Röpködtek a milliós nyeremények a hétvégén, az extrém tippek ezúttal is kifizetődőek voltak a fogadóknak. Volt, aki 500 forintos téttel több mint 1,7 millió forintot nyert, míg mások az egymillió forintos álomhatárt is átlépték egy-egy jól eltalált kötéssel. A tétek tovább nőhetnek: a fogadók számára is kiemelt jelentőségű mérkőzések jönnek, hiszen akár több nagy esélyes is búcsúzhat egy meglepetés-eredmény esetén.
Az egyenes kieséses szakaszra érkezve a fogadók arra számítanak, hogy több, mint 8 találkozón csak a hosszabbítás vagy a büntetőpárbaj dönt majd a továbbjutásról. A gólok tekintetében a németek, franciák és hollandok is 10 találatnál járnak. Érdekesség, hogy a fogadók a legtöbb gólt a spanyoloktól várták a torna előtt, akik jelenleg csupán 5-nél járnak, így a kezdeti 5,00-s oddsról 15,00-ra ment fel a szorzójuk. Portugáliától reméltek még sok gólt a fogadók, az ő szorzójuk is jelentősen megnőtt, míg a legtöbb gólra most a legesélyesebbek a franciák, itt 7,00-ról csökkent a szorzó 2,75-re.
Az előttünk álló mérkőzések közül a sportfogadók a ma esti Brazília – Japán összecsapást várják a legjobban, illetve a végső sikerre is esélyes csapatok találkozóit, így a németek, franciák, hollandok, angolok, spanyolok és persze az argentinok meccseire is folyamatosan érkeznek a fogadások. A tétek eloszlását figyelve a Hollandia – Marokkó érdekes találkozó lehet, itt sokan döntetlent várnak a rendes játékidőben, nem annyira biztos a hollandok sikere. A Belgium – Szenegál találkozót is kiegyenlítettebben fogadják, többek szerint akár a hosszabbítás sem kizárt. A sokak által végső sikerre is esélyesnek tartott Portugália esetében sem teljesen biztosak a fogadók, Cristiano Ronaldóék horvátok elleni találkozójánál sok tipp a döntetlenre érkezett eddig.
Ami már csak azért is meglepő, mert a fogadók listáján a végső győzelmet tekintve jelenleg is CR-ék állnak az első helyen, a portugálokra érkezett be a legtöbb tét eddig, a kezdeti 11,50-es odds korábban mozdult lefelé a Tippmixen, de most szintén 11,50-en áll – így az oddsok és a fogadói várakozások itt bizony egyelőre ellentmondanak egymásnak. A fogadóknál Franciaország áll a lista 2. helyén a téteket vizsgálva, míg az oddsok alapján Mbappé és társai egyértelmű esélyesek – 4,10-es szorzóért. A torna előtt ez a szorzó 5,00 és 6,00 között mozgott.
A dobogó 3. helyére a fogadók listáján Spanyolország fért fel, ez teljes mértékben összecseng a Tippmix szorzóival, a spanyolok ugyanis az angolok mellett jelenleg 7,50-s szorzón tippelhetők meg. A szorzókat, így pedig az esélyeket vizsgálva az argentinok nagyot léptek előre, jelenleg a franciák után Messiék a legesélyesebbek, ám a fogadóknál továbbra is csak 6. helyen állnak a téteket figyelve. Németország esélyei csökkentek: a szorzók a torna előtt 13,00 – 15,00 körül mozogtak, most viszont 19,00, sőt a napokban 21-es szorzó is elérhető volt, így nem meglepő, hogy a fogadóknál és a szorzók alapján is csak a 8. helyen állnak a listán, erre erősít rá az is, hogy a következő körben a favorit franciákkal találkozhatnának. Brazília is érdekes ebből a szempontból, ugyanis a fogadóknál éppen csak megelőzik a németeket – 7. helyen állnak a beérkezett téteket vizsgálva, míg az oddsokat nézve a 6. legesélyesebb csapat a végső sikerre. A torna előtt közvetlenül még 10,00 alatti odds is elérhető volt Ancelotti válogatottjára, most viszont 14,00-ért tippelhető meg a brazilok győzelme.
