Portugália – Szerbia
Az Eb-címvédő portugálok első két selejtezőjükön rögtön a továbbjutásra rajtuk kívül leginkább esélyes két csapat ellen játszanak, ráadásul hazai pályán. Az első összecsapás – némi meglepetésre – 0-0-s döntetlent hozott az ukránok ellen, ha pedig hétfő este a szerbek is ponto(ka)t szereznek Lisszabonban, Fernando Santos csapata hirtelen roppant kellemetlen helyzetben találhatja magát. Márpedig nem elképzelhetetlen az újabb pontvesztés, mivel a portugálok a világbajnokság óta lejátszott 4 hazai válogatott mérkőzésükön mindössze három gólt szereztek és egyszer sem találtak be egynél többször ellenfelük kapujába; a szerbek pedig a 2018-as oroszországi világverseny óta csak a németek otthonában kaptak gólt (1-1). A közelmúlt alapján tehát meglepő lenne egy gólfesztivál, a játékoskeretek minősége és egymás ellen lejátszott korábbi mérkőzések szerint viszont már kevésbé (a 2016-os Eb-selejtezőben is egy csoportban volt a két csapat és a portugálok mindkét összecsapást 2-1-re nyerték).
Ha ezúttal is a mindkét csapat szerez gólt (ahogy az eddigi összes összecsapásukon) az 2,05-ös odds mellett fogadható, ha pedig egymás után harmadszor is 2-1-re nyernek a luzitánok, az 8-szoros nyereményt ígér.

Montenegró – Anglia
Ahhoz képest, hogy Montenegró még csak a 3. Eb-selejtezősorozatát kezdi, már másodszor került össze Angliával (egy alkalommal pedig vb-selejtezőn is összefutottak). A kis ország mérlege pedig meglepően kedvező a háromoroszlánosok ellen (3 döntetlen és csupán 1 vereség). Ráadásul azt az egy vereséget is a Wembleyben szenvedték el. Talán most jött el az idő számukra, hiszen egy nagyon értékes döntetlennel indítottak Szófiában (1-1), tehát máris lépéselőnybe kerültek Bulgáriával szemben.
Anglia esélyeshez méltóan nyitott csoportjában, 5-0-ra verte Londonban a csehek legjobbjait. Azt már megszokhattuk, hogy Gareth Southgate csapata nem fogja vissza magát a selejtezők során, a legutóbbi 4 Eb- vagy vb-kvalifikáció során nem szenvedett vereséget, legutóbb még a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra vezető úton fordult elő, hogy nem szereztek pontot egy mérkőzésen (1-0 Ukrajnában), viszont akkor is megnyerték az össze többi találkozójukat.
Ha Podgoricában mindkét csapat szerez gólt, és ismét döntetlenre végeznek (ahogy az eddigi két alkalommal), az 8,75-szörös nyereményt jelent. De ha már valaki azt is eltalálja, hogy a pontosztozkodás mellett melyik csapat szerzi az első gólt, az 11,50-es oddsot jelent!
Franciaország – Izland
Mindkét csapat győzelemmel indított a csoportban (a világbajnok Moldovában nyert 4-1-re; Izland pedig Andorrában 2-0-ra), egymás ellen pedig kifejezetten gólgazdag mérkőzéseket játszanak. Utolsó három összecsapásukon összesen 16 gól esett (3-2; 5-2; 2-2 – mind Franciaországban), de legutóbb 32 éve fordult elő, hogy bármelyikük szerzett gól nélkül zárjon a másikkal szemben. Az ezúttal is óriási meglepetés lenne, ha nem nem esne gól, bár ezúttal sokkal inkább azért, mert az északiak a remek 2016-os Eb-szereplés és a 2018-as vb-re történő kijutás mellett nem sok sikert könyvelhettek el az utóbbi időben. 2018-ban nem tudtak tétmérkőzést nyerni és a Nemzetek Ligájában minden találkozójukat elveszítették (1-13-as gólkülönbséggel zártak csoportjukban).
Ha fogadóink ezúttal is bíznak abban, hogy francia földön a két csapat mérkőzése hoz legalább 4 gólt, azt 2,30-as odds mellett fogadhatják meg. Ha viszont a formák alapján egy magabiztosabb hazai sikerre számítanak, akkor ázsai hendikep piacainkon is érdemes válogatni.
A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak!