Szerencsenap a Múzeumok Éjszakáján

2014.06.17.

Ebben az évben a Szerencsenap címet kapta az a kiállítás és interaktív program, amely a világ és Magyarország szerencsejáték-történelmének bemutatása mellett érdekes előadásokkal, fellépőkkel, játékokkal várja a családokat, illetve a 20 óra utáni időszakban már csak a 18 évnél idősebbek jelenlétére számítanak a szervezők június 21-én, szombaton.

A múzeumban korabeli tárgyakat, játékokat, gépeket telepítettek, játékbarlangot rendeztek be a látogatóknak.

A szerencsejáték valamennyi színét, kapcsolódó jelenségét mutatják be, illetve szakértők segítségével beszélgetnek róla. A programokkal a téma vidám és tudományos oldalát egyaránt szeretnék megjeleníteni. Így például Pálffy László, a Szerencsejáték Zrt. játékelemző menedzserének előadásából megtudhatják az érdeklődők, hogy Magyarországon a török megszállás utáni időszakban milyen kiskapukat hagytak az ügyetlenkedő szervezők a kalandoroknak, illetve Budapesten, a Szőlő utcában tartott 1949-es csatornázás alkalmával milyen, a VII. századból származó szerencsejáték kellékeket találtak a munkások, és régészek, valamint napjaink nagy, határokon átívelő lottóiról is szó esik. Pálffy Lászlót követően Tari Annamária szenvedélybetegségekről szóló és Mérő László, A pénz biológiája című előadása színesíti az éjszaka kínálatát.

Háromnegyed ötkor az Andrássy úton a Pénzügyőr Zenekarral közösen lehet megközelíteni a múzeumot, majd 17 órakor ünnepélyesen is megnyitják a kiállítást. Az este folyamán folyamatosan lesz csoportos tárlatvezetés, szakmai előadások, fél héttől Fábry Sándor stand up műsorában egészen biztosan mesél majd a szerencsejátékhoz fűződő viszonyáról is. A 18 év feletti látogatók próbára tehetik szerencséjüket a múzeumban felállított játékbarlangban, a délután során kétszer lesz ajándéksorsolás, folyamatosan várja vendégeit a kézművessarok, és a kiállítással kapcsolatos Szerencsetotó, valamint a NAV pszichológusai is várják az érdeklődőket. A zene szerelmeseinek vendégelőadókkal kedveskedik a Pénzügyőr Zenekar Big Band koncertje is.

A jó hangulat garantált, nem a szerencsén fog múlni!

Vissza