2, 9, 11 - Interjú Koltai Róberttel

2010.08.18.

Erről és új terveiről, munkáiról kérdeztük Koltai Róbertet; a vele készült interjú teljes terjedelmében az alábbiakban olvasható.

A három arany vállfa és…

GYUSZI BÁCSI MÁGIKUS SZÁMAI

Sóhaj, Szobaasszony, Fárosz. A számok nyelvére lefordítva: 2-es, 9-es, 11-es. A befutó sorrendje Koltai Róbert emlékezetes, mára már klasszikussá nemesedett filmjében. 2, 9, 11 – Gyuszi bácsi, a vállfa árus élete utolsó, ha nem éppen egyetlen nagy fogása az ügetőn.

Ötöslottó, augusztus 7-e, szombat, 340 milliós telitalálatos. Az ötös „befutó” első három száma: 2-es, 9-es, 11-es. Sok olvasónk hívta fel a figyelmünket erre a különleges, már-már meseszerű egybeesésre, mi pedig „elgaloppoztunk” a kérdéssel a „Sose halunk meg” rendezőjéhez és főszereplőjéhez – mit szól hozzá? A színész-rendező nem lepődött meg a hír hallatán, mint kiderült, „zsákszámra” kapta az esemeseket a lottósorsolást követően.

Gondolja, hogy van kapcsolat a film és a vagyont érő lottóötös számai között?

• Szinte biztos vagyok benne. Én ugyan már letettem a szerencsejátékokról, így lottószelvényeket sem töltögetek ki, arról azonban hallottam, hogy a „Sose halunk meg” óta sokan ikszelik be a 2-est, 9-est és 11-est. Nem tudom, ki a nyertes (Mi sem – a szerk.), de hajlok rá, hogy látta a filmet.

Utólag nem bánja, hogy elmulasztotta a játékot? Hiszen bizonyára bejelölte volna a mágikus számsort?

• Hűha! Mennyit fizet a hármas?

Na, jó. Értem. Mondja „Gyuszi bá’”: van még a vállfákból?

• Vasárnaptól már hárommal kevesebb. Három Arany Vállfával. Ezt a díjat adom ugyanis a vasárnapi futamon győztes zsokénak, idomárnak és a ló tulajdonosának. (A beszélgetést még szombaton rögzítettük, azóta lezajlott a ceremónia. – a szerk.)

Szeptember első hétvégéjén a Kincsem parkban mutatják be a „Sose halunk meg” musical változatát. Mit érdemes erről előzetesen tudni?

• Szeptember 4-én lesz az ősbemutató, melyet remélem még sok-sok előadás követ a Kincsem Park autentikus környezetében, majd – különleges és eredeti látványelem-körítéssel, varázslatos díszletek közt – sorra a nagy vidéki sportcsarnokokban is. Magam rendezőként és szereplőként működöm közre, a zene színvonalára pedig Dés László személye a garancia.

Úgy tudjuk, új filmen is dolgozik, amelyben szintén szerepet kap a szerencse – a Szerencsejáték Zrt., mint támogató képében? Ez is afféle „koltais” film lesz?

• A Szerencsejáték Zrt. valóban szponzorálja a filmet. A „Sose halunk meg” óta nagyon jó a kapcsolatunk, ami, úgy hiszem, mindkét félnek előnyös. A film a jelenben, mai zavaros és zaklatott világunkban játszódik. S anélkül, hogy a kelleténél többet kiszivárogtatnék, annyit elárulhatok, „szerepet kap” a magyar pezsgőgyártás, valamint Szabó Győző és Pindroch Csaba, mint chippandale fiúk, és két világsztárt is sikerült megnyernünk: Vinnie Jones és Michael Madsen remélhetőleg sokakat csábít a mozikba.

És Ön?

• Egy hosszabb epizódszerepre, a magam balfék módján, én is megjelenek a vásznon.

• Mikorra gyűjtsünk mozijegyre?

• A napokban fejeztük be az angliai forgatásokat, még néhány itthoni forgatási nap van hátra, majd a szükséges utómunkákat követően, remélem, még az idén közönség elé kerül a Magic Boys.

Vissza