Újabb telitalálatos a Skandináv lottón

2019.07.11.

 

Budapest, 2019. július 11. – Kilenc hét halmozódás után újra volt 7 találatos a Skandináv lottón, rögtön kettő is. A szerencsés játékosok fejenként több mint 224 millió forintot vihetnek haza.

A Skandináv lottó 1999 óta elérhető a nemzeti lottótársaság kínálatában, azaz idén ünnepli huszadik születésnapját. Az elmúlt két évtizedben a játék rendkívül népszerűvé vált a lottózók körében, amelynek több oka is van.

Az első és legfontosabb, hogy a játékosoknak dupla esélye van nyerni, hiszen egyetlen szelvény áráért egy kézi és egy gépi sorsoláson is részt vesznek. Ezáltal a kézi sorsolásban bízók és a gépi sorsolásokat kedvelők egyaránt bizalommal fordulnak a játék felé. A sorsolásokban közös, hogy 35 számból 7-7 számot húznak ki, így a résztvevőknek jóval nagyobb esélyük van a főnyeremény megnyerésére.

A második fontos szempont, hogy a játékosoknak nem kell megvárniuk az adott hétvégét, hiszen a Skandináv lottó egyik különlegessé abban áll, hogy a sorsolás a hét közepén, szerdán zajlik.

A nagyobb nyerési esély ellenére a mostani, több százmilliós telitalálat az idei évben mindössze másodjára fordul elő, hiszen legutóbb 2019. 2. játékhetében – szintén két telitalálatos született - vittek haza a mostanihoz hasonló, több mint 220 milliós összeget.

A nyertesnek a sorsolás napjától számított 90 napon belül kell jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél. A 100 millió forintot meghaladó nyeremények esetére a Társaság külön telefonszámot tart fenn, ez az úgynevezett nagynyertes-vonal. A telefonszám a www.szerencsejatek.hu oldalon és minden értékesítőhelyen megtalálható. A szerencsés játékos telefonon történő jelentkezése során a lottótársaság fedhetetlen munkatársának az elsődleges feladata az, hogy a szelvényen lévő információk alapján meggyőződjön arról, valóban a nyertes van a vonal túloldalán.

Ezután kerülhet sor a személyes találkozásra, melynek keretében leadásra kerül az eredeti szelvény és annak érvényességének megvizsgálása. Amennyiben a beazonosítás sikeres, a személyes adatok egyeztetését követően megkezdődhet a kifizetési eljárás.

 

Szerencsejáték Zrt. Kommunikáció

Vissza