Május 14-e óta zajlik a Tippmixpro legújabb nyereményjátéka, az Összjáték. Összesen 8 kötéskategóriában, továbbá egy Jackpot kategóriában szerezhettek értékes jutalmakat. A játékban minimum 300 Ft-os téttel, 2-estől a 20-as kötésig megtett fogadásokkal lehet részt venni. A Tippmixpro játékosok közösen gyűjtenek pontokat a különböző kategóriákban, így oldhatóak fel az egyes nyereménysorsolások. Különleges sportutazások is elérhetőek, Madrid, München, London is az úti célok között található.

Kötésben fogadni ugyanakkor nem csak azért lehet gyümölcsöző, mert az Összjátékkal vonzó nyeremények érhetőek el, hiszen ha jól tippelsz, jogos nyereményedet is bezsebelheted. Rendszeresen jelentkező rovatunkban minden héten jelentkezünk kiemelkedő fogadásokkal, most pedig a nyereményjáték kezdete óta eltelt időszak pazar kötésiből is szemezgetünk.

Kezdjük a kisebb kötéskategóriák felől, viszont egy olyan fogadással, ahol egy szelvényen három különböző fogadási piac kapott helyet. Játékosunk 3-as kötésben a holland labdarúgó-bajnokság három különböző találkozójára tippelt, és meglehetősen bátor megérzéseivel sem lőtt mellé: pontosan eltalálta az Ajax 4-1 arányú győzelmét, valamint azt is, hogy a PSV kétgólos sikert arat majd. Végül 5 000 forintos tét mellett több mint 404 ezres nyereményt könyvelhetett el, az Összjátékban ezzel a fogadással 811 pont érhető el.

Labdarúgás

De Graafschap - Ajax

Holland bajnokság

Pontos végeredmény

Ajax 4:1

9,75

Labdarúgás

PSV - Heracles

Holland bajnokság

Hendikep 0:2

Döntetlen

4,25

Labdarúgás

Venlo - Vitesse

Holland bajnokság

Gólszám 3,5

Több, mint 3,5

1,95

Az Összjátékban a 8-as kötés kategória nyereménye egy sportutazás Londonba, az NFL egyik mérkőzésére. Amennyiben következő játékosunk részt vesz a játékban, az utazás megnyerésére is esélye lehet, emellett szelvényével több mint félmilliós nyereményt ért el, miközben összesen 2 627 forintot kockáztatott. Ráadásul két élő esemény is szerepelt tippjei között, és azt is elmondhatja magáról, hogy a római ATP-tenisztorna döntőjének pontos végeredményét is megtippelte. Az Összjátékban ez 1 591 pontot érhetett.

Tenisz

N. Djokovic - R. Nadal

Róma, férfi egyes

Pontos végeredmény

R. Nadal 2:1

3,50

Labdarúgás

Juventus - Atalanta

Olasz A

Kétesély

Döntetlen vagy Atalanta

1,49

Labdarúgás

Eibar - Barcelona

Spanyol bajnokság

Kétesély

Eibar vagy Döntetlen

2,04

Labdarúgás

Hamburg - Duisburg (élő)

Bundesliga 2.

1X2

Hamburg

1,40

Labdarúgás

Arszenál Tula - FK Krasznodar (élő)

Orosz bajnokság

1X2

FK Krasznodar

1,85

Labdarúgás

Rosztov - Zenit Szentpétervár

Orosz bajnokság

1. félidő - 1X2

Döntetlen

1,90

Labdarúgás

FCS Bukarest - CFR Cluj

Román bajnokság

1. félidő - 1X2

Döntetlen

2,05

Labdarúgás

Cadiz - Osasuna

Spanyol 2.

1. félidő - 1X2

Döntetlen

1,85

Djokovic – Nadal mérkőzés akár a novemberi, londoni ATP Finals döntőjében is összejöhet, ahová az Összjáték 8+ kötés kategória fődíját megnyerve is eljuthatsz. 10-es kötésben fogadva is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy közös pontjaitokkal megnyíljon a kategória nyereménye, és helyes tippekkel akár a költőpénzt is kiegészítheted. Egyik fogadónk egy 10-es kötéssel, 1,40 és 2,20 között szóródó oddsokkal, 1 000 forintos tétre zsebelt be 394 ezer forintos nyereményt a Tippmixprón. Ha részt vesz az Összjátékban, fogadónk ezzel 1 185 pontot tehetett a közösbe.

Labdarúgás

Beroe Stara Zagora - CSZKA Szófia

Bolgár bajnokság

1X2

CSZKA Szófia

1,87

Labdarúgás

Mönchengladbach - Dortmund

Bundesliga 1.

