Ez a kakukktojás, ami ugyan nem outright-típusú fogadás, mégis hosszabb távú, hiszen a párharc mindkét mérkőzését érinti. A négy negyeddöntő közül talán a Liverpool - Porto tűnik a legegyértelműbbnek, mind az odavágót, mind a továbbjutást tekintve. Ennek ellenére az előzetes oddsok alapján a Manchester City továbbjutása a legvalószínűbb (1,15-szörös nyereményszorzó, szemben a Tottenham 4,70-esével). A másik három párharc ugyanolyan oddspárost kapott a továbbjutás szempontjából. 1,20-szoros pénzt ér mind a Juventus, a Barcelona, és a Liverpool elődöntőbe jutása. Ezekben a párosításokban az esélytelenebb csapatok (Ajax, Manchester Utd., Porto) továbbjutása egyaránt 4-szeres pénzt fizet az erre fogadóknak. A téteket megnézve azt látjuk, hogy a Liverpool továbbjutásában bíznak leginkább fogadóink, nem sokkal lemaradva a Barcelona következik, majd a Juventus, és végül pedig a Manchester City.
Ajax (4,00-ás odds, rajta a tétek 13,4%-a) vagy Juventus (1,20, 86,6%)
Manchester Utd. (4,00, 5%) vagy Barcelona (1,20, 95%)
Tottenham (4,70, 18,5%) vagy Manchester City (1,15, 81,5%) jut tovább?
Liverpool (1,20, 98,6%-a) vagy Porto (4,00, 1,4%) jut tovább?
A BL-trófea megnyerésére továbbra is a Manchester Citynek van a legnagyobb esélye (3,35-ös odds), a világoskékek kezdő oddsa 6,00 volt, de 7-szeres fölé még nem emelkedett. Ennek ellenére a beérkezett tétek mindössze 5,4%-a érkezett be a Cityre. Immáron a Juventus a második legesélyesebb csapat (4,25), melyre a tétek több mint 45%-át helyezték el játékosaink. Ki gondolta volna ezt az Atl. Madrid elleni 2-0-s nyolcaddöntős odavágón elszenvedett vereségét követően! Aki azután fogadott Ronaldóék végső diadalára, az akár 18-szoros pénzért tehette meg ezt! Nem sokkal lemaradva a Juvétól következik a Barcelona (4,55, rajta a tétek több mint 35%-a), míg a Liverpool BL-győzelme már 5,25-szörös pénzt fizetne, de a vörösökre a tétek már kevesebb mint 5%-a érkezett. A legkisebb esélye erre papíron a Portónak van, 80-szoros oddsot érően. Már a Manchester Utd. is majdnem 20-szoros pénzt fizetne, a Tottenham 25-szöröst, míg az Ajax 35-szörös nyereményt jelenthet az erre fogadóknak. A 4 legesélytelenebb csapatra a tétek összesen alig több mint 9%-a került elhelyezésre, miközben a Juvéra és a Barcára azok együttesen 80,5%-a!
A Bajnokok Ligája 2018/19-es góllövőlistáját – holtversenyben Lewandowskival, ám ő a Bayern München kiesése miatt már nem szerezhet többet - Messi vezeti 8 találattal. Az ajaxos Tadic, és a portós Marega 6-tal követő ő(ke)t. Agüero, Dybala, és Kane neve mellett pedig 5 gól szerepel. Oddsosítva mindez így néz ki! L. Messi 1,40, C. Ronaldo 9,25, S. Agüero 10,50, H. Kane 19,00, D. Tadic 21,00, Moussa Marega 24,00, P. Dybala 38,00, L. Sane 40,00, Gabriel Jesus 44,00, és R. Lewandowski zárja 54,00-val a top tízes listát. Bőven száz fölötti oddsot ér pl. Luis Suárez (380,00), M. Mandzukic már majdnem 500-at (470,00), míg P. Pogba (940,00), és a mezőny legvégén található Dele Alli, K-J. Huntelaar, ill. David Neres (970,00) pedig már majdnem ezerszeres pénzt ér, utóbbi odds a legmagasabb jelen pillanatban. Ami az elhelyezett téteket illeti, a legtöbb Messin van, a 2. Lewandowski, a 3. Ronaldo, a 4. Mbappe, míg az 5. Neymar ezen a listán. Közülük viszont már csak az argentin és a portugál zseni van versenyben… Végezetül nézzük meg a kezdő oddsokat is! Messire a legelején még 6-szoros nyereményszorzót kínáltunk, azaz a korai befektetés egyelőre kifizetődőnek bizonyul. Ronaldo 6,75-ről indult, míg Agüero 9,25-ről. Dybala majdnem 100-ról (98), de Marega már 200-ról, míg Tadic 510-ről…
A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak!