Jó ügyért játszik Mága Zoltán és Michelisz Norbert a SzerencseSzombatban

2011.03.17.

A Luxor Show márciusban minden eddiginél nagyobb nyereménnyel és vadonatúj stúdiójátékkal várja a jelentkezőket az m1 SzerencseSzombat című műsorában. A részvétel feltételei változatlanok: egy adott játékhéten egy tranzakció keretében legalább 3 Luxor alapjátékot kell játszani bármely játékmódban.

A stúdiójáték új szabályaival az első három hét során (2011. március 26-ig) sztárvendégek játékán keresztül ismerkedhetnek meg a nézők, akik április 2-től maguk is szerencsét próbálhatnak az adásban. 2011. március 12-26-ig a pályázók közül minden héten 1 játékosjelöltet sorsolnak, közülük kerül majd ki az április 2-i műsor két játékosa. 2011. március 27. után a pályázók közül minden héten 3 játékosjelöltet sorsolnak majd. Azt, hogy közülük ki lesz az a kettő, aki részt vehet a stúdiójátékban, ismét csak a szerencse dönti majd el egy helyszíni sorsolás során. A harmadik játékosjelölt továbbra sem távozik üres kézzel: nyereménye automatikusan 20 ezer forint. A két kisorsolt játékos a SzerencseSzombat első részében azért verseng majd, hogy melyikük induljon a Luxor Show Fináléjában a stúdiójáték megemelt fődíjáért, 3 millió forintért.

A műsorban a sorsolás megkezdése előtt mindkét játékos 6-6 betűt választ magának a Luxor betűiből, tetszőleges számú ismétléssel, ám ugyanazon alkalommal nem választhatnak azonos betűt. Ez a hat betű jelöli mindkét játékos útját, mely egy piramishoz vezet. A menetelés a piramis felé a sorsolás megkezdésével indul: a játékosok akkor léphetnek egy lépést előre, amikor olyan betűjelű golyót sorsolnak, mely egyezik az ő útjukon következő betűvel.

A piramisban rejlő nyeremények felkutatására akkor kerülhet sor, amikor lesz olyan szelvény, amely mindössze egy 1 számra van a Luxortól, vagyis a telitalálattól. Az a játékos játszhat a Fináléban a 3 millió forint értékű főnyereményért, aki közelebb áll a piramishoz ebben az időpontban. A kieső játékos vigaszdíja 50 ezer forint.

A Fináléban a játékos feladata az, hogy a 10 részre osztott piramis tégláit lehetőleg minél szerencsésebb sorrendben fordítsa ki. A téglák különböző pénzösszegeket rejtenek (1 db 50 000 forintos és 2-2 db 20, illetve 10 ezer forintos nyereményt), melyek az addig elért nyereményhez adódnak, de van a piramisban az addig elért összeget duplázó, sőt triplázó tégla is. Az ’ÚJRA JÖHET’ tégla kifordításával a játékos a következő heti adásban is próbára teheti szerencséjét a stúdióban. Érdemes azonban mindenképp elkerülni a két kobrát ábrázoló téglát. Az első kobra felbukkanása 1 millió forintra csökkenti a megnyerhető főnyereményt, a másodiknál pedig véget ér a játék: a játékos addig elért nyereménye megfeleződik, ám 50 ezer forint abban az esetben is az övé, ha a megfelelőzött nyeremény értéke ennél kevesebb lenne. A második kobra további hátránya, hogy amennyiben a játékos rá is lelt az ’ÚJRA JÖHET’ téglára, elvész a következő heti játék lehetősége.

A játékos bármikor megállhat és elviheti addigi nyereményét. Érdemes alaposan megfontolni minden lépést, hiszen az 50 ezer forint garantált, a 8 nyerő tégla pedig a kobrák elkerülésével 3 millió forintot ér!

A Luxor Show stúdiójátékában tehát ezentúl is minden a szerencsén, illetve a szerencsés döntéseken múlik. Azt pedig, hogy miképp lehet a nyereményeket a kobrák között ügyeskedve megtalálni, sztárvendégek mutatják be nézőinknek az első három adás során. 2011. március 19-én Mága Zoltán hegedűművész és Michelisz Norbert autóversenyző méri össze szerencséjét az esti adásban, hogy az elért – remélhetőleg minél nagyobb – nyereményükkel jótékony célokat támogassanak.


Az Ötöslottó sorsolása alatt egy helyes tipp és jelszó mostantól sorsjegycsomagot ér, amely akár több millió forintos nyereményt is rejthet!

A megújult SzerencseSzombatban az Ötöslottó sorsolása is új díszletek közül jelentkezik a Luxor Show után. A nyertes számok húzása közben sztárvendégek szórakoztatják a nézőket, akik közül a legszerencsésebb mostantól élőben is bekapcsolódhat az adásba! A negyedik Ötöslottó nyerőszám kihúzása után keressük azt a játékost, aki az előző SzerencseSzombat óta eltelt idő alatt helyesen tippelte meg Tippvonalunkon keresztül a negyedikként kihúzott nyerőszámot, majd amikor az élő adásban műsorvezetőink őt hívják fel telefonon, a Luxor sorsolása alatt elhangzott jelszóval jelentkezik be. Amennyiben a telefont ezzel a jelszóval veszi fel, máris 100 ezer forint értékű sorsjegycsomagot nyer az elő adásban, mellyel akár több millió forintos nyeremény is az övé lehet!

A Tippvonal száma: 0630/5555-444

A tippek küldése minden héten a SzerencseSzombat adása után kezdődik, és a következő heti műsor Joker sorsolásának végéig tart. A tippelés végét műsorvezetőnk az adásban is jelzi.*

Újdonság mindazok számára, akik Ötöslottó számhúzó-jelöltként jelentkeznének a műsorba, hogy március 12-től már 25 játékos kaphat esélyt arra, hogy közülük valaki az 5 szám sorsolásáért cserébe változatlanul 1 millió forintot vihessen haza! Csalódnia azonban a másik 24 játékosnak sem kell, hiszen mindegyikük 30 ezer forinttal vigasztalódhat.


Kövesse a SzerencseSzombatot az m1-en, 20:00 órától!

* FIGYELEM! A Tippvonal nem emelt díjas szolgáltatás, azonban a hívás és az SMS díja szolgáltatóként eltérő lehet. A pontos díjszabásért kérjük, érdeklődjön az Ön szolgáltatójánál!

Vissza