Nagyot fordult a világ a magyar férfi kézilabda-válogatottal. A kontinensviadal előtt szinte a teljes magyar sportközvélemény lesajnálta Gulyás István együttesét, és a legtöbben úgy kalkuláltak, hogy már az is nagy bravúr lesz, ha a magyar csapat nem zár pont nélkül az olimpiai és világbajnok Dániát, Izlandot és Oroszországot felvonultató csoportban. Ráadásul a mieink helyzetét tovább nehezítette, hogy négy alapember is hiányzott sérülés miatt: a magyar szakmai stáb Lékai Máté, Bodó Richárd, Juhász Ádám és Ancsin Gábor nélkül volt kénytelen csatába indulni. Jellemző, hogy a Tippmixprón kezdetben igen magas, 115-ös oddsért lehetett fogadni Magyarország végső sikerére, de így is akadt olyan vakmerő sportfogadó, aki megjátszotta ezt a kimenetelt.

Bánhidi Bencéék aztán alaposan rácáfoltak a kétkedőkre, egyre-másra szállították a nagyobbnál nagyobb meglepetéseket. Már az oroszok elleni, drámai hajrában megnyert (26-25) nyitómeccs is nagyot szólt, az olimpiai és világbajnok Dánia elleni pontszerzésen pedig végképp ámult a világ, de legalábbis Európa. Ráadásul a mieink szinte végig vezetve szereztek pontot az előzetesen a torna egyik legnagyobb esélyesének tartott északi csapat ellen. Beszédes adat, hogy a Tippmixprón a „Ki nyeri az Eb-t?" outrightban a tétek majdnem 57 százaléka Mikkel Hansenékre érkezett. Nikolaj Jacobsen csapata után a legutóbbi két vb-n ezüstérmet szerző norvégok végső sikerére fogadtak a legtöbben: az eddig hibátlan, a mieinket is magabiztosan legyőző Sagosenékre az össztét 25 százaléka jött be a Tippmixprón. A képzeletben dobogó alsó fokára a címvédő spanyolok férnek még fel a maguk 10 százalékával. Érdekesség, hogy a már biztos elődöntős Horvátország végső diadalára január 20-ig kevesebb pénz érkezett, mint Izland, Portugália vagy éppen Magyarország Európa-bajnoki címére.

Ezt az outrightot nézve a magyar csapat szárnyalásával hihetetlenül nagyot zuhant Magyarország nyereményszorzója, hiszen a 115-ös odds után már csak 22,00-szeres pénzt fizetne Nagy Bencéék sporttörténelmi aranyérme. A magyar kézilabda-válogatott eddigi legjobb Eb-szereplése egy 6. hely volt még 1998-ban, s az eddigi pazar produkciót látva most az elődöntő is elérhető közelségben van. A magyarok az oroszok és a dánok elleni bravúr után a korábban Dániát legyőző Izlandot is meglepték, Pálmarssonék hiába vezettek már öt góllal is az első félidő bizonyos fázisában, a magyar csapat a szünet után mindössze hat (!) gólt kapott, és 24-18-ra megnyerte a meccset. A hibátlan norvégok elleni találkozót ugyan simán elveszítették a mieink (29-36), a korábban 100 százalékos Szlovénia ellen azonban megint egy felejthetetlen diadal következett, ráadásul amolyan „izlandi forgatókönyvvel”: az első félidőben még hátrányban voltak Mikler Rolandék, majd a második játékrészben újfent jött a parádés fordítás. Ligetváriék tehát újabb szenzációs sikerrel örvendeztették meg a magyar sportbarátokat, és jó néhány fogadónk duplán is örülhetett.

Az egyik Tippmixpro-játékos például tökéletesen érzett rá arra, hogy a magyar válogatott úgy győz a találkozón, hogy az első félidőben még hátrányban lesz. A tökéletes tipp 15,25-ös szorzót ért a „Félidő/végeredmény” piacon. A 29-28-as diadal azt jelenti, hogy Magyarország - Szlovéniával karöltve  - a második helyen áll a II. csoportban, és jó esélye van a sporttörténelmi elődöntős szereplésre. Erre talán ők maguk sem számítottak, de evés közben jön meg az étvágy, és ez igaz a magyar sportfogadókra is, hiszen az újabb és újabb bravúrok után nagyon belelkesedtek, és elkezdtek „pakolni” a Gulyás-csapatra. Az össztétet tekintve Magyarország végső sikerére érkezett a negyedik legtöbb tét, ami a beérkezett tétek 3 százalékát jelenti. A Tippmixpro oddsai alapján a norvégok (2,80), de a spanyolok (2,80) és a horvátok (3,65) végső sikere sem lenne egetrengető meglepetés.

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Az utolsó középdöntős párharcunkat Portugáliával vívjuk. Mindkét válogatott számára komoly téttel bír a mérkőzés. A portugálok ugyan az elődöntőről már lecsúsztak a Szlovénia elleni vereségükkel (24-29), ők egy győzelemmel az 5. helyért játszhatnának, ha számukra kedvezően alakul a csoport többi találkozója (körbeverés alakulhat ki). A mieink előtt még szabad az út akár az elődöntő felé is, bár ehhez a szlovénok veresége is kell a már biztos elődöntős Norvégia ellen. Az olimpiai selejtező eléréséhez akár még egy vereséggel is odaérhetünk, ha mi jövünk ki jól az esetleges körbeverésből. Sokismeretlenes tehát az egyenlet, annyi bizonyos, hogy ezúttal sem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, már ami az oddsokat illeti. Portugália 1,86-szoros, a döntetlen 6,75-szörös, míg a magyar-diadal 2,25-szörös oddsszal fogadható az 1X2-es alappiacon. Ahogy ezen az Eb-n már több esteben is, jó lenne ha a fiúk ezúttal is szállítanák a meglepetést!

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

*a cikkben szereplő oddsok változhatnak

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!