Ezúttal a 2019. június 3. – 9. között nyertessé váló Tippmixpro-fogadásokból válogattunk. Ebben az időszakban a legmagasabb nyertes eredő oddsot − ami 598,82 lett − az alábbi hagyományos 4-es kötésben találtuk meg:

Labdarúgás

Ukrajna - Szerbia

Eb-selejtező

1X2

Ukrajna

2,62

Labdarúgás

Feröer-szigetek - Spanyolország

Eb-selejtező

Pontos végeredmény

Spanyolország 4:1

14,50

Labdarúgás

Svédország - Málta

Eb-selejtező

Pontos végeredmény

Svédország 3:0

4,85

Labdarúgás

Csehország - Bulgária

Eb-selejtező

Hendikep 0:1

Döntetlen

3,25

A közelmúltban szinte valamennyi őszi-tavaszi rendszerű bajnokság véget ért már, így a múlt héten a válogatott mérkőzések, kiemelten az Eb-selejtezők kerültek előtérbe fogadóinknál a tippjeik összeállítása során. Nem véletlen tehát, hogy az aktuális heti rekorder szelvényen kizárólag ennek a sorozatnak a mérkőzései szerepelnek. A közel hatszázszoros szorzó ebben a szekcióban nem számít kiemelkedően magasnak, de mindjárt más lesz a megítélése ennek a mostaninak, ha eláruljuk, hogy gazdája kétszer is játékba küldte ezt a fogadást, és az sem mellékes információ, hogy korántsem minimálishoz közeli téttel. Mind a négy mérkőzés péntek este (20:45-kor) kezdődött, így játékosunk még éjfél előtt örülhetett. Az Ukrajna – Szerbia mérkőzésen a 26., illetve a 75. perc között öt gól esett, és mivel ezt mind a házigazda szerezte, játékosunk ennél a fogadási sornál nem sokat kellett izgulnia. (Nem úgy a szerbek szövetségi kapitányának, Mladen Krsztajicsnak, akit a találkozót követően néhány nappal később végül elbocsátottak az állásából.) A „Pontos végeredményként” megfogadott Feröer-szigetek – Spanyolország találkozón a házigazda szívósan védekezett, ám 19. perc játékidőt követően már kétgólos hátrányban volt. Ezt követően 11 perc múltán sikerült szépítő gólt szereznie, amire a spanyoloknak szinte azonnal volt válasza. A 4:1-es végeredményt José Gayá a 71. minutumban állította be, így a mérkőzés befejezéséig hátralévő időben fogadónknak még azért kellett izgulnia egy kicsit, hogy már egyik oldalon se essen több találat. A másik „pontos meccsen” a svédek már 2. percben megkezdték a gólgyártást a máltaiak ellen, előnyüket a második játékrész elején megduplázták, hogy aztán a mérkőzés vége előtt nem sokkal (81. perc) kialakítsák a 3:0-s végeredményt. A negyedik összecsapáson a 3. percben hátrányba kerülő csehek Patrik Schick két góljával fordítottak a bolgárok ellen. Újabb találat aztán már egyik helyszínen sem született, így nyertesünk elégedetten dörzsölhette tenyerét.

Egyes kötésben a legmagasabb nyereményszorzót, 100-as oddsot ezúttal egy U20-as vb-mérkőzéshez, az U20Olaszország - U20Mali negyeddöntőhöz kapcsolódóan érte el egy fogadónk, mégpedig egy a mérkőzés kezdete előtt játékba küldött tippel. A találkozó történéseiből két olyan momentumot érdemes kiemelni, amelyek nagyban hozzájárultak a 4:2-es Pontos végeredmény kialakulásához. Az olaszok már a mérkőzés elején előnyhöz jutottak, aztán nem sokkal később Mali korosztályos csapata egy kiállítás miatt létszámban megfogyatkozott. Ez nagy érvágás volt a számukra, de még az első játékrész vége előtt így is sikerült egyenlíteniük. Sőt, az afrikaiak a második játékrész elején bekapott újabb gólra is tudtak válaszolni, ám a 83. és a 84. percben beszedettekre már nem. Annak ellenére sem, hogy a rendes játékidőt követő hosszabbítás hatodik percében tizenegyeshez jutottak, ám azt kihagyták. Itt volt a legnagyobb esély arra, hogy semmivé váljon ez a szép nagy odds. Egyébként ehhez az utánpótlás tornához kapcsolódóan többen csíptek el százhoz közeli nyereményszorzót: például 98-szoros szorzót ért - többek számára is - U20Franciaország - U20USA nyolcaddöntő 2:3-as végeredménye. A további – nem labdarúgó – események közül ezúttal tenisz-mérkőzések révén lehetett a legtöbbre jutni (35-ös odds) önálló fogadásban. Surbitonban a Bambridge L / Daniell M - Saville L / Smith J-P férfi páros meccs 1. játszmájának, illetőleg a J. Kubler - L. Broady férfi egyes összecsapás 3. játszmájának eredményét kellett eltalálni ehhez élő fogadásban, míg Little Rockban a párosoknál a Fruttero J / Nam J - Descotte M / Luz O párharc 1. játszmájának, míg egyesben a Duck Hee Lee - Dar. King találkozó 2. játszmájának a történéseit kellett jól megjósolni és természetesen meg is fogadni ekkora oddsért. A múlt héten véget érő hosszú távú (outright) fogadások között ezúttal egy golftornához, a The Memorial Tournament 2019-hez köthető fogadás kamatozott a legjobban egyes kötésben: Patrick Cantlay győzelméhez 16,75-es szorzó volt hozzárendelve.

