Sorsjegy a veszélyeztetett állatokért

2013.06.05.

A WWF Magyarország és a Szerencsejáték Zrt. hosszú évekre visszanyúló sikeres együttműködést tudhat maga mögött. „Emlékezzünk csak a sokunk számára kedves két Állatvilág sorsjegy sorozatra, melyeket 2010-ben illetve 2011-ben bocsátott ki a Szerencsejáték Zrt. A veszélyeztetett állatfajok sorsáért felelősséget érző állatbarátokat olyannyira meghódították ezek a sorsjegyek, hogy szinte az utolsó példányig elkeltek.
A sorsjegyből vásárló játékosaink így végül közel tíz millió forinttal járultak hozzá a nagykőrösi régióban található értékes pusztai tölgyes és az ott élő állatvilág megmentéséhez” – mondja Tulik Ágnes a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettese.

„Az Állati Párok sorsjegysorozaton is találkozhatunk egy-két régi kedvenccel: a tigrissel vagy az óriáspandával, de bizonyára lesznek olyanok is, akik a vörös tarisznyarák mellett teszik le a voksot. Fontosnak tarjuk, hogy a sorsjegyet megvásárlók rövid betekintést kapjanak a képeken látható tíz különböző veszélyezett állatfaj társas, „családi” életébe, ezért néhány mondatos ismertető szöveget helyeztünk el a sorsjegyeken. Szembesülnünk kell azonban azzal a ténnyel, hogy a klímaváltozás, a tengervíz elszennyeződése, az orvvadászat, az illegális állatkereskedelem és még sok más tényező a pusztulásba sodorhatja ezeket az állatokat” –szögezi le az igazgatóhelyettes.


„Nagyon örülünk az együttműködésnek, hiszen az Állati Párok sorsjegy segítségével az emberek közelebb érezhetik magukhoz különleges állatvilágunk szereplőit. A WWF egyik legfontosabb célja a faji sokféleség megőrzése: a bolygónkon minden egyes állatfajnak kulcsfontosságú szerepe van, mi pedig felelősek vagyunk azért, hogy megóvjuk a bennünket körülvevő természeti értékeket.” – teszi hozzá Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója.

Az Állati Párok sorsjegysorozat tíz állatfajjal kínál nyerési esélyt a játékosoknak. A nyeremények egyetlen kaparófelület alatt bújnak meg. Az igazán szerencsések akár az ötmilliós fődíjat is bezsebelhetik, amiből három darab várja sorozatonként a szerencsevadászokat. Az egymilliót érő sorsjegyből ötöt lehet megkeresni egy-egy sorsjegysorozatban, de ha ez nem sikerül, a háromszáz és ötvenezer forint közötti kisebb nyereményekkel vigasztalódhatunk. Ha mégis nyeretlen sorsjegyre bukkanunk, azt se tekintsük haszontalan pénzköltésnek, mert a hazai természetvédelem mindenképpen nyer vele.

Vissza