Labdarúgás, vb, A csoport, 2018.06.25., 16:00

Szaúd-Arábia – Egyiptom

Az első két körben két-két vereséget szenvedő csapat komolyabb tét nélkül lép pályára a csoportkör záró fordulójában, a kvartett harmadik helyéért játszanak. Szaúd-Arábia az oroszoktól elszenvedett kiütés után Uruguay ellen szorosabb meccset játszott, de végül 1-0-ra alulmaradt, hiába birtokolták többet a labdát a dél-amerikaiaknál. Egyiptomnak a házigazda vitte be a második, kiesést jelentő csapást. Bár a sérülés után visszatérő Mohamed Salah pályára tudott lépni, és tizenegyesből gólt is szerzett, nem tudott segíteni csapatán, Oroszország a 0-0-s első félidőt követően 3-1-re nyert. Az egyiptomiak így továbbra is győzelem nélkül állnak a világbajnokságokon, vajon ezt meg tudják változtatni az utolsó öt mérkőzésüket elvesztő Szaúd-Arábia ellen?

Tudtad?

  • Egyiptom az idén lejátszott 7 meccsén nyeretlen.
  • Mohamad Salah találata előtt Egyiptom legutóbb 1990-ben, Hollandia ellen lőtt gólt világbajnoki mérkőzésen.
  • Oroszország ellen Egyiptom birtokolta többet a labdát, több próbálkozása is volt a házigazdánál (13, illetve 11), de a kaput eltaláló lövése csak büntetőből volt.

  • Szaúd-Arábia legutóbbi 4 vb-mérkőzésén nem lőtt gólt.
  • Legutóbbi 5 mérkőzésükön csak két gólt szereztek, 13 kapott ellenében.
  • Idén egyetlen afrikai csapatot győztek le, májusban Algéria ellen felkészülési mérkőzésen 2-0-ra nyertek.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!