2019.01.30-án olyasmi történt az Olasz Kupában, ami legutóbb öt éve fordult elő: kiesett a Juventus. Az Atalanta 3-0-s, bergamói sikere nagy meglepetését jelentett, hiszen a legutóbbi négy trófeát a torinói sztárcsapat gyűjtötte be, és utoljára 2014-ben volt kénytelen búcsúzni a sorozattól: akkor Gervinho góljával a Roma verte meg, és ejtette ki a negyeddöntőben. Megüresedett hát a sokáig megingathatatlannak hitt trón, amelyre négy csapat pályázik.
Az első elődöntő a Lazio – Milan találkozó. Az odavágóra Rómában kerül sor, ahol a hazaiak megtörnének egy rossz sorozatot, és zsinórban három elveszített találkozó (két EL-vereség a Sevilla ellen és egy bajnoki kudarc a Genoa otthonában) újra visszatalálna a győztes útra. Simone Inzaghi együttese a negyeddöntőben egy milánói alakulattal, az Internazionaléval már elbánt, igaz, csak tizenegyespárbaj után harcolta ki a továbbjutást. Most a Milant is megtréfálná, egyszersmind visszavágna a tavalyi kupaelődöntős vereségért, amikor két 0-0-s meccs után Gennaro Gattuso gárdája büntetőkkel jutott be a fináléba. Ha most sem rezdülne meg a háló, az 9,75-ös szorzót érne a Tippmixpro „Pontos végeredmény” piacán. Legutóbbi bajnokijukon nem bírtak egymással a csapatok, november végén Rómában 1-1-et játszottak, úgy, hogy Correa a 94. percben egyenlített.
Azóta erősödött a Milan, hiszen januárban leigazolta Krzysztof Piateket a Genoától, ami kiváló üzletnek bizonyult, hiszen a lengyel csatár ontja a gólokat: eddigi 6 tétmérkőzésén 7 alkalommal volt eredményes új együttesében. Második meccsén duplázott a Napoli elleni kupanegyeddöntőben, elévülhetetlen érdemeket vállalva a 2-0-s győzelemben. Összesen 18 gólnál tart az olasz élvonalban, és mindössze egyetlen találattal marad el a mesterlövészek versenyét vezető Cristiano Ronaldótól. A Tippmixpro oddsai alapján 5,25-ös nyereményszorzót jelentene, ha megszerezné a gólkirályi címet. Persze nemcsak a gólerős támadó van kiváló formában, a csapatának sem lehet oka panaszra: ebben az esztendőben mindössze egyszer kapott ki (a Juventus elleni Szuper Kupa-találkozón 1-0-ra), azóta 7 tétmérkőzésen 5 győzelem és 2 döntetlen a mérlege, ráadásul 5 alkalommal még csak gólt sem kapott. Ha ezúttal is tökéletesen zárna a milánói retesz, az 3,10-es szorzót jelentene a Tippmixpro „Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést” piacán.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
A másik kupaelődöntőt a legjobb nyolc között a két „leghangosabb” sikert szállító csapat vívja szerdán. A negyeddöntőben a Juventust 3-0-ra elpáholó Atalanta és a Romát 7-1-re kiütő Fiorentina is nagy napot fogott ki. A bergamóiak a Juve elleni diadal után két bajnokit még nyertek, és ezzel „futottak” egy 8 tétmeccsből álló veretlenégi sorozatot, legutóbbi két találkozójukat viszont elbukták a Serie A-ban, így visszacsúsztak 8. helyre a tabellán. Idegenben is volt egy nagy szériájuk, hiszen a legutóbbi, torinói 2-0-s vereséget megelőzően zsinórban négy tétmeccset nyertek vendégként, ráadásul két ízben kiütéssel diadalmaskodtak: a Sassuolo otthonában 6-2-re, a Frosinone ellen pedig 5-0-ra nyertek. Házon kívül utolsó 10 tétmérkőzésükön csupán a legutóbbin maradtak szerzett gól nélkül, míg a Fiorentina szezonbeli hazai meccsein csak háromszor nem talált be a kapuba. Ha mindkét együttes legalább egyszer eredményes lesz, az 1,60-as oddsot érne a Tippmixpro „Mindkét csapat szerez gólt” piacán.
A Fiorentina az Olasz Kupa negyeddöntőjében brillírozott, és 7-1-re verte a Romát, de utolsó 5 hazai tétmérkőzéséből csak ezt az egyet nyerte meg, és a tabellán is az Atalanta mögött foglal helyet – igaz, csak két ponttal. A hétvégén emlékezetes rangadót vívott az Internazionaléval – Luciano Spalletti együttese ellen 1-3-ról a hosszúra nyúlt hosszabbításban tudott pontot menteni. A Fiorentina és az Atalanta utolsó 5 egymás elleni összecsapásából négy döntetlennel zárult, egyszer pedig a lilák diadalmaskodtak – legutóbb szeptemberben nyertek 2-0-ra. Érdekesség, hogy a 4 iksz között két 1-1 és két 0-0 volt. A Tippmixpro „Pontos végeredmény” piacán az 1-1 5,75-ös, a 0-0 pedig 10,50-es oddsot érne.
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
Ami az outright fogadásokat illeti, a Milan végső sikere 3,00-s, az Atalantáé 3,15-ös, a Lazio diadala 3,35-ös, a Fiorentina kupagyőzelme pedig 5,25-ös szorzót érne. A Milan utoljára 2003-ban nyerte meg a sorozatot, az Atalanta fennállása során egyszer, 1963-ban ünnepelhetett kupagyőzelmet, a Lazio utoljára 2013-ben szerezte meg a trófeát, míg az utolsó Fiorentina-sikerrel záruló Olasz Kupa-fináléig 2001-ig kell visszalapozni az annalesekben.
Melyik csapat veszi birtokba a Juventus megüresedett kupatrónját?
Tovább a fogadási lehetőségekhez!
A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak.