjukat?

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!