Átadták a civil összefogással épült ökumenikus templomot Magyarföldön, a templom elkészültét a Szerencsejáték Zrt. 2 millió forinttal támogatta

2010.05.06.

11 hónapig épült, a padló május 4-én került a helyére.

A templom nem pusztán egy épület, hanem jelképe egy közösség akaratának és annak, hogy az emberek egy közös  cél érdekében össze tudnak fogni.

Pedig Magyarföld egy parányi falu az Őrségben, ahol a földbirtokokat egykoron Bánffyak, Wesselényiek,  Széchenyiek és Nádasdyak mondhatták magukénak, és ahol ma  összesen negyvenen laknak és ház sincs több, mint 25.

Öten vannak a gyerekek és több, mint 13 kilométert utaznak az iskoláig.

Naponta éppen 6 kg kenyér és 35 zsemle fogy az egész faluban. 

Mégis a templom építésén 42-en dolgoztak, jöttek a környékről mindenhonnan, és a falunapon 2-300 ember is összegyűlik. 

De templomuk az itt élőknek soha nem volt. 

A helyiek a színművész-polgármester Rátóti Zoltán vezetésével, – példamutató civil összefogással – ökomenikus, a táj őshonos növényzetéhez idomuló fatemplom felépítését álmodták meg. 

A Szerencsejáték Zrt. a civil akaratot és összefogást értékelte, amikor kétmillió forinttal támogatta a Magyarföld Faluért Alapítványt, hogy a falu történetében kiemelkedő jelentőséggel bíró fatemplomot megépítse, amely a liturgikus szerep mellett a találkozás, így a közösség és kultúra helye is lesz.  

A felszentelés a több évtizedes hagyományokra visszatekintő „Virágzás Napjai az Őrségben„ program keretében, Pünkösdkor lesz.

Vissza