RB Leipzig – Hertha

A Bundesliga legmagyarosabb csatája zárja a német élvonal szombati játéknapját, Dárdai Pál csapata a Willy Orbant és Gulácsi Pétert is soraiban tudó Leipzignél vizitál. A tabella 3. helyén álló lipcseiek a válogatott szünet előtt zsinórban 8 mérkőzésen át maradtak veretlenek a bajnokságban – ebből hatszor gólt sem kaptak. Hazai pályán az egész szezont tekintve is ők rendelkeznek a legjobb mutatóval, 13 otthoni meccsükön csupán nyolcszor kapituláltak Gulácsiék. A Tippmixprón 2,10-es nyereményszorzóval fogadható, hogy a Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést, ami megfontolandó választás lehet, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a berliniek egyik legjobb góllövője, a szezonban már 9 gólig jutó Ibisevic eltiltás miatt nem léphet pályára. Ami jó előjel lehet a fővárosiak számára, hogy a Leipzig idén még nem nyert otthon bajnokit, egy januári, Dortmund elleni vereség után 3 iksz következett a sorban – ezen találkozók egyikén sem szakadt ki a gólzsák, kettőnél több találat egyik mérkőzésen sem született. Ha ezúttal is 3 vagy annál kevesebb találat esik, az a Gólszám 2,5 lehetőségnél kétszeres nyereményt jelent, bátrabb fogadóink pedig a végeredménnyel kombinálva az 1X2 + Gólszám 2,5 lehetőségnél a Döntetlen és kevesebb kimenetelt választva 5,25-ös oddsal kalkulálhatnak.

Liverpool – Tottenham

A hétvége egyik legnagyobb rangadóját az angol Premier Ligában, a listavezető Liverpool a forduló előtt a dobogó alsó fokán tanyázó Tottenhamet fogadja. Az Anfielden ebben a szezonban egyetlen csapat tudott nyerni, a Ligakupában a Chelsea bizonyult jobbnak még tavaly szeptemberben. Azóta 15 mérkőzést vívott itt Jürgen Klopp csapata, ezek közül 12-t megnyert. A Kétesély fogadási lehetőségnél így nem meglepő módon a Liverpool vagy Döntetlen kimenetel 1,14-es nyereményszorzót ér, és a Döntetlennél a tét visszajár piac esetében 1,24-es oddsszal fogadható a Liverpool győzelme. Ráadásul a Tottenham a BL-menetelés árnyékában (a legjobb nyolc közé jutásért vívott párharcban kettős győzelemmel jutott túl a Dortmundon) fontos bajnoki meccseket bukott vendégként, sorozatban a Burnley, a Chelsea és a Southampton otthonában is alulmaradt. Ha a válogatott szünet előtti formát vesszük figyelembe, akár a gólzáporos hazai győzelem sem zárható ki: a Liverpool legutóbbi 8 hazai meccse közül csak egyszer maradt 3 lőtt gól alatt, ha ezúttal is legalább ennyiszer eredményesek lesznek, az a Hazai csapat góljainak a száma piacon 2,75-ös nyereményszorzót ér.

Roma – Napoli

A válogatott szünetet megelőzően nem alakult jól a március a Roma számára: városi rangadót bukott a Lazio ellen, kiesett a Bajnokok Ligájából, és a SPAL otthonában is kikapott. Hazai pályán azonban nem teljesít rosszul, csak egyszer szenvedett vereséget bajnokin az Olimpicóban pályaválasztóként – akkor is a SPAL bizonyult jobbnak nála. Ha ezúttal sem marad alul saját közönsége előtt, az a Kétesély fogadási lehetőségnél 1,51-es oddsot ér a Tippmixprón. Ráadásul ez a vereség volt az egyetlen olyan otthoni élvonalbeli meccse, amelyen nem szerzett gólt − a Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést piacon a „Nem” kimenetelt választva 1,25-ös nyereményszorzóért fogadható, hogy ezúttal is a kapuba találnak a Farkasok. Igaz, a Mindkét csapat szerez gólt „Igen” kimenetelének 1,55-ös oddsa is vonzó lehet annak fényében, hogy a Roma ugyancsak egy alkalommal úszta meg kapott gól nélkül hazai fellépéseit a bajnokságban, a Frosinone elleni 4-0-s győzelem alkalmával. Meg tudják állítani a bajnokságban 15 találatnál járó, a góllövőlistán 5. helyen álló Miliket?

Internazionale – Lazio

A Serie A aktuális fordulóját a játéknap másik rangadója, a Lazio milánói vendégjátéka zárja. A rómaiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszva 8 pont lemaradással állnak az Inter mögött, és jó formában voltak a bajnoki szünet előtt: legutóbbi 5 bajnokijukon csak egyszer kaptak ki, két hete hazai pályán a Parma ellen arattak kiütéses győzelmet. A milánóiak mérlege legutóbbi 5 élvonalbeli meccsüket tekintve hasonló (3-1-1), ők a Milan elleni győztes városi rangadót követően vonultak szünetre. A bajnokságban az előző két alkalommal az Inter bizonyult jobbnak (3-0, 3-2), az Olasz Kupában viszont büntetők után a Lazio jutott tovább január végén. Vendégként nem árt figyelni a rómaiakra, hiszen csupán kétszer nem voltak eredményesek idegenben – a Juventus és az Atalanta otthonában nem találtak be −, viszont csupán háromszor lőttek egynél több gólt: a Vendégcsapat góljainak a száma fogadási lehetőségnél 1 Lazio-gól 2,40-es, 2 vendégtalálat pedig 3,95-ös nyereményszorzóért fogadható a Tippmixprón. Várhatóan nem lesz könnyű a gólszerzés Simone Inzaghi csapatának, hiszen a bajnokságban az Inter kapta a legkevesebb gólt hazai pályán, 13 meccsen csupán hatot. Ráadásul nyolc alkalommal tökéletesen zárt a védelme – ezúttal 2,90-es oddsot ér a Tippmixprón a Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést fogadási lehetőségnél, ha megállítják az Immobile fémjelezte támadósort.

