Majdnem 1,3 millió tipp érkezett a Fradi EL-meccsére

2023.03.10.

Régen fordult elő olyan, hogy egy magyar csapat megélte a nemzetközi kupatavaszt, így nem meglepő, hogy az EL-csoportkörben bravúrosan szereplő FTC nyolcaddöntős párharcának odavágójára kiemelt figyelem irányult: a Tippmixen és a Tippmixprón közel 1,3 millió tipp született a találkozó fogadási lehetőségeire. Bár a Fradi 2-0-ra kikapott Leverkusenben, a meccs kapcsán 175 millió forintot megközelítő nyereményt jegyeztek fogadóink.

Nem indult jól az FTC számára a csütörtök esti EL-nyolcaddöntős találkozó, hiszen a Leverkusen már a 10. percben megszerezte a vezetést – ezzel az első 10 perc eredményére vonatkozó fogadási soron 4,40-es oddsot könyvelhettek el azok a fogadók, akik korai német vezetésre számítottak. Ezt követően sokáig nem született újabb találat, Sztanyiszlav Csercseszov csapata pedig nem játszott alárendelt szerepet a Bundesligában szereplő ellenfele vendégeként, de a 86. percben a hazaiak mégis meg tudták duplázni az előnyüket, amit aztán meg is őriztek a hármas sípszóig. A találkozó végkimenetelére közel 434 ezer fogadás érkezett a Tippmixen és a Tippmixprón, ebből több mint 237 ezer tipp a Leverkusen győzelmére.

Sokan számítottak arra is, hogy a mérkőzés során a magyar bajnoki listavezető kap majd több büntetőlapot, ami így is lett – bár mindez csak a hosszabbítás perceiben felmutatott negyedik ferencvárosi sárga lappal dőlt el. A „Melyik csapat kap több büntetőlapot?” fogadási soron 92 százalékos lett a találati arány, ami 19 ezernél is több helyes tippet jelentett, 1,62-es odds mellett.

Nem csak az FTC mérkőzése volt népszerű a csütörtök esti EL-nyolcaddöntők közül: mind a nyolc találkozóra 1 milliót meghaladó tipp érkezett – az első helyen ebből a szempontból a Sporting CP – Arsenal mérkőzés zárt 1,3 milliónál is több fogadással. Az össznyeremény tekintetében viszont már a Leverkusen – FTC mérkőzés vitte a prímet, miután a magyar bajnok nyolcaddöntőjével közel 175 millió forint kerülhet fogadóinkhoz.

A nyereményadatokból már kitűnik, hogy pazar tippsorokból sem volt hiány: egy debreceni Tippmix-fogadó három EL-meccs és egy EKL-találkozó fogadási eseményét 4-es kötésben, 8 500 forintos tét mellett megfogadva jegyzett közel 2 millió forintos nyereményt, míg egy piricsei tippmixelő az Arsenal és az Union Berlin mérkőzése kapcsán számított arra, hogy mindkét félidőben gólt szerez mindkét csapat, 2-es kötésével pedig 1 000 forintos tétre 960 ezer forintos nyereményt ért el.

Folytatás jövő héten a visszavágókkal, amikor az FTC a Puskás Arénában gyürkőzhet neki annak a kihívásnak, hogy kétgólos hátrányból megfordítsa a párharcot.

Vissza