Labdarúgás, vb, negyeddöntő, 2018.07.06., 20:00

Brazília – Belgium

Brazília és Belgium is csoportelsőként végzett kvartettjében, mindkét válogatott vereség nélkül jutott tovább. A dél-amerikai csapatnak egy döntetlen is belefért, míg az európai nemzeti tizenegy három sikerrel jutott a nyolcaddöntőbe. Ott aztán a brazil válogatott volt magabiztosabb, hiszen Neymar és Firmino góljával 2-0-ra verte Mexikót, így a 2018-as vb-n már három találkozót hozott le 2-0-s eredménnyel. Belgium az 1. félidő után még 0-0-ra állt Japán ellen a legjobb 16 között, ám a második játékrész elején az ázsiai csapat hamar 2-0-s előnyre tett szert. A belgák nem adták fel, előbb 2 fejesgólnak köszönhetően egyenlítettek, majd az utolsó percben, egy mintaszerű kontra után Chadli góljával a győzelmet, és ezzel együtt a negyeddöntőbe jutást is kiharcolták. Belgium így továbbra is hibátlan, eddigi négy mérkőzésén pedig összesen 12 gólt rúgott.

Tudtad?

  • Brazília 15 találkozó óta veretlen, ezeken a meccseken mindössze 3 gólt kapott és 29 gólt lőtt.
  • Neymar az elmúlt 19 mérkőzésén a válogatottban 20 gólban játszott közvetlen szerepet: 11-et ő maga lőtt, és 9 gólpasszt adott.
  • Firmino mindössze 2 perccel a beállása után gólt szerzett Mexikó ellen a nyolcaddöntőben.
  • Utoljára 2016 márciusában fordult elő a brazil válogatottal, hogy 1-nél több gólt kapott.

  • Belgium még soha nem hozott le kapott gól nélkül egyenes kieséses meccset a vb-n.
  • A belgák utoljára 2016 szeptemberében veszítettek mérkőzést, azóta 23 találkozón maradtak veretlenek.
  • Belgium 1966 óta az első válogatott, amely 2 gólos hátrányból fordított meg egyenes kieséses meccset a vb-n a rendes játékidőben.
  • Mióta Roberto Martínez a belga csapat edzője, azóta Eden Hazard 18 pályára lépése során 10 gólt lőtt és 9-et készített elő. 

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!