Marco Rossi nehéz helyzetben vette át a magyar válogatottat Georges Leekenstől a sikertelen felkészülési mérkőzéseket követően (a belga szakember irányításával négy találkozón csupán egy döntetlenre és három vereségre futotta), rögtön tétmeccsen, egy újonnan létrehívott sorozatban, a Nemzetek Ligájában kellett debütálnia Magyarország szövetségi kapitányaként. Az új kapitányi éra sajnos nem indult jól Tamperében, hiszen Teemu Pukki már a 7. percben vezetéshez juttatta a házigazdákat, és bár Sallai Rolandék előtt több lehetőség is adódott az egyenlítésre (igaz, a finnek több kapufával is veszélyeztettek), az eredmény már nem változott, így Magyarország elbukta története első Nemzetek Ligája-mérkőzését a C csoport 2. divíziójában.
A következő, zárt kapus hazai mérkőzés előtt nem a magyar együttes számított favoritnak, de a szervezettség és a példás küzdőszellem szép sikert eredményezett. Sallai Roland egy gyönyörű támadás végén káprázatos lövéssel szerzett vezetést. A nyáron a Bundesliga 1.-es Freiburghoz igazolt támadó első gólját szerezte a felnőtt nemzeti csapatban. A görögök Manolas fejesével hamar egyenlíteni tudtak, de a mieinket ez sem törte meg: Kleinheisler László szépségdíjas bombájával a 43. percben újra előnybe kerültek, és bár volt még néhány forró pillanat Gulácsi Péter kapuja előtt, az eredmény már nem változott, így megszületett a Rossi-éra első sikere.

Az olasz szakember néhány új arccal frissítette fel a keretet a soron következő Nemzetek Ligája-mérkőzésekre (október 15-én már Észtországban lesz jelenésük Szalai Ádáméknak): a legnagyobb húzás minden kétséget kizárón Willy Orban behívása: az RB Leipzig csapatkapitánya stabilitást adhat a magyar védelemnek. Amolyan „meglepetésemberként” két újonc, a kapitány által jól ismert Honvéd-futballista is meghívót kapott, persze arra nincs garancia, hogy Baráth Botond és Holender Filip lehetőséget is kap a görögök ellen.
Görögország vendégeként még soha nem nyert a magyar labdarúgó válogatott, jóllehet 2015. október 11-én közel járt a bravúrhoz. A három évvel ezelőtti Eb-selejtezőn a hellének már az 5. percben vezetést szereztek, de Lovrencsics Gergő fejesével hamar egyenlítettek a mieink, sőt, a duplázó Németh Krisztián vezérletével kétszer is előnybe kerültek, de a hazaiaknak 1-2 és 2-3 után is volt válaszuk, olyannyira, hogy végül 4-3-ra meg is nyerték a találkozót. Más kérdés, hogy így is a csoport utolsó helyén zártak – szégyenszemre még a feröeri válogatott is megelőzte őket −, míg Magyarország a Norvégia elleni pótselejtezőn kiharcolta a franciaországi Eb-szereplést…

Egy bravúros győzelem most is fontos lépés lehetne a 2020-as Eb felé, hiszen a Nemzetek Ligája későbbi rájátszásából is lehet közvetlenül kvalifikálni a kontinensviadalra. De ne szaladjunk ennyire előre, már csak azért sem, mert mégiscsak a görög együttes a csoport legmagasabban rangsorolt válogatottja. Persze mi a magunk részéről azt reméljük, hogy a görög válogatott pénteken egyetlen pontot sem tesz hozzá a már meglévő háromhoz (Észtországban Fortounis góljával győztek 1-0-ra)…