Az oddsok alapján a BL-győzelemre legesélyesebb 8 csapat a következő:
|
Ki nyeri? |
Odds |
|
Manchester City |
4,15 |
|
Barcelona |
5,25 |
|
Juventus |
7,25 |
|
Paris SG |
8,50 |
|
Liverpool |
9,50 |
|
Real Madrid |
11,75 |
|
Bayern München |
14,00 |
|
Atl. Madrid |
21,00 |
Ez alapján az a Manchester City (4,15) a legesélyesebb, melynek eddigi legjobb eredménye a Real Madrid elleni elődöntő volt 2016-ból. Tavaly a Liverpool elleni negyeddöntő jelentette számukra a végállomást. Ennek ellenére megelőzik a Barcelonát (5,25) és a Juventust (7,25) is. Előbbi 2008 óta mindig elérte legalább a negyeddöntőt, sőt háromszor meg is nyerte a sorozatot! Utóbbi is sokat megélt már az egyenes kieséses szakaszban, tudniillik 2015-ben és 2017-ben is döntős volt. Érdemes megemlíteni, hogy a Bajnokok Ligája rajtja előtt is a City és a Barca volt a legesélyesebb, győzelmük 6-szoros oddsot ért, míg az olaszoké 13,25-ről indult, majd esett le a mostani 7,25-re. A négy angol csapatból a City mellett csak a Liverpool (9,50) fér az első nyolc közé, a másik manchesteri csapat és a Tottenham végső győzelme egyaránt 26-os oddsot ér. Őket még a Dortmund is megelőzi a maga 25-szörös nyereményszorzójával. Legkisebb esélye a BL-diadalra - a még versenyben maradt 16 csapat közül - a Schalkénak van (240-szeres odds).
Ezek után nézzük meg az első 8 sorrendjét a fogadásszám alapján:
|
Ki nyeri? |
% |
|
Juventus |
53 |
|
Barcelona |
16 |
|
Liverpool |
10,5 |
|
Manchester City |
6,85 |
|
Paris SG |
3,8 |
|
Real Madrid |
3,45 |
|
Manchester Utd. |
2,66 |
|
Atl. Madrid |
1,28 |
Az első listát figyelembe véve felettébb meglepő, hogy a végső győztesre beérkező fogadások több mint fele (!) a Juventusra érkezett attól függetlenül, hogy oddsok alapján „csak” a harmadik legesélyesebb a csapat (kezdetben csupán a hetedik volt). A Barcelona mindkét listán a 2. helyen nyomul, 16% szerint Messiék nyerik meg a BL-t. A fogadásszám alapján a dobogó alsó fokára a Liverpool állhat fel 10,5 %-al, miközben a legkisebb oddsszal rendelkező Manchester City csupán a 4. a 7%-ot sem elérve. A két listában nagy az átfedés, 7 csapat ott szerepel mindkettőn, a Manchester Utd. és a Bayern München a két kakukktojás, előbbi a fogadásszámok alapján, utóbbi az odds alapján fér be a top 8-ba. Az Atl. Madrid mindkét listán a 8. helyet bérelte ki magának. A zsinórban 3 Bajnokok Ligáját megnyerő Real Madrid újabb diadalában viszont nem igazán bíznak fogadóink (3,45%). A Bayern München pedig épphogy eléri az 1%-ot, és ahogy az előző listán, úgy itt is a gelsenkircheniek az utolsók.
(A cikkben szereplő nyereményszorzók és százalékszámok változhatnak!)