Ezúttal a 2019. január 28. – február 3. között nyertessé váló Tippmixpro-fogadásokból válogattunk. Ebben az időszakban a hagyományos kötésben megtett fogadások között a legmagasabb nyertes eredő oddsot − ami 1 404 lett − az alábbi 2-es kötésben találtuk meg:
|
Labdarúgás |
Lille - Nice |
Francia bajnokság |
Pontos végeredmények |
Lille 4:0, 5:0, 6:0 |
27,00 |
|
Labdarúgás |
Huesca - Valladolid |
Spanyol bajnokság |
Pontos végeredmények |
Huesca 4:0, 5:0, 6:0 |
52,00 |
Ezúttal péntek este hozta meg a rekorder szelvényt, ráadásul egy olyan fogadással, amelynél mindössze két mérkőzés megfelelő eredményéért kellett izgulnia a fogadónknak. Ezen a napon a kiemelt bajnokságok közül csupán háromban rendeztek mérkőzést. A spanyol 1. osztályban a sereghajtó, a szezon során addig mindössze két (2-1-es) sikert arató Huesca fogadta a kiesés elől menekülő Valladolidot. A házigazda nemhogy négy, de még három gólt sem szerzett korábban egy bajnokin, de két gól is mindössze hatszor jött össze a számukra. Mindennél beszédesebb adat, hogy a most elért kiemelkedően jó eredménnyel (4:0) sem tudta szezonbeli a szezonbeli mérkőzés/lőtt gól átlagát 1 fölé vinni (22 forduló, 21 találat). Vendége egyszer már belefutott négy kapott gólba (Leganes 2-4), viszont egy alkalommal, amikor hármat kapott pontot tudott szerezni a Celta Vigo vendégeként. Az összességében 22 kör eddig beszedett 28 gólja sem utalt arra, hogy pont most fog majd eljönni a nagy összeomlásnak az ideje. A francia élvonalban a bajnoki dobogón álló Lille az átlagosan teljesítő Nice ellen lépett pályára. Itt a házigazda 2-őt közelítő (23/40) lőtt góllal áll most a 4-0-s sikerét követően, míg vendégük pontosan egyes (23/23) átlagra rontotta eddigi teljesítményét a kapottak tekintetében. Utólag (is) úgy tűnik, semmi sem utalt arra, hogy a kettő közül bármelyik találkozó ilyen nagy különbségű sikerrel zárul, ám játékosunk ennek ellenére mind a két esetben betippelte a sokgólos, kapott gól nélküli gyűjtőkimenetelt, ráadásul összekötve. Izgulnia persze kellet egy kicsit, hiszen míg az első esetben a 19. és 77. perc között esett a négy gól, addig a másik összecsapáson a 7. minutumban esett a nyitótalálat, míg a nyertesünk által várva-várt negyedik a rendes játékidő befejezését követő 4 percben, amikor a vendégek már csak tízen voltak a pályán. (Csak a teljesség kedvéért: pénteken a Bundesliga 1.-ben is rendeztek egy meccset, amelyen az RB Leipzig 3-0-ra nyert a Hannover vendégeként.) Szóval a lényeg az, hogy fogadónk jól választott ki a kiemelt bajnokságok pénteki három meccséből kettőt, így alkotva nagyot.
Egyes kötésben a legmagasabb nyereményszorzót, 200-as oddsot (!) ezúttal egy olasz kupameccshez - Fiorentina - Roma - kapcsolódóan érte el egy fogadónk, mégpedig élő fogadásban. Mint ismert a firenzeiek 7-1-re kiütötték a fővárosiakat a sorozat negyeddöntőjében. A találkozó eleje nem sejtette, hogy végül nyolc gól fog születni, méghozzá ebben az eloszlásban, hiszen a 28. percben csak 2:1 volt az állás. Ám aztán jött a nagy összezuhanás, amelybe az is közrejátszott, hogy a 72. percben a vendégek létszámban megfogyatkoztak. Pontos végeredményként megfogadni a 7:1-es hazai sikert a mérkőzés kezdeti szakaszában merész vállalás volt, de mint látjuk nagyon megérte. Akadt olyan fogadónk, aki valószínűsíthetően a mérkőzés alakulását látva, időben egy kicsit később eszmélve (és fogadva) 150-szeres oddsot ért ennek a nem mindennapi eredménynek az eltalálásával. Ugyancsak nyolc gól született a portugál másodosztályban rendezett Uniao Oliveirense – Viseu találkozón, ám ez a bajnoki 5-3-as hazai sikerrel zárult. A nyertes odds 130-as volt ehelyütt. Ennél a meccsnél is akadt olyan játékosunk, aki némi fáziskéséssel fogadta meg ugyanezt a kimenetelt pontos végeredményként, ami esetében 110-es szorzóval párosult. Az élő fogadásuk közül még egy ausztrál bajnoki került be a kiválasztottak közé. Az Adelaide Utd. - Brisbane Roar találkozó, - amely 1-3-as félidő után 4-3-ra végződött - 115-szörös pénzgyarapodást hozott valakinek. A százasok klubjába angol meccsekre fogadva is be lehetett kerülni ezúttal. Például a hatalmas meglepetést hozó Newcastle - Manchester City bajnoki kapcsán, amelynél a „Pontos eredmény - 1. félidő/Végeredmény” fogadási lehetőségnél a „Manchester City 1:0/Newcastle 2:1”’ kimenetelt kellett megfogadni a mérkőzést megelőzően - 115-szörös nyereményszorzóért. Az Angol FA Kupa aktuális mérkőzéseit látva többen is vélelmezték - még a kezdő sípszót megelőzően -, hogy a Barnet - Brentford mérkőzés 3:3-as döntetlennel fog zárulni 90 percet követően és erre némi pénzt áldozva fogadást is kötöttek. A meccs ezzel az eredménnyel zárult - a nyertes odds ebben az esetben 105 volt. A további – labdarúgáson kívüli – sportágak közül a legmagasabb nyereményszorzót - 50-es oddsot - jégkorong-mérkőzésekre fogadva érték el fogadóink az elmúlt héten, egyaránt élő fogadásban. A KHL-ben rendezett CSZKA Moszkva - Barsz Kazany találkozón (a végeredmény 5:4 úgy, hogy az utolsó harmadban öt gól esett), a „Gólszám (pontosan)” fogadási lehetőségnél a „9+” kimenetel, illetve a svéd másodosztályban a Pantern Malmö – AIK találkozó 1:7-es „Pontos végeredményként” ért ennyit. (Utóbbi meccsen is öt gól esett az utolsó harmadban…)
Érdekességként ráadásként ezúttal két fogadást emeltünk ki. Az első nyertes 5-ös kötést - amelynek eredő oddsa 388,47 – azért mutatjuk be, mivel játékba küldője a hazai labdarúgás ismeretéből vizsgázott jelesre, tehát megérdemli a kiemelt figyelmet: fogadónk az NB I első tavaszi forduló nyitómeccsét követő további öt összecsapás eredményére fogadott. Szakértelmét mi sem bizonyítva jobban, hogy a több meglepő eredmény ellenére is hibátlanul teljesített:
|
Labdarúgás |
Diósgyőr - Mezőkövesd |
NB I |
1X2 |
Döntetlen |
3,15 |
|
Labdarúgás |
Haladás - Kisvárda |
NB I |
1X2 |
Kisvárda |
3,60 |
|
Labdarúgás |
Vidi - Puskás Akadémia |
NB I |
1X2 |
Puskás Akadémia |
7,50 |
|
Labdarúgás |
Debrecen - Újpest |
NB I |
1X2 |
Döntetlen |
3,15 |
|
Labdarúgás |
FTC - Honvéd |
NB I |
1X2 |
FTC |
1,45 |
A második kiemelt szelvény egy 15/17-es kötés, amelynél a befizetett tétjének 232,01-szeresét nyerte vissza játékosunk annak ellenére, hogy volt két hibás tippje is. Az jól látszik, hogy a fogadás összeállítója a kiemelt bajnokságok, sorozatok hétvégi eseményei között bátran válogatott és talált is 17, önmaga számára jónak tűnő tippet, de azért gondolt arra az esetre is, ha egy-két esetben mégis tévedne. Igaza is lett. Talán sokak számára ismerős helyzet, hogy a nyereményszorzók alapján előzetesen a legfixebbnek tűnő meccs volt az, amelyiknél jött az egyik hiba: Shrewsbury – Wolverhampton 2:2. (A másik egyébként a Nantes - St-Etienne - 1:1 – bajnoki volt.) Így tulajdonképpen egy hagyományos 15 kötés lett a kombinációból, amelynek az eredő oddsa 31 553:
|
Labdarúgás |
Shrewsbury - Wolverhampton |
Angol FA Kupa |
1X2 |
Wolverhampton |
1,45 |
|
Labdarúgás |
Accrington - Derby County |
Angol FA Kupa |
1X2 |
Derby County |
1,70 |
|
Labdarúgás |
Mönchengladbach - Augsburg |
Bundesliga 1. |
1X2 |
Mönchengladbach |
1,60 |
|
Labdarúgás |
Mainz - Nürnberg |
Bundesliga 1. |
1X2 |
Mainz |
1,65 |
|
Labdarúgás |
Strasbourg - Bordeaux |
Francia bajnokság |
1X2 |
Strasbourg |
2,30 |
|
Labdarúgás |
Dijon - Monaco |
Francia bajnokság |
1X2 |
Dijon |
2,85 |
|
Labdarúgás |
Nice - Nimes |
Francia bajnokság |
1X2 |
Nice |
2,15 |
|
Labdarúgás |
Nantes - St-Etienne |
Francia bajnokság |
1X2 |
St-Etienne |
2,60 |
|
Labdarúgás |
Sassuolo - Cagliari |
Olasz A |
1X2 |
Sassuolo |
2,00 |
|
Labdarúgás |
Sampdoria - Udinese |
Olasz A |
1X2 |
Sampdoria |
1,80 |
|
Labdarúgás |
Lazio - Juventus |
Olasz A |
1X2 |
Juventus |
1,85 |
|
Labdarúgás |
Leganes - Eibar |
Spanyol bajnokság |
1X2 |
Döntetlen |
2,85 |
|
Labdarúgás |
Espanyol - Real Madrid |
Spanyol bajnokság |
1X2 |
Real Madrid |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Ath. Bilbao - Betis |
Spanyol bajnokság |
1X2 |
Ath. Bilbao |
2,05 |
|
Labdarúgás |
Valladolid - Celta Vigo |
Spanyol bajnokság |
1X2 |
Valladolid |
2,40 |
|
Labdarúgás |
Atl. Madrid - Getafe |
Spanyol bajnokság |
1X2 |
Atl. Madrid |
1,65 |
|
Labdarúgás |
Valencia - Villarreal |
Spanyol bajnokság |
1X2 |
Valencia |
1,85 |
Ezúton is gratulálunk minden előzőekben felsorolt nyertesünknek a bravúros tippekhez!