A 2018/2019-es BL-szezontól kezdve a csoportmérkőzések keddi és szerdai játéknapjain is két időpontban kerülnek megrendezésre a találkozók: 18:55-től két, 21:00-től hat találkozón indul majd útjára a labda. Kedden 18:55-től az egyik legerősebbnek tartott csoport, a B jelű négyes rangadóval nyit: Milánóban az Internazionale fogadja a Tottenham csapatát.

Az Inter a Serie A elmúlt szezonjának utolsó fordulójában harcolta ki a 4. helyet, ezzel pedig az automatikus BL-csoportkörös részvételt. A kék-fekete alakulat 2012 után tér vissza a legjobbak közé, de rendkívül nehéz csoportba került, hiszen aktuális ellenfelén, valamint a PSV-n kívül kvartettje tagja a Barcelona is – a katalánok számítanak a Tippmixpro nyereményszorzói alapján a legesélyesebbnek arra, hogy a B csoport élén végezzenek.

Az Inter nem kezdte meggyőzően a bajnoki szezont, a Sassuolo elleni nyitókörös vereséget egy hazai iksz követte a Torino ellen, de a Bologna otthonában a szezon első győzelmét elkönyvelhette Luciano Spalletti alakulata. Mielőtt azonban megnyugodhattak volna, otthon 1-0-ra kikaptak az újonc Parmától… A Tottenham ezzel szemben remekül startolt az angol Premier Ligában, három sikert követően azonban a Watford és a Liverpool elleni csaták után is pont nélkül maradt a londoni együttes. Harry Kane-ék az előző BL-szezonban a csoportjukban a Dortmund mellett a Real Madridot is megelőzték, veretlenül továbbjutva, ám egy másik olasz csapat, a Juventus megállította őket a legjobb 16 között (2-2, 1-2). Az Inter ellen tétmeccsen 2013-ban, az Európa Ligában mérkőztek utoljára, akkor Londonban 3-0-s, Milánóban 4-1-es hazai siker született (hosszabbítás után), idegenben szerzett góllal a Spurs lépett tovább.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Az oddsok alapján a Tottenhamtől várható jobb szereplés a két csapat közül ebben a négyesben, de azt tekintve, hogy a Barcelona az elmúlt 11(!) BL-szezonban mindig csoportja első helyén végzett, az esélyek alapján az angolok inkább a második helyre pályázhatnak nagyobb eséllyel. Az Inter-Tottenham találkozó eredménye mindenesetre kulcsfontosságú lehet a továbbjutás szempontjából – persze ha a holland bajnok PSV nem kavarja meg a csoportot…

A Barcelona egyértelmű favoritnak tűnik a nyitómeccsén, hazai pályán 2013 óta nem kaptak ki BL-meccsen, mindössze két döntetlen csúszott be a győzelmek sorába. Lionel Messi pedig rögtön bizonyíthatja, hogy C. Ronaldót kicsivel megelőzve nem véletlenül a legesélyesebb a gólkirályi címre a Tippmixpro nyereményszorzói alapján. Apropó, Barcelona: a spanyol bajnoki címvédő előzetesen a második legesélyesebbnek tartott együttes a Bajnokok Ligája megnyerésére, csak a Manchester City található előtte a rangsorban. A zsinórban háromszor csúcsra érő, címvédő Real Madridot fenti két csapaton kívül a Juventus és a Paris SG is megelőzi a legnagyobb favoritok sorrendjében a csoportkör megkezdése előtt.

Utóbbi alakulat dolga kicsit sem tűnik sétagaloppnak az első fordulóban, hiszen a legutóbbi szezon döntősének félelmetes otthonába látogat. A Liverpool – Paris SG mérkőzés a játéknap legnagyobb rangadójának tekinthető. Az oddsok alapján a keddi találkozó megnyerésére a Liverpool az esélyesebb, ugyanakkor a csoportgyőzelemre előzetesen a Paris SG bír a legkisebb oddsszal. A Premier Ligában ötből ötöt nyerő Liverpool magabiztosan várhatja a rangadót, persze a francia élvonalban ugyanilyen mutatóval rendelkező párizsiaknak sincs okuk a panaszra. Jürgen Klopp együttese a 2017/18-as BL-kiírás során veretlen maradt az Anfielden.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a C csoport tagja az edzőként háromszoros BL-győztes Carlo Ancelotti által irányított Napoli is. Sokat elmond a kvartett erősségéről, hogy az olasz ezüstérmes a csoport előzetes erősorrendjében csak a harmadik, a szerb Crvena zvezdát megelőzve.

Az A jelű négyes megnyerésére az Atl. Madrid számít a legesélyesebbnek. Diego Simeone csapatának plusz motivációt jelenthet, hogy saját stadionjukban vívhatnák a BL-döntőt, amennyiben sikerülne eljutniuk a fináléig. Szereplésüket a Monaco otthonában kezdik, míg a továbbjutásra szintén esélyesnek tartott Dortmund az FC Bruges vendége lesz.

A D csoport az oddsok alapján két részre bontható: a Porto és a Schalke hasonló eséllyel bír a csoportelsőség megszerzésére, mint a Galatasaray és a Lokomotív Moszkva, azzal a különbséggel, hogy előbbi kettős reményei nagyobbak lehetnek. A helyzet persze már az első forduló után megkeveredhet, hiszen rögtön Schalke – Porto összecsapással nyit a csoport.

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!