PAOK – Benfica

A PAOK története során először juthat be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, míg a Benfica 14. BL-főtáblás szereplésére készül, ráadásul a legutóbbi 8 szezonban mindig ott volt a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörében. Az előjelek viszont ezúttal a legutóbbi görög bajnokság ezüstérmese számára kedvezőbbek, hiszen a PAOK Lisszabonban ért el értékes 1-1-et az előző portugál pontvadászat második helyezettjével szemben: Pizzi 11-esével ugyan Rui Vitória együttese szerzett vezetést, de Amr Warda találatával a vendégek egyenlíteni tudtak.

A görög gárda legutóbb a 2016/17-es szezonban szerepelt a BL-selejtezőben: akkor a 3. fordulóban az Ajax túl nagy falat volt, 3-2-es összesítéssel a holland gárda lépett tovább. Tavaly az EL-selejtező 3. körében az Olimpik Donecket még búcsúztatta a PAOK, a playoffban viszont nem bírt az Östersunddal: a svéd együttes 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal nyerte a párharcot. Idén szépen menetel a román Razvan Lucescu által irányított csapat: a BL előző kiírásában nyolcaddöntős Basel elleni kettős győzelem (2-1 és 3-0) és a legutóbbi orosz bajnokságban 3. helyen végző Szpartak Moszkva kiejtése (3-2) is megsüvegelendő. Ráadásul a PAOK hazai pályán ugyancsak meggyőzőnek tűnik, otthon tétmeccsen utoljára tavaly májusban szenvedett vereséget. (Igaz, két, 2018-as hazai bajnokiját 0-3-as eredménnyel a vendégcsapatok javára írtak jóvá.) 

A Benfica az előző selejtezőkör odavágóján Lisszabonban 1-0-ra legyőzte a Fenerbahcét, s a török ezüstérmes elleni sikerrel véget vetett egy nagyon csúnya szériának: egy 7 találkozóból álló BL-vereségsorozat végére került pont. Az isztambuli visszavágón aztán 1-1-et játszott, ami továbbjutást ért. A nemrég indult pontvadászatban 3 kör után 7 ponttal áll, legutóbb a Sporting ellen hazai közönség előtt egy döntetlenre (1-1) futotta a csapat erejéből. A görög bajnokság nyitófordulójában az Aszterasz Tripolisz elleni, 1-0-s sikerrel hangoló PAOK ellen egy újabb 1-1 hosszabbítást jelentene… Érdekesség, hogy a Benfica eddig 5 tizenegyespárbajt vívott meg a nemzetközi kupaporondon, és ezeken mindössze egyszer, az UEFA Kupa 1999/2000-es kiírásában tudott felülkerekedni – éppen a PAOK ellen…

PSV – BATE Boriszov

Az első találkozó szoros csatát és gólparádét hozott: Tuominen góljával a 9. percben nagy meglepetésre a legutóbbi 12 fehérorosz bajnoki címet begyűjtő házigazda szerzett vezetést, majd a 35. percben Pereiro egyenlített, a 61. minutumban Lozano révén pedig már a holland bajnoknál volt az előny. A 88. percben viszont jött az egykoron az Arsenalban és a Barcelonában is megforduló, örökifjú Aleksandr Hleb: a 37 éves fehérorosz klasszis góljával 2-2-re módosult az állás. És ezzel még nem volt vége, az újabb, egyben utolsó fordulatot egy 19 éves ifjú, a nemzetközi porondon első tétmeccsét játszó Donyell Malen találata hozta, aki a 89. percben – 2 perccel a becserélése után – eldöntötte a találkozót.

Ezzel kényelmes helyzetbe került Mark van Bommel csapata, de azért nem árt az óvatosság: tavaly az EL-ben az előzetesen jóval esélytelenebbnek tartott Osijek a párharc mindkét meccsén 1-0-ra legyőzte az eindhovenieket. Ezzel együtt a BATE Boriszov ellen ők a párharc toronymagas esélyesei, és ha igazolják a papírfomát, 16. alkalommal kvalifikálhatják magukat a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. Utoljára a 2016/17-es idényben jutottak el ilyen magasságokba, igaz, abban a szezonban mindössze 2 pontot kapartak össze, és az utolsó helyen zártak kvartettjükben.

A Bate Boriszov mindkét eddigi párharcát 2-1-es összesítéssel abszolválta, és figyelmeztetető jel lehet a hollandok számára, hogy mindkétszer nyert idegenben: a finn Helsinki JK ellen 2-1-re, az előző idényben BL-csoportkörös Qarabag Baku vendégeként pedig 1-0-ra. Hogy ez mekkora fegyvertény, azt jól jelzi, hogy az azeri bajnok otthonában tavaly az Atl. Madrid is csak egy döntetlenre (0-0) volt jó… A 14-szeres fehérorosz bajnok először a 2008/2009-es szezonban jutott be a BL-főtáblára, majd ezt a bravúrt még négyszer megismételte. Legutóbb a 2015/16-os szezonban szerepelt a csoportkörben, ahol hazai pályán óriási bravúrral 3-2-re legyőzte a Romát. Most legalább akkora szenzációt jelentene, ha a PSV-t az Európa Ligába száműzné…

Salzburg – Crvena zvezda

Miután Belgrádban 0-0-t játszottak a csapatok, ebben a párharcban minden lehet. A hazai pálya okán persze a 12-szeres osztrák bajnok az esélyesebb, amely eddig mindössze egyszer, 1994-ben – még Casino Salzburg néven – járt a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörében.  A szerb bajnok számára riasztó tény lehet, hogy a legutóbb EL-elődöntőt játszó – többek között a Real Sociedadot, a Dortmundot és a Laziót is búcsúztató – osztrákok utolsó 26 európai kupameccsükből csupán kettőt veszítettek el. Ugyanakkor a Salzburg az elmúlt bő két évtizedben hiába volt 12 alkalommal a BL-csoportkör kapujában, mindannyiszor elbukta a döntő ütközetet. Ebben az idényben végre átlépné saját árnyékát, s a formája biztatónak tűnik: az idei BL-selejtezőkbe a 3. körben kapcsolódott be, és a macedón bajnok Shkendija Tetovo nem jelentett számára gondot, hiszen 4-0-s összesítéssel jutott tovább, és az osztrák ligát is 100 százalékos teljesítménnyel, öt mérkőzésből ötöt nyerve vezeti. Tavaly a Rijekával szemben idegenben szerzett kevesebb góllal maradt alul (2017-ben is 0-0-t játszott vendégként), most nem szeretne ugyanabba a folyóba lépni…

A Crvena zvezda hosszabb úton van túl. A lett Spartaks Jurmala ellen ugyan nem sziporkáztak, de az idegenbeli 0-0 után otthon 2-0-ra győztek. A következő körben a Suduva Marijampole együttesét már jóval magabiztosabban, 5-0-s összesítéssel intézték el, ami azért is figyelemre méltó, mert a litván bajnok az EL-playoffban hazai pályán a nagy hírű Celticet is megszorongatta (1-1). A 3. selejtezőkörben aztán jött az igazi dráma, a „hamisítatlan horror”: a Szpartak Trnava elleni, hazai 1-1 után a rendes játékidőben Nagyszombaton is 1-1-re végeztek a szerbek, így jöhetett a hosszabbítás, ahol Nemanja Radonjic a 98. percben lőtte tovább a Crvena zvezdát. Még az sem kizárt, hogy ezúttal is szükség lesz ráadásra, hiszen a szerb bajnok nem tekinthető ijedős vendégnek, mivel házon kívül utolsó 7 európai kupacsatájából mindössze egyet bukott el. Ha pedig 11-esekre kerülne a sor, akkor sem lenne félnivalója, hiszen eddigi 5 büntetőpárbajából csupán egyet veszített el az európai kupaporondon…

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!