Lazio – Sevilla

A Sevilla rekordbajnok az Európa Ligában, illetve annak elődjében, az UEFA Kupában: a spanyol csapat ötször nyerte meg a második számú európai kupasorozatot (kétszer, mint UEFA Kupa, háromszor EL-ként). A Tippmixpro oddsai alapján jelenleg 11,50-es nyereményszorzóval az ötödik legesélyesebb a végső győzelemre, a Lazio elleni továbbjutása 1,45-ös oddsot ér. Fogadóink bizalma érezhető a végső győztesre beérkezett fogadások száma alapján, hiszen a harmadik legtöbb fogadás érkezett a Sevilla EL-diadalára, a beérkezett tippek közel 8 százaléka. Az odavágó favoritja azonban a párharcot hazai pályán kezdő olasz csapat, amely hazája bajnokságában jelenleg nem áll nemzetközi kupaindulást érő helyen, viszont a 4., BL-t jelentő helytől csupán egy pont választja el. A Lazio a bajnoki vetélkedés és az EL-párharc mellett az Olasz Kupában is versenyben van még, a Sevilla elleni visszavágót követően a Milannal mérkőzik az elődöntő első mérkőzésén. Hazai pályán az EL-ben egyik meccsét sem úszta meg kapott gól nélkül a római alakulat (sőt, az egész szezont tekintve is csak három olyan hazai meccse volt, amin nem kapott gólt) ami nem túl jó előjel a spanyolok elleni párharc előtt: a csoportkör során a Sevilla szerezte a legtöbb találatot (igaz, 18-ből 14-et hazai pályán). Azon fogadóink, akik ezúttal is bíznak a spanyolok gólszerzésében, a „Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést” piacon a „Nem” kimenetelt választva 1,35-ös nyereményszorzóval számolhatnak, de merészebb játékosaink a vendégek által szerzett gólok pontos számára is tippelhetnek. Ha az Apollon és a Marseille mintájára a Sevilla is egyszer lesz eredményes a Stadio Olimpicóban, az a „Vendégcsapat góljainak a száma” piacon 2,40-es szorzót ér. Érdekesség, hogy a Lazio mindhárom hazai EL-meccsén 3 gól született (kétszer 2-1, egyszer 1-2), a „Gólszám (pontosan)” fogadási lehetőségnél ezt 4,05-ös nyereményszorzóval lehet megfogadni. Ezeken a találkozókon egyaránt az olaszok szerezték az első gólt, a „Melyik csapat szerzi az első gólt?” fogadási lehetőségnél 1,80-as oddsot ér, ha ezúttal is így alakul a mérkőzés forgatókönyve. Az aktuális formát tekintve félő lehet a Sevilla számára, hogy házon kívül az utolsó négy meccsén kikapott, és ezeken a találkozókon 1-11-es a gólkülönbsége. A fogadói várakozások nagyon megosztottak az odavágó kimenetelének tekintetében, 35 százalék várja a spanyolok győzelmét, 37 százalék hazai diadalt, 28 százalék pedig az iksz mellett tette le a voksát, a továbbjutásra azonban abszolút a spanyolokat tartják favoritnak, a fogadók 96 százaléka a Sevillát várja a legjobb 16 közé…

Sporting CP – Villarreal

Bár a Tippmixpro oddsai alapján a Villarreal esélyesebb a továbbjutásra, a fogadások döntő többsége a portugálokat várja a legjobb 16 közé, a beérkezett tippek kétharmada érkezett a Sportingra. Az aktuális formát tekintve is inkább a zöld-fehérek várják kedvezőbb helyzetből a párharcot: 4. helyen állnak a portugál bajnokságban, és minden sorozatot figyelembe véve csak 3 vereséget szenvedtek hazai pályán. A spanyoloknak ennél sokkal rosszabb a helyzete: bár az EL-ben csoportgyőztesként mentek tovább, a bajnokságban kiesőhelyen állnak és ebben a naptári évben még nyeretlenek (legutóbb a Szpartak Moszkva elleni decemberi EL-meccsen győztek). Igaz, EL-csoportjukban veretlenül zártak, de hat csoporttalálkozójukból 4 is ikszre végződött (közte mindhárom idegenbeli mérkőzés), és a spanyol élvonalban is meccseik közel felét adták döntetlenre, szám szerint 11-et. Idegenben ráadásul tavaly szeptemberben nyertek utoljára, az azóta lejátszott 13 házon kívüli fellépésükön 8 iksz és 5 vereség a mérleg. A „Kétesély” fogadási piacon az 1X kimenetel (a Sporting nyer vagy döntetlen születik) 1,32-es nyereményszorzót ér. Házon kívül lőtt gólokban sem áll sokkal jobban a Villarreal, vendégségben 3 EL-találkozója közül csak a legelső, Szpartak Moszkva ellenin tudott találatot elérni, a másik két mérkőzés 0-0-ra végződött. Ezen a találkozón 2,70-es nyereményszorzót érhet el, aki arra tippel, hogy a spanyolok nem találnak a Sporting kapujába a „Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést” piacon. Az EL-ben csak az Arsenal tudott itt gólt szerezni, és a bajnokságban is csak 11 gólt kapott hazai pályán a Sporting. A végső győzelemre – a továbbjutáshoz hasonlóan – a Villarrealnak van nagyobb esélye az oddsok alapján, a spanyolok EL-diadala 24-szeres, a Sportingé 41-szeres szorzót jelentene.

Galatasaray – Benfica

Az előzetes nyereményszorzók alapján teljesen kiegyenlített mérkőzés várható a BL-ből aláhulló csapatok párharcának első mérkőzésén, a fogadók döntő többsége szerint azonban a Benfica a mérkőzés – és egyben a párharc – esélyese is. Ebben közrejátszhat az is, hogy a portugálok előző bajnokijukon nem hagytak kétséget afelöl, hogy kiváló formában várják a törökországi túrát: 10-0-ra ütötték ki bajnoki mérkőzésen a Nacional Madeirát. A Galatasaray 4 ponttal zárta a BL-csoportkört – mindegyiket hazai pályán szerezte -, így a Porto és a Schalke mögött végzett a 3. helyen, a Benfica pedig a Bayern München és az Ajax mögött végzett kvartettjében 7 ponttal. Gólokban nem volt hiány a portugálok idegenbeli BL-fellépésein sem (egyedül az Ajax elleni 0-1 lóg ki a sorból), az AEK elleni meccs 5, a Bayern otthonában vívott találkozó 6 gólt hozott. Bátrabb játékosaink a „Gólszám” piacon fogadva 16-szoros nyereményszorzót érhetnek el egy legalább 6 találatot hozó mérkőzéssel. Házon kívül egyéb sorozatokban is eredményes a Benfica, szezonbeli 20 idegenbeli fellépésén csak négyszer kapott ki, ás háromszor zárt szerzett gól nélkül, míg a Galatasaraynak csupán egy olyan hazai meccse van a szezonban, amikor nem tudott találatot elérni – a „Mindkét csapat szerez gólt” fogadási lehetőségnél az a kimenetel, hogy mindkét csapat lő gólt, 1,75-ös nyereményszorzót ér. A Galatasaray a kieséses szakaszra nevezte Mbaye Diagne-t is, a télen szerződtetett korábbi újpesti csatárt, aki 21 góllal vezeti a török bajnokság góllövőlistáját és sérüléséből felépülve hétvégén eredményes is volt új csapatában. Az Európa Ligában is megmutatja, mire képes?

Végezetül nézzük, az eddig beérkezett fogadások alapján játékosaink melyik csapatokat tartják esélyesnek az EL-győzelemre! A beérkezett fogadások alapján pillanatnyilag az oddsok alapján is favorit Chelsea áll a népszerűségi lista élén, magasan megelőzve az őt követő Arsenalt és Sevillát.

(A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak!)

Tovább a fogadási lehetőségekhez!

Chelsea

67 %

Arsenal

19 %

Sevilla

7 %

Napoli

2 %

Internazionale

1 %

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!