Kiemelkedő szelvények az elmúlt napokból:
A hétvége tippmixkirálya egyértelműen az a játékos, aki kétszer is feladta az alábbi 2-es kötését, így összesen 5 ezer forintos tétre 3 millió 150 ezer forintot nyert. Eltalálta, hogy a Jordánia – Argentína találkozón az első gól szabadrúgás után születik, az Algéria – Ausztria találkozón pedig mindkét félidőben gólváltást várt.
| Labdarúgás | Jordánia - Argentína | 1. gól megszerzésének módja | Szabadrúgás | 21,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Algéria - Ausztria | 1. félidő/2.félidő – Mindkét csapat szerez gólt | Igen/Igen | 30,00 | Nyertes |
Egy másik Tippmix-játékos, egészen parádés tippekkel hozott össze 3401,94-es szorzót, köszönhetően annak, hogy 8%-os oddsnövelést is igénybe vett az Oddspiramis promócióval. Így 500 forintos tétre 1 millió 700 ezer 970 forintos nyereménynek örülhetett.
| Labdarúgás | Argentína - Ausztria | Hendikep 0:2 | Döntetlen | 4,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Japán - Svédország | 1X2 + Gólszám 2,5 | Döntetlen és kevesebb | 4,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paraguay - Ausztrália | 1X2 + Gólszám 1,5 | Döntetlen és kevesebb | 4,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Zöld-foki-szigetek - Szaúd-Arábia | 1X2 + Gólszám 1,5 | Döntetlen és kevesebb | 10,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Egyiptom - Irán | Félidő/végeredmény | Döntetlen/Döntetlen | 3,45 | Nyertes |
Egy Tippmix-játékos Fogadáskészítővel összeállított 7-es kötéssel, 2*2 ezer forintos tétre 2*661 ezer 954 forintot nyert, azaz összesen 1 millió 323 ezer 908 forintot nyert.
Volt olyan Tippmix-játékos, aki 1152,79-es szorzót hozott össze, így 6-os kötésével, mindössze 500 forintos tétre 576 ezer 397 forintot nyert.
Kiemelendő az elmúlt napokból az a Tippmixpro-játékos is, aki még június 21-én este adta játékba 17 különböző vb-meccset tartalmazó tippsorát, főként papírformákra tippelve. Így a legmagasabb szorzója 1,90-es volt, amit a legalább kétgólos Szenegál sikerrel húzott be Irak ellen. Így ezer forintos tétre, 1870-es szorzót elérve 1 millió 870 ezer 92 forintot nyert.
A gólkirály tekintetében egyértelműek az oddsok és a tippek is: Lionel Messi egyelőre mindent visz, ami nem is csoda, hiszen a csoportkör során már 6 találatig jutott. Ezzel már két góllal előzi meg a 4 gólos Mbappé, Dembelé, Vinicius, Haaland négyest, míg Cristiano Ronaldo csupán 2 góllal áll. Utóbbi sok fogadónak fájhat, hiszen Messi után a portugál ászra érkezett a legtöbb tét, ám jelenleg 26,00-s oddsot érne CR gólkirálysága. A téteket tekintve Mbappé, Haaland és Kane következnek a sorban, közülük egyedül Mbappé szorzója csökkent jelentősen: 6,00 – 7,00 körüli oddsról aktuálisan 3,75-ös szorzóért lehet rá tippelni. Haaland 4 góljával csábító lehetőség lehet még, hiszen 21,00-t érne a norvég támadó sikere – Elefántcsontpart ellen pedig nem esélytelen a gólszerzésre. Harry Kane-ben is sokan látják még az értéket, a háromgólos angol sikere most 17,00-s szorzót érne, pedig a torna során már volt ez 4,00-s is. Viszont az angolok számára jól alakult a sorsolás: ha Kongón átküzdik magukat, akkor a Mexikó – Ecuador meccs győztesével játszanak, így Kane számára bőven lehet még lehetőség a gólszerzésre.
A 2026-os világbajnokság folyamatosan bővülő kínálattal elérhető a Tippmixen és a Tippmixprón is!