Újra csúcson az Eurojackpot főnyereménye – közel 50 milliárd találhat gazdára kedden

2022.11.07.

Az idén 10 éves nemzetközi lottójáték újra rekordot döntött.  A márciusban megújult számsorsjáték jackpotja elérte a halmozódás maximális szintjét, vagyis a keddi sorsoláson bruttó 120 millió euró, átszámítva bruttó 48,8 milliárd forint várja a játékosokat.

Magyarországon 124 hete nem született telitalálatos az Eurojackpoton, a 18 országban elérhető játékon utoljára szeptember 7-én, egy spanyol játékos vihette haza az akkor több mint 20 millió eurót érő főnyereményt. A maximális főnyereménynek legutóbb egy dán szerencsés örülhetett, aki július 22-én 120 millió euróval lett gazdagabb, és aki egyébként az első olyan játékos, aki a maximális, 120 millió eurós összegnek örülhetett.

Európa legismertebb lottójátéka idén 10 éves, az évforduló alkalmával pedig megújult az Eurojackpot. Március 25-től a sorsolások számát megduplázták, már nem csak pénteken, hanem kedden is esély nyílik a szemkápráztató összeg megnyerésére, a maximális főnyeremény pedig bruttó 90-ről 120 millió euróra, azaz átszámítva 48,8 milliárd forintra emelkedett.

Az Eurojackpoton eddig összesen 3 magyar telitalálatos született, legutóbb 2021. 5. játékhetén, akkor a nyertes bruttó 11,126 millió eurót, azaz 4 milliárd forintot vihetett haza, 2019. 47. játékhetében pedig egy szerencsés 30 millió eurónak, vagyis bruttó 10 milliárd forintnak örülhetett.

Az Eurojackpot 2012-es indulása óta összesen 126-an tippelték meg helyesen az 5+2 számot, a legtöbb telitalálatos nyertes eddig 2021-ben született, összesen 18, a legtöbb 5+2 találatos egy húzáson 2017. január 6-án és 2018. november 16-án került ki, mindkét sorsolási napon 5-5 telitalálatost jelentett a játék. A játék indulása óta az összes nyerési osztályt figyelembe véve összesen 417 494 714-en örülhettek.

Amennyiben a keddi sorsoláson egy szerencsés helyesen tippeli meg a számokat, örökre beírhatja magát a játék történetébe, hiszen nem csak a legmagasabb főnyereménnyel gazdagodhat, hanem ő lesz a megújult Eurojackpot második olyan telitalálatosa, aki a maximális, 120 millió eurós halmozódási összeggel térhet haza.

Vissza