Közel 5 milliárd forintot hozhat a Mikulás

2019.12.06.

 

160 napja halmozódnak az Ötös- és Hatoslottó főnyereményei, így ezen a héten összesen közel 5 milliárd forintért lehet játszani a két lottójátékkal. Az Ötöslottó várható főnyereménye 2,74 milliárd, a Hatoslottóé pedig 1,97 milliárd forint.

22 hét halmozódás után sem született telitalálat a Szerencsejáték Zrt. legismertebb játékain, így tovább emelkedik az e heti várható főnyeremények összege. Míg a Hatoslottó jackpotja megközelíti a 2 milliárd forintot, addig az Ötöslottó esetében több mint 2,7 milliárd forintos főnyereményért játszhatnak a játékosok.

Az Ötös- és Hatoslottó nyerőszámait legutóbb ugyan azon a júniusi hétvégén találták el a szerencsések, így a két játék várható főnyereménye azóta is folyamatosan emelkedik. A 2019-es év igazán mozgalmas volt a számsorsjátékok kedvelőinek életében, az Ötöslottón ugyanis megnyerték a játék történetének harmadik legnagyobb, 4,194 milliárd forintos, a Hatoslottón pedig a második legnagyobb, 1,688 milliárd forintos főnyereményét, amely akár rövid időn belül a harmadik helyre kerülhet. Emellett a Hatoslottó esetében egy 877 millió forintot, az Ötöslottón pedig 1,1 milliárd forintot meghaladó nyeremény is született már.

A két játék történetében már többször előfordult, hogy a milliárdos jackpotok mellett egy-egy szerencsés a négy vagy öt találattal is szép összegeket nyert: az idei évben például az Ötöslottón 5,7 millió, a Hatoslottón pedig 804 ezer forint volt a legszerencsésebb négy- illetve öttalálatosok összege. A kétezres évek elejétől azonban ennél nagyobb értékű nyereményekkel is találkozhatunk, hiszen 2000-ben az Ötöslottón több mint 8,5 millió forint volt az eltalált 4 számért fizetett legnagyobb összeg, a Hatoslottón pedig 2005-ben ért több mint 1 millió forintot a helyesen megtippelt 5 szám.

Vissza