Minden idők hetedik legnagyobb jackpotja várja a játékosokat az Ötöslottón

2024.07.18.

Mintegy 5 hónapja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye. Ez idő alatt 440 játékos vált milliomossá a négyes találatával. Amennyiben valaki egyedüli játékosként eltalálja mind az öt nyerőszámot ezen a héten, 3,87 milliárd forint boldog tulajdonosa lesz.

Idén eddig két szerencsés játékos örülhetett az Ötöslottó főnyereményének, egyik közülük minden idők legnagyobb Ötöslottó nyereményét vitte el. Jelenleg 19 sorsolás óta, azaz mintegy 5 hónapja nem volt telitalálatos szelvény Magyarország legkedveltebb számsorsjátékán, így ezen a héten 3,87 milliárd forintért szállhatnak versenybe a szerencsevadászok.

Az elmúlt közel 20 hét kisorsolt számainak statisztikáját nézve megállapítható, hogy a mostani halmozódási ciklus egyértelműen a 38-as számnak kedvezett, ebben az időszakban már négy alkalommal is kihúzták. Ugyancsak jó választásnak bizonyult a 13-as, a 34-es, a 60-as, a 64-es, és a 77-es, mivel ezek a számok már 3 alkalommal is kikerültek a sorsológömbből. Fortuna istennője szemmel láthatóan elfordult a húszas számoktól – a mostani halmozódás ideje alatt csak a 28-ast sorsolták ki közülük. Mellőzött szám az 52-es, amely legutóbb 101 sorsolással ezelőtt volt nyerőszám. A számstatisztika szerelmesei számára további érdekesség lehet, hogy a halmozódás hossza alapján mostanra akár már mind a 90 számot kihúzhatták volna a 19 sorsoláson, ám eddig még csak 54 szám került be a nyerőszámok közé.

A nyeremény halmozódására a szabályok szerint 52 hét áll rendelkezésre, ezután a főnyeremény nem növekszik tovább. Ha az utolsó sorsoláson sincs telitalálatos szelvény, akkor a főnyeremény a részvételi szabályzat alapján a többi nyertes között kerül felosztásra, ugyanakkor erre a játék 67 éves története során még egyszer sem volt példa.

Amennyiben a szombati sorsoláson lesz telitalálat, akkor a helyesen tippelő szerencsésnek 90 nap áll rendelkezésére, hogy jelentkezzen nyereményéért, mégpedig az úgynevezett nagynyertes-vonalon, amelyről a https://www.szerencsejatek.hu/oldalon és az értékesítőhelyeken is érdeklődhet. A nyeremény kifizetésének alapfeltétele, hogy a nyertesnek Magyarországon nyitott folyószámlával kell rendelkeznie, mivel a nagy összegű nyeremények kifizetése minden esetben csak banki átutalással történhet.

Vissza