A Rocket League egy futballszimulátor, azonban az embereket autókkal helyettesítették a 2015-ben megjelent játékban. A Pysonix fejlesztése először csak PS4-re és számítógépre jelent meg, de később kiadták Xbox One-ra és Nintendo Switch-re, vagyis az online játéktérben akár másik platformon játszó ellenféllel is össze lehet kerülni a játék során. A Rocket League sokat fejlődött az elődjének számító Battle-Cars nevű játékhoz képest mind grafikában, mind játékmenetben.
A játékosok (lehet akár egy az egy ellen, de legfeljebb négy a négy ellen játszani) egy rakétahajtású autót irányítanak, annak segítségével próbálják a kocsinál jóval nagyobb labdát az ellenfél kapujába juttatni. A pályát fal veszi körül minden irányból, tehát a labda nem tud játékon kívül kerülni, és a tehetséges e-sportolók akár a plafonról lezuhanva is tudnak gólt szerezni. A játékot tovább bonyolítja, hogy minden autó rendelkezik életerővel, azaz az ellenfél kocsiját ideiglenesen ki lehet iktatni a játékból. Játékmódtól függően a cél az ellenfél csapatánál több gólt szerezni, vagy rövidebb idő alatt adott gólszámot elérni. A pályán található power-upok segítségével lehet akadályozni az ellenfelet vagy segíteni a saját csapatot (pl. csizma, fagyasztó, bokszkesztyű, mágnes).
A játékban és a streamer oldalakon sok angol kifejezéssel találkozhatnak a fogadók, ehhez lehet segítség az alábbi „szótár” a teljesség igénye nélkül:
Aerial: A labdát a levegőben találják el.
Ceiling: A plafon. Akár róla leesve is lehet gólt szerezni a kocsival.
Dribble: Cselezés, melyen a játékos a kocsi tetejére ügyeskedi a labdát és azon egyensúlyozva viszi tovább.
Pinch: A fel mellett lévő labdát megfelelő szögben eltalálva sokszoros sebességgel lehet ellőni azt. Profi játékosok nem csak a fallal, hanem másik játékossal is képesek így meglőni a labdát, de lehetséges a plafonról is ilyen lövést megereszteni.
A játék nem sokkal kiadás után gyorsan, nagy népszerűségre tett szert az egyik online streamer oldalon, így hamarosan csatlakozott a legnagyobb e-sport szervezethez: az Electronical Sports League (ESL) tagja lett, majd a fejlesztő létrehozta saját bajnokságát Rocket League Championship Series (RLCS) néven. A selejtezők négy régióban zajlanak: Észak-Amerika, Dél-Amerika, Európa és Óceánia és egy 12 csapatos döntőben végződnek, mindig más helyszínen, legutóbb Madridban. Magyarország legismertebb Rocket League ligája a Dribble Hungary, melyben 3 osztály található: Champion Division, Challenger Division és Starter Division. A bajnokság meccseit a rajongók Twitch csatornán élőben követhetik.