Ezen a héten ismét több mint egymilliárd forint a tét az Ötöslottón
Továbbra is van esély megnyerni az Ötöslottó által kínált milliárdos főnyereményt. Az a szerencsés, aki most szombaton egyedüli nyertesként találja el mind az öt kisorsolt számot, 1,150 milliárd forinttal gazdagodhat.
Több mint egymilliárd forint a tét az e heti Ötöslottón
Tájékoztatás rendszerkarbantartásról

Játssz Kincsem+ TUTI-t és vegyél részt a Derby és Divat Fesztiválon!

Tájékoztató sorsjegy zárásról
Több mint 17 milliárd ok arra, hogy az Eurojackpot-tal játsszon
A Szerencsejáték Zrt. negyedszerre is elnyerte a felelős játékszervezői nemzetközi minősítést

A Szerencsejáték Zrt. immár negyedik alkalommal kapta meg az európai lottótársaságokat tömörítő European Lotteries (EL) felelős játékszervezési tanúsítványát. A vállalat a független, külső értékelő auditor jelentésére alapozott vizsgálat minden részterületén szinte maximálisan, közel 100 százalékosan teljesített a megfelelőséghez szükséges 75 százalékos elvárt szinthez képest. A háromévente megújítandó nemzetközi elismerést a szervezet éves Közgyűlésén idén Antwerpenben vehette át a nemzeti lottótársaság.
Ezen a héten 13,6 milliárd forint a tét az Eurojackpot-on
A 23. héten az Eurojackpot főnyereménye bruttó 42 millió euró, azaz közel 14 milliárd forint. A játék hazai bevezetése óta csaknem 4,8 millió magyar játékos nyert ezen a típusú játékon.
Tájékoztatás rendszerkarbantartásról
