A Tippmixpro oddsai alapján a feljutásra a Premier League-ből alászálló Stoke-nak van a legnagyobb esélye, amely 33 ponttal - ugyanannyival, mint a Swansea - intett búcsút az első osztálynak. A Stoke nagyon elszúrta a bajnokság végét: az újévben lejátszott 17 bajnoki mérkőzéséből csak kettőt nyert meg, ebből az egyik az utolsó fordulóbeli Swansea elleni volt, ám annak már nem volt tétje. Utóbbi gárda huzamosabb ideig volt veszélyeztetett (11-25. forduló között), aztán úgy tűnt, hogy megmenekül, ám utolsó 9 ligameccséből egyet sem tudott megnyerni, ez pedig sokba került. A West Bromwich sorsa ugyanakkor hamar megpecsételődött, tudniillik a csapat már 12. fordulót követően a kiesés szélén táncolt (17. hely), majd a 18. fordulót követően a kiesőzónába került, ahonnan többé nem is volt visszaút számára, még úgy sem, hogy huszáros hajrájával utolsó 6 bajnokijából csak egyet veszített el.
A három PL-ből érkező mellett a Middlesbrough, a Nottingham, a Leeds, az Aston Villa és a Derby County is esélyes a feljutásra, melyek közül 3 (Villa, Boro, Derby) a rájátszásban vérzett el az elmúlt idényben, a két kakukktojás a Leeds és a Nottingham. Előbbi 13. lett, míg utóbbi csak a 17. helyet csípte meg, most mégis merész terveket szövögetnek. A Leedsnél az argentin Marcelo Bielsa vette át a stafétabotot, aki már 2 topligában bizonyított (spanyol, francia), és most a ködös Albionban is letenné a névjegyét. A Forest egy sereg jónak tűnő igazolással igyekszik kivívni a Premier League tagságot Anglia mellett (Pantilimon, Colback, Grabban) - többek között - Portugáliából (Figueiredo, Carvalho, Goncalves) csábítottak magukhoz minőségi labdarúgókat.
Végül ejtsünk pár szót a feljutókról is. A League One-ból az egykoron szebb napokat látott Wigan és a Blackburn érkezett egyenes ágon, míg a Rotherham a rájátszásban bizonyította azt, hogy helye van egy osztállyal feljebb. Előbbi kettőnek talán nem lesznek kiesési gondjai a Championshipben, ám utóbbi az előzetes oddsok alapján nagyon kilóg a mezőnyből, természetesen lefelé.
Az Angol Liga bajnokságban általában igencsak kiegyenlítettek az erőviszonyok, jellemző, hogy csak egy-két gárda emelkedik ki a mezőnyből, a többiek pedig mindvégig kőkemény és öldöklő küzdelmet folytatnak a feljutásért, illetve a kesés elkerüléséért. Valószínűsíthetően nem lesz ez másként az előttünk álló szezonban sem...