1X2

Dortmund

2,20

Labdarúgás

APOEL Nicosia - AEL Limasszol

Ciprusi bajnokság

1X2

APOEL Nicosia

1,82

Labdarúgás

Isloch Minszk - Vityebszk

Fehérorosz bajnokság

1X2

Isloch Minszk

2,02

Labdarúgás

Rijeka - Lokomotív Zagreb

Horvát bajnokság

1X2

Rijeka

1,86

Labdarúgás

CSZKA Moszkva - Akhmat Groznij

Orosz bajnokság

1X2

CSZKA Moszkva

1,40

Labdarúgás

Concordia Chiajna - Dinamo Bukarest

Román bajnokság

1X2

Dinamo Bukarest

1,87

Labdarúgás

Sevilla - Ath. Bilbao

Spanyol bajnokság

1X2

Sevilla

2,10

Labdarúgás

Rudar Velenje - Olimpija Ljubljana

Szlovén bajnokság

1X2

Olimpija Ljubljana

1,82

Labdarúgás
 
Dinamo Kijev - Mariupol Ukrán bajnokság 1X2 Dinamo Kijev 1,40

Sőt, az elmúlt egy hétben is voltak példák arra, hogy 20-as kötésben érjenek el játékosaink pazar nyereményt, azaz mind a 20 tippjük helyesnek bizonyult. Példa erre az a fogadónk is, aki ugyan nem mondott ellent a papírformának, rendre a favoritokra tippelt, de mindegyik megérzése pontos volt. 131 pontot érhet ez a fogadás az Összjátékban.

Labdarúgás

Ludogorec Razgrad - Levszki Szófia

Bolgár bajnokság

Kétesély

Ludogorec Razgrad vagy Döntetlen

1,13

Labdarúgás

Lille - Angers

Francia bajnokság

Kétesély

Lille vagy Döntetlen

1,11

Labdarúgás

St-Etienne - Nice

Francia bajnokság

Kétesély

St-Etienne vagy Döntetlen

1,11

Labdarúgás

Piast Gliwice - Lech Poznan

Lengyel bajnokság, felsőház

Kétesély

Piast Gliwice vagy Döntetlen

1,09

Labdarúgás

Legia Varsó - Zaglebie Lubin

Lengyel bajnokság, felsőház

Kétesély

Legia Varsó vagy Döntetlen

1,11

Labdarúgás

CSZKA Moszkva - Akhmat Groznij

Orosz bajnokság

Kétesély

CSZKA Moszkva vagy Döntetlen

1,08

Labdarúgás

Celtic - Hearts

Skót bajnokság

Kétesély

Celtic vagy Döntetlen

1,06

Labdarúgás

Celta Vigo - Rayo Vallecano

Spanyol bajnokság

Kétesély

Celta Vigo vagy Döntetlen

1,10

Labdarúgás

Sevilla - Ath. Bilbao

Spanyol bajnokság

Kétesély

Sevilla vagy Döntetlen

1,26

Labdarúgás
 
Basel - Thun Svájci Kupa Kétesély Basel vagy Döntetlen 1,11

Labdarúgás
 
FF Malmö - Kalmar Svéd bajnokság Kétesély FF Malmö vagy Döntetlen 1,10

Labdarúgás
 
Galatasaray - Istanbul Basaksehir Török bajnokság Kétesély Galatasaray vagy Döntetlen 1,17

Kosárlabda
 
Szeged - TF-Budapest NB I, bennmaradásért A mérkőzés győztese Szeged 1,13

Kosárlabda
 
Szombathely - Kecskemét NB I, rájátszás A mérkőzés győztese Szombathely 1,08

Kosárlabda
 
Pécs - Jászberény NB I, rájátszás A mérkőzés győztese Pécs 1,27

Kosárlabda
 
Szolnok - Atomerőmű NB I, rájátszás A mérkőzés győztese Szolnok 1,15

Labdarúgás
 
Manchester City - Watford Angol FA Kupa 1X2 Manchester City 1,19

Labdarúgás
 
Bayern München - E. Frankfurt Bundesliga 1. 1X2 Bayern München 1,25

Labdarúgás
 
Milan - Frosinone Olasz A 1X2 Milan 1,12

Labdarúgás
 
Partizan Belgrád - Proleter Novi Sad Szerb bajnokság, felsőház 1X2 Partizan Belgrád 1,13

Ha a fenti példáktól ellentétben nem jönnek be a tippjeid, most akkor is nyerhetsz, ha részt veszel az Összjátékban. De ha jók a megérzéseid, akár többször is ünnepelhetsz: a szelvényedért járó nyeremény mellett az Összjátékban elérhető jutalmakra is eséllyel pályázhatsz! Hajrá!

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!