Ezúttal a december 23. és 29. között nyertessé váló Tippmixpro-fogadásokból válogattunk. Ebben az időszakban a hagyományos kötésben megtett fogadások között a legmagasabb nyertes eredő oddsot − ami 1 457,5 lett − az alábbi 3-as kötésben találtuk meg:
|
Labdarúgás |
Antalyaspor - Fenerbahce |
Török bajnokság |
Pontos végeredmény |
Döntetlen 0:0 |
13,75 |
|
Labdarúgás |
Akhisar - Konyaspor |
Török bajnokság |
Pontos végeredmény |
Döntetlen 0:0 |
8,00 |
|
Labdarúgás |
Altinordu - Giresunspor |
Török 2. |
Melyik csapat szerzi a(z) 1. gólt? |
Nem lesz gól |
13,25 |
A 2018-as esztendő utolsó hetében, a karácsonyfa árnyékában született meg a heti rekorder szelvényünk. Szenteste csak nagyon kevés helyen rendeznek meccseket, a kevesek közé tartozik Törökország, ahol mind az 1., mind a 2. vonalban rendeztek bajnokit e napon. Kora este – 17:00 órakor kezdődött – a Altinordu – Giresunspor összecsapás, amelynek alakulását valószínűleg figyelemmel kísérhette nyertesünk és akkor döntött úgy, hogy megfogadja – élőben - azt, hogy gól nélkül fog zárulni ez az összecsapás – tehát egyik csapat sem fogja megszerezni a találkozó első gólját - és emellé társította az egy órával később kezdődő két élvonalbeli meccset, amelyeken szintén gólcsendet remélt és ennek fényében mind a két esetben megfogadta „Pontos végeredményként” a „Döntetlen 0:0” kimenetelt. Az Altinordu és a Giresunspor tavaly játszott – fordított felállásban – „gólmentes” meccset, egyébként átlagosnak nevezhető gólterméssel büszkélkedhetnek: 16 játéknap alatt 20:12, illetve 17:22 volt a gólkülönbségük. Némi bátorság azért kellett itt az előbbiekben jelzett kimenetel bejelöléséhez. A további két meccsen a kiesés ellen hadakozó Fenerbahce egy, a tabella első felében álló vetélytársához utazott pontért, míg a Akhisar otthon próbálta megtartani legalább az egyiket az előkelőbb helyen álló ellenfelével szemben. A Fener 16 forduló során egygólos lőtt gól átlagot produkált, itt tehát volt némi esély kevés gólt hozó találkozóra, igaz a vereség azért ott lógott a levegőben. Szerencséjükre (és fogadónk szerencséjére) mind a két kapu érintetlen maradt a találkozó végéig. A másik élvonalbeli meccsen - a tabellán elfoglalt helyezésekből kiindulva – előzetesen már jobban elképzelhető volt a döntetlen, ami végül be is következett. Így fordult elő, hogy három gólt sem hozó meccsen nyert fogadónk egy szép kis summát.
Egyes kötésben a legmagasabb nyereményszorzót – 145-ös oddsot – ezúttal egy olasz C osztályú bajnokihoz - Pontedera - Lucchese - kapcsolódóan érte el egy fogadónk, mégpedig élő fogadásban. A „Pontos végeredmény” ezen a mérkőzésen 3:3-as döntetlen lett. Ő sejtette és meg is fogadta ezt. Jól tette. A találkozó egyébként Pontedera góllal indult (11. perc), amire a sereghajtó Lucchese – a 33. és a 75. perc között – hárommal válaszolt, így eldőlni látszott a bajnoki. A 84. percben aztán jött a hazaiak szépítőtalálata, sőt a lefújás előtt egy tizenegyessel pontot is sikerült menteniük. A magas nyertes nyereményszorzó is jelzi, hogy az olasz hátországban bizony nehéz egy ilyen gólzáport hozó meccset elcsípni. De láthatjuk, hogy volt karácsony másnapján ez valakinek sikerült.
Ráadásként ezúttal két fogadást emeltünk ki. Az első egy Trixie típusú fogadás, amelynél a befizetett tétjének 455,69-szeresét nyerte vissza játékosunk, míg a második egy nyertes 20-as kötés, amelynek eredő oddssza 347,22.
|
Labdarúgás |
Antalyaspor - Fenerbahce |
Török bajnokság |
Gólszám 0,5 |
Kevesebb, mint 0,5 |
13,75 |
|
Labdarúgás |
Akhisar - Konyaspor |
Török bajnokság |
Gólszám 0,5 |
Kevesebb, mint 0,5 |
8,00 |
|
Labdarúgás |
Altinordu - Giresunspor |
Török 2. |
Gólszám 0,5 |
Kevesebb, mint 0,5 |
13,00 |
Ezt a fogadás is azt bizonyítja, hogy mennyire sokféle módon lehet megfogadni azokat a mérkőzéseket, amelyekről úgy vélekedünk, hogy azokon nem születik gól. A heti rekorderünk két eltérő fogadási lehetőségben találta meg a számítását, míg itt egy harmadik féle, egy gólszámos kimenetel lett a nyerő. Érdekesség, hogy mind a két esetben ugyanarra a három török bajnokira vonatkozott a fogadás. Egyébként a magasabb nyereményszorzókkal kísérletezgető fogadóink szívesen választják a Trixie fogadást, hiszen itt még akkor is nyerhetnek (valamennyit), ha valamelyik tippjük nem válna be. Fogadónk szerencsére ebben az esetben mindegyik „ült”, így születhetett meg a magas szorzószám.
|
Labdarúgás |
Genk - Oostende |
Belga bajnokság |
1X2 |
Genk |
1,20 |
|
Labdarúgás |
FC Bruges - Antwerpen |
Belga bajnokság |
1X2 |
FC Bruges |
1,66 |
|
Labdarúgás |
Etar Veliko Tarnovo - Szeptemvri Szófia |
Bolgár bajnokság |
1X2 |
Etar Veliko Tarnovo |
1,42 |
|
Labdarúgás |
Dunav Ruse - Ludogorec Razgrad |
Bolgár bajnokság |
1X2 |
Ludogorec Razgrad |
1,19 |
|
Labdarúgás |
CSZKA Szófia - Botev Plovdiv |
Bolgár bajnokság |
1X2 |
CSZKA Szófia |
1,31 |
|
Labdarúgás |
Lyon - Monaco |
Francia bajnokság |
1X2 |
Lyon |
1,40 |
|
Labdarúgás |
Montpellier - Lyon |
Francia bajnokság, női |
1X2 |
Lyon |
1,10 |
|
Labdarúgás |
Győr - Cegléd |
NB II |
1X2 |
Győr |
1,85 |
|
Labdarúgás |
Sand - Potsdam |
Német bajnokság, női |
1X2 |
Potsdam |
1,47 |
|
Labdarúgás |
Frosinone - Sassuolo |
Olasz A |
1X2 |
Sassuolo |
2,00 |
|
Labdarúgás |
Roma - Genoa |
Olasz A |
1X2 |
Roma |
1,45 |
|
Labdarúgás |
Cagliari - Napoli |
Olasz A |
1X2 |
Napoli |
1,40 |
|
Labdarúgás |
Salzburg - St. Pölten |
Osztrák bajnokság |
1X2 |
Salzburg |
1,14 |
|
Labdarúgás |
Sevilla - Girona |
Spanyol bajnokság |
1X2 |
Sevilla |
1,45 |
|
Labdarúgás |
Vidi - FTC |
NB I |
Mindkét csapat szerez gólt |
Igen |
1,75 |
|
Labdarúgás |
Vác - Dorog |
NB II |
Kétesély |
Vác vagy Döntetlen |
1,26 |
|
Labdarúgás |
Tiszakécske - Gyirmót |
NB II |
Kétesély |
Döntetlen vagy Gyirmót |
1,23 |
|
Labdarúgás |
Kaposvár - Kazincbarcika |
NB II |
Kétesély |
Kaposvár vagy Döntetlen |
1,14 |
|
Labdarúgás |
Fenerbahce - Erzurum Bld. Spor |
Török bajnokság |
Kétesély |
Fenerbahce vagy Döntetlen |
1,11 |
|
Labdarúgás |
Fiorentina - Empoli |
Olasz A |
Gólszám 1,5 |
Több, mint 1,5 |
1,20 |
A labdarúgó eredményeket rendszeresen figyelemmel kísérők ezt a fogadást böngészgetve bizonyára furcsállják, hogy régi, jóval karácsony előtti események alkotják. Jó meglátás, hiszen egy kivétellel valamennyi összecsapást a december 16-i hétvége környékén rendezték. (Illetve a Sand – Potsdam női labdarúgó-mérkőzés rossz időjárási viszonyok miatt ekkor maradt el, így törlésre került.) Nem tudni mi okból, de nyertesünk egy belga rangadóval, a december 23-ai FC Bruges – Antwerpen bajnokival tette teljessé ezt a 20 tagból álló tippsort, így közel egy hetet kellett kivárnia (izgulnia) ahhoz, hogy kiderüljön nyertes vagy vesztes lesz-e a fogadása. Az FC Bruges győzelme (5-1) az ő sikerét is jelentette egyben. Szép kis karácsonyi ajándék lett belőle.
Ezúton is gratulálunk minden előzőekben felsorolt nyertesünknek a bravúros tippekhez!