Újabb főnyereményekben gazdag lottóhétvége vár a játékosokra

2020.02.07.

Tavaly nyár óta nincs telitalálat az Ötöslottón. Az extrém halmozódási időszaknak köszönhetően a várható jackpot összege 4,444 milliárd forint, amelynél magasabb főnyeremény csak kétszer volt Magyarország legismertebb lottójátékának történetében. Emellett újra az elérhető legmagasabb összegért játszhatnak az Eurojackpot játék kedvelői, hiszen bruttó 90 millió euró, azaz több mint 30 milliárd forint a tét.

A több mint 60 éves Ötöslottó két legnagyobb nyereményét 2003-ban és 2015-ben nyerte meg egy-egy szerencsés. Előbbi játékos 5,092 milliárd, utóbbi pedig 5,049 milliárd forintnak örülhetett. Érdekesség, hogy minden idők két legnagyobb Ötöslottó nyereménye egyaránt 37 hét halmozódás után került a játékosokhoz. Az elmúlt 20 évben a 6. játékhét több esetben is szerencsét hozott a lottójáték kedvelőinek: először 2009 februárjában több mint 870 millió forinttal gazdagodtak, majd két évvel később 556 millió forintot meghaladó jackpot került az öt számot eltaláló szerencséshez.

Ezen a héten az Eurojackpot játék is kimagasló főnyereményt kínál, hiszen mindössze 8 hét halmozódást követően újra a maximálisan megnyerhető bruttó 90 millió euró, azaz 30,3 milliárd forint a jackpot értéke. Ennek a játéktípusnak köszönhetően alig több mint két hónapja egy magyar játékos több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert, ezzel pedig minden idők legnagyobb hazai lottónyertese lett.

Valódi izgalmakat tartogat tehát ez a hétvége is, ezért érdemes még időben beikszelni, az öt, illetve az 5+2 nyerőszámot egyaránt.

Vissza