Országos turnén az Állatvilág fotókiállítás

2011.07.28.

 

Felelősen gondolkodó, az üzleti életben is sikeres nagyvállalatként a Szerencsejáték Zrt. felismerte, hogy nemcsak a cég belső gazdálkodásában kell kiemelt figyelmet fordítania a környezetkímélő eljárások, a szelektív hulladékgyűjtés, a papíralapú ügyintézést háttérbe szorító korszerű energiatakarékos üzemmódok bevezetésére, hanem éppen ilyen fontos, hogy segítő kezet nyújtson a veszélyeztetett állatfajok megmentéséért is. A ma még természetes élőhelyükön fellelhető fajokat közérthető és egyben kézenfekvő módon, saját termékein, a sorsjegyeken kívánta bemutatni.

- A tavalyi évben forgalomba hozott Állatvilág sorsjegyeken tíz hazai és tíz külhonban élő, a kihalás szélén álló közismert, mindannyiunk szívének kedves állatot mutattunk be. A környezettudatos szemlélet már a sorsjegyek előállításakor is megnyilvánul, hiszen a termék gyártásához fenntartható erdőből kitermelt papírt és vízbázisú festékeket használnak fel. A remittenda sorsjegyeket pedig darálással semmisítik meg, az így keletkezett hulladékot pedig a mezőgazdaságban illetve a papírgyártásban hasznosítják – mondja Tulik Ágnes a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettese. Minden eladott sorsjegy után a társaság egy forintot adományoz a WWF Magyarország környezetvédelmi tevékenységére. A sorsjegy bevezetése óta ez több mint 6,5 millió forint adományt jelentett a WWF számára. A sorsjegyekből befolyt támogatást a WWF Magyarország a világszerte ritka pusztai tölgyesek megmentésére fordítja. A szervezet azon fáradozik, hogy megőrizze a homoki erdő különleges élővilágát. - Az egykori erdőssztyepp maradványának megmentéséért indított nagyszabású természetvédelmi program a sorsjegyeken látható állatfajok közül többeknek biztosítja otthonát a háborítatlan erdőben – mondja Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója.

Az Állatvilág sorjegyeken megismert húsz veszélyeztetett állatfajról készült csodálatos természetfotók a budapesti bemutatkozás után 2011. július 25-től augusztus 7-ig Győrben, a Széchenyi téren tekinthetők meg. A kiállításnak szeptember végéig még további négy város ad majd otthont.

 

Vissza