Folytatódik a menetelés

2012.05.10.

Az 1960-as években nyereményünkből a világon minden embernek adhattunk volna 1 forintot (akkoriban ugyanis körülbelül 3 milliárdan éltünk a bolygón), és még mindig maradt volna „fölösleges” 200 milliónk. Ami viszont nem csak akkoriban volt hatalmas összeg, ma is káprázatos nyeremény – és a tetejébe még ott az a 3 milliárd... Ráadásul a hatvanas években 1 forint még komoly összegnek számított!

Sokan emlékeznek még a 3 forint 60 filléres kenyérre, a 40 filléres kiflire és az 50 filléres fagyira. Ma egy gombóc fagyi ugyan 200 forintba kerül, de ha jól meggondoljuk, még így is sokáig tartana elkölteni a milliárdokat. A főnyereményből ugyanis 16 millió gombóc fagyit vehetnénk, ha nem unnánk rá egy idő után a hideg nyalánkságra – igaz, télen lecserélhetnénk téli fagyira. Ám ehhez meg kell nyerni azt a bűvös összeget, márpedig konkurenciából nincs hiány, a múlt héten már csaknem 6 millió mezőben próbáltuk meg megtippelni a nyerőszámokat.

Azoknak sem kell azonban aprópénzre váltaniuk nyertes szelvényüket, akik a Hatoslottón játszanak: 16 hete nem sikerült senkinek jól tippelnie, így most már 1 milliárd 358 millió forint várja, hogy valaki végre hazavigye! Eddig mindössze egy alkalommal volt ilyen óriási főnyeremény a Hatoslottón: 2008-ban csaknem 3 milliárd forint talált gazdára. Igaz, akkor 28 hétig „árválkodott” a kasszában a főnyeremény, most viszont még csak 16 hete várjuk a szerencsés nyertest. Legutóbb januárban sikerült valakinek elvinnie a közel 450 milliós főnyereményt, most ennek háromszorosáért izgulhatunk!

Vissza