Ráadásként ezúttal három fogadást emeltünk ki. Közös bennük az, hogy kizárólag Eb-selejtezőkre vonatkozó tippek szerepelnek bennük. Érdemes megfigyelni azt, hogy megalkotóik milyen úton jutottak el a sikerhez. Az első szelvény egy 5-ös kötés (Eredő odds: 414,14), amelyen a - nagy örömünkre  - remek idegenbeli sikert elérő magyar válogatott meccséhez kapcsolható tipp is szerepelt. Itt három különböző fogadási piac hozta meg a sikert. A második szelvény egy 10-es kötés (Eredő odds: 235,17), amelynél négy – az előbbitől eltérő - fogadási lehetőség variálása vezetett eredményre. A harmadik szelvény egy 3-as kötés (Eredő odds: 170,63), amelynél a „Pontos végeredmények” gyűjtőfogadás révén jutott kis kötésszám mellett sokra fogadónk. Sokféle út, de mindegyik bőven száz feletti visszafizetést eredményezett.

Labdarúgás

Skócia - Ciprus

Eb-selejtező

1X2 + Mindkét csapat szerez gólt

Hazai és igen

3,80

Labdarúgás

Észtország - Észak-Írország

Eb-selejtező

1X2 + Mindkét csapat szerez gólt

Vendég és igen

5,75

Labdarúgás

Moldova - Andorra

Eb-selejtező

1X2 + Gólszám 2,5

Hazai és kevesebb

2,60

Labdarúgás

Azerbajdzsán - Magyarország

Eb-selejtező

1X2 + Gólszám 2,5

Vendég és több

4,05

Labdarúgás

Finnország - Bosznia-Hercegovina

Eb-selejtező

Gólszám

2-3

1,80

Labdarúgás

Észak-Macedónia - Lengyelország

Eb-selejtező

1X2

Lengyelország

1,85

Labdarúgás

Dánia - Írország

Eb-selejtező

Kétesély

Döntetlen vagy Írország

2,20

Labdarúgás

Ukrajna - Szerbia

Eb-selejtező

Kétesély

Ukrajna vagy Döntetlen

1,38

Labdarúgás

Ausztria - Szlovénia

Eb-selejtező

Hendikep 0:2

Szlovénia

1,30

Labdarúgás

Svédország - Málta

Eb-selejtező

Gólszám 4,5

Kevesebb, mint 4,5

1,55

Labdarúgás

Feröer-szigetek - Spanyolország

Eb-selejtező

Gólszám 3,5

Több, mint 3,5

1,55

Labdarúgás

Norvégia - Románia

Eb-selejtező

Gólszám 2,5

Több, mint 2,5

2,20

Labdarúgás

Csehország - Bulgária

Eb-selejtező

Gólszám 2,5

Több, mint 2,5

2,05

Labdarúgás

Lettország - Izrael

Eb-selejtező

Gólszám 2,5

Több, mint 2,5

2,05

Labdarúgás

Litvánia - Luxemburg

Eb-selejtező

Gólszám 1,5

Több, mint 1,5

1,45

Labdarúgás

Észtország - Észak-Írország

Eb-selejtező

Pontos végeredmények

Észak-Íro. 2:1, 3:1, 4:1

6,25

Labdarúgás

Skócia - Ciprus

Eb-selejtező

Pontos végeredmények

Skócia 2:1, 3:1, 4:1

4,55

Labdarúgás

Azerbajdzsán - Magyarország

Eb-selejtező

Pontos végeredmények

Magyarország 2:1, 3:1, 4:1

6,00

Ezúton is gratulálunk minden előzőekben felsorolt nyertesünknek a bravúros tippekhez!

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!