A csoport:

FC Bruges – Atl. Madrid

Monaco - Dortmund

Az A csoportban szinte minden lényegi kérdés megválaszolásra került már, egyet leszámítva. Ki lesz a csoportgyőztes? Az Atl. Madrid vagy a Dortmund? Előbbi a biztosan 3. helyen végző, ezzel az Európa Liga egyenes kieséses szakaszába „átigazoló” FC Bruges otthonába látogat, ahol csak a győzelemmel lehet biztos a csoportelsőségében. Döntetlen esetén egy esetleges Dortmund-siker ugyanis az egymás elleni eredmények miatt a németeknek kedvezne (0-4, 2-0). Vajon mindkét páholyban lévő csapatnak sikerül behúznia idegenbeli mérkőzését?

B csoport:

Barcelona – Tottenham

Internazionale - PSV

Ebben a kvartettben a Barcelona csoportelsősége holtbiztos, ám a másik továbbjutó kilétére csak az utolsó fordulóban derül fény. Az előző körben a Tottenham az Internazionale legyőzésével (1-0) tartotta életben reményeit. Mindketten 7-7 ponttal állnak, de 2-1-es milánói veresége az idegenben szerzett gól miatt előbbre rangsorolja az angolokat. A továbblépéséhez így is legalább ugyanannyi pontot kell szereznie a Spursnek, mint az Internek. Az kék-feketékre az egy pontot összekaparó PSV vár, amely elvileg – nem jelenthet gondot hazai pályán. Így aztán nem lesz könnyű dolguk Harry Kane-éknek, akiknek minden valószínűség szerint győzniük kell a Camp Nouban, ami még úgy sem tűnik egyszerűnek, hogy a Barca játékosainak nem feltétlenül kell megszakadniuk ezen a mérkőzésen…

C csoport:

Liverpool – Napoli

Crvena zvezda – Paris SG

Hogy, hogy nem pont a „halálcsoportban” eldöntetlen még minden. Pillanatnyilag a Napoli vezet 9 ponttal, a Paris SG-nek 8, míg a Liverpoolnak 6 pontja van. A csoportutolsó Crvena zvezda ugyan a továbbjutásban már nem, de a 3. hely megszerzésében még reménykedhet. Ehhez Belgrádban mindenképp meg kell vernie a párizsi sztárcsapatot, és emellett a Vörösök vereségét is ki kell szurkolnia. Liverpoolban vérbeli rangadóra készülhet Klopp csapata a Napoli ellen, ahol csak a győzelem jöhet szóba Salah és társai számára. Egy Anfielden szerzett gól viszont akár aranyat érhet az olaszoknak, mert ebben az esetben már több góllal kell nyerniük a hazaiaknak a továbbjutáshoz, lévén Nápolyban 1-0-s Napoli diadal született. Tovább bonyolítja viszont a helyzetet, hogy amennyiben a Liverpool 1-0-ra nyer, akkor továbbjut. Az izgalmak és a dráma garantált?

D csoport:

Galatasaray – Porto

Schalke – Lokomotív Moszkva

A D csoport küzdelmei fejeződnek be a leghamarabb, tudniillik a két találkozó 18:55-től kezdődik. (A keddi nap többi mérkőzésére 21 órától kerül sor.) Itt a Porto első, míg a Schalke a második helyen jutott a legjobb 16 közé. Soros ellenfeleik a 3. helyért futnak versenyt. A Galatasaray pocsék idegenbeli BL-mérleggel bír (3 vereség, 0 szerzett, 5 kapott gól), ám nagy szerencséjére otthon – ahol még gólt sem kapott fogadhatja a Portót. A Lokomotív Moszkvának Gelsenkirchenben csak és kizárólag győzelemmel lehet esélye a 3. pozícióra, mivel a Galatával vívott egymás elleni meccseik a törököknek kedveznek (0-3, 2-0)…

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!