Ajax – PSV

A holland élvonalban a bajnoki címért zajló versenyfutás szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró mérkőzést a PSV várja kedvezőbb helyzetből, a fordulót megelőzően 5 pont az előnye a tabellán amszterdami riválisával szemben. A két csapat magasan kiemelkedik a mezőnyből, a PSV 26 bajnokiján csak egyszer kapott ki, 79 lőtt gólja mellé mindössze 16 kapott társul, az Ajax pedig szintén parádés, 88-22-es gólkülönbséggel büszkélkedhet. Egymás elleni meccseiket tekintve a legutóbbi 4 összecsapás az aktuális pályaválasztó csapat győzelmével végződött (3 PSV- és 1 Ajax-diadal), míg a vendégségben lévő csapat lőtt gólig sem jutott ezeken a találkozókon. A Tippmixprón ezúttal 2,95-ös nyereményszorzót jelent, ha a Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést. Ezek közül háromszor is 3-0 állt az eredményjelzőn a lefújást követően, a Pontos végeredmény piacon ez a kimenetel ezúttal 12,75-ös nyereményszorzót jelent. Az előzetes nyereményszorzókat tekintve a BL-negyeddöntős Ajax a mérkőzés esélyese, az 1X2 fogadási lehetőségnél 1,65-ös oddsot ér a hazai győzelem, a Kétesély piacon az Ajax vagy Döntetlen kimenetel pedig 1,18-as szorzóért fogadható. Közelebb tudnak kerülni az eindhoveniekhez a bajnokság végéhez közeledve?

Celtic – Rangers

A skót bajnokságot az utóbbi években egyértelműen a Celtic dominálja, a 2011/12-es szezontól kezdődően csak a zöld-fehérek ünnepelhettek bajnoki címet. Az örökmérleget tekintve még így is városi rivális Rangers áll jobban, a kékek 54-szeres bajnokok, szemben a Celtic 49 elsőségével. Az aktuális szezonban is ők állnak a tabella elején, a zöld-fehérek előnye 10 pont 30 fordulót követően. Decemberi bajnokijuk azonban a Rangers győzelmével végződött, hazai pályán 1-0-ra nyert Steven Gerrard együttese. Ezt megelőzően egészen 2012 tavaszáig kell visszamenni az időben a legutóbbi bajnoki győzelmüket keresve. A Celtic Parkból ebben a szezonban még egyetlen csapat sem távozott 3 ponttal, sőt, döntetlenre is csak az Aberdeen volt képes – a Kétesély fogadási lehetőségnél a Celtic vagy Döntetlen kimenetel 1,17-es nyereményszorzót ér, az 1X2 piacon pedig 1,76-os oddsot jelent a hazaiak győzelme. Nem csak pontokat nem nagyon veszített hazai pályán a Celtic, de gólt sem nagyon kapott, 15 bajnokin mindössze ötöt. Ezek közül 11 alkalommal maradt érintetlen a hálójuk, miközben csak a már említett Aberdeen elleni döntetlen alkalmával nem lőttek egyet sem. Amennyiben a Hazai csapat ezúttal is kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést, az 2,30-as nyereményszorzót ér, míg ha legalább egy gólt szereznek a hazaiak, az a Vendégcsapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést lehetőségnél a „Nem” kimenetelt választva 1,16-os oddsot jelent.  

Sevilla – Valencia

A spanyol élvonalban egyedül a listavezető Barcelonának van kevesebb veresége, mint a forduló előtt a 7. helyet elfoglaló Valenciának. A Sevilla már 9-szer kikapott, mégis 3 ponttal előzi aktuális vendégét. Ennek oka, hogy az eddig lejátszott 28 forduló alatt 16-szor ikszeltek a Turia-partiak. Az 1X2 fogadási lehetőségnél a Tippmixprón 3,40-es nyereményszorzóval fogadható a döntetlen kimenetel ezen a mérkőzésen, az 1. félidőt követő egyenlő állás pedig 2,10-es oddsal fogadható. Decemberi bajnokijukon is osztozkodtak a pontokon, akkor Diakhaby a ráadás perceiben szerezte az 1-1-es végeredményt beállító egyenlítő találatot – ez a kimenetel ezúttal a Pontos végeredmény piacon 6-szoros nyereményszorzót jelentene. A válogatott szünetet megelőzően mindkét csapat jó formában volt, a Valencia zsinórban 10 bajnokit játszott le vereség nélkül, míg a Sevilla ötmeccses nyeretlenségi szériáját feledtette két győzelemmel, közte a Sociedad elleni 5-2-es diadallal. Ráadásul hazai pályán mindössze kétszer szenvedtek vereséget a szezonban – a Getafe és a Barcelona tudott itt nyerni −, így megfontolandó lehet a Kétesély fogadási lehetőségnél a Sevilla vagy Döntetlen kimenetelt választani: ez 1,28-as nyereményszorzóval fogadható a Tippmixprón.

A cikkben szereplő nyereményszorzók változhatnak.

Szerencsejátékban csak 18 éven felüliek vehetnek részt!

A túlzásba vitt szerencsejáték ártalmas, függőséget okozhat! Éljen az önkorlátozás, önkizárás lehetőségével!