Labdarúgás, vb, D csoport, 2018.06.22., 17:00

Nigéria – Izland

A nyitókör az izlandiaknak sikerült jobban, az ország történetének első vb-mérkőzésén rögtön sikerült pontot rabolniuk Argentínától – hiába próbálkoztak 26 lövéssel a dél-amerikaiak, ráadásul Messi büntetőt is hibázott a találkozón. Ezzel együtt is azonban régóta tart az északiak győzelem nélküli sorozata, legutóbb a Koszovó elleni vb-selejtezőt vették sikerrel, azóta hivatalos meccsen legfeljebb döntetlenre futotta erejükből (7 mérkőzésből háromszor). Ezen találkozók mindegyikén gólt kaptak Halldórssonék – vajon Nigéria ellen sem marad érintetlen a hálójuk? Az afrikaiak találata azt jelentené, hogy kétmeccses gólcsendjüket zárnák le. Eddigi utolsó találatukat válogatott színekben Iwobi jegyzi az Anglia elleni, 2-1-re elvesztett felkészülési mérkőzésen. A nyitómeccsen, Horvátországtól elszenvedett vereség volt zsinórban az ötödik, győzelem nélkül megvívott találkozója Nigériának.

Tudtad?

  • Izland első nagy nemzetközi tornáján, a 2016-os Eb-n is döntetlennel rajtolt, akkor végül a negyeddöntőig menetelt.
  • A felkészülés során egy afrikai gárdával mérték össze erejüket, Ghána ellen 2-2-re végeztek.
  • Az Argentína elleni egyenlítő gólt szerző izlandi Finnbogason zsinórban harmadik válogatott mérkőzésén volt eredményes.

  • Nigéria legutóbb a szintén vb-résztvevő Lengyelország ellen tudott nyerni, Moses büntetőből elért góljával.
  • Horvátország ellen először az 59. percben találták el a kaput az afrikaiak. Erre sajnos nem találtam statisztikát!
  • Nigéria veretlenül, csupán négy gólt kapva jutott ki a vb-re, az elmúlt 5 meccsén viszont mindig kapott gólt, és csak kétszer szerzett.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!