2019.12.13.
Péntek 13-nak majdnem minden harmadik magyar különleges erőt tulajdonít, amely sokkal inkább pozitív, mint negatív számukra. A játékok iránti érdeklődés ilyenkor megnő, a 13-as szám pedig sokaknak szerencseszámként is funkcionál, hiszen a statisztikák alapján a játékok többségében ez az egyik leggyakrabban megtett tipp. Az idei utolsó Péntek 13 ráadásul egybeesik Luca-nappal, amelyet „dologtiltó” napként is emlegetnek.
Tovább
2019.12.12.
2020. január 4-étől megújuló látványvilággal és tartalommal debütálnak a Szerencsejáték Zrt. sorsolási műsorai a Duna Televízió képernyőjén. Az adások átalakulása mellett a Hatoslottó élő számhúzása is átkerül a közmédia csatornájára, így a különböző lottójátékok sorsolása egy helyen lesz látható.
Tovább
2019.12.09.
A Szerencsejáték Zrt. elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség 2019 Díjat, amelyet a fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek integrációját segítő tevékenységével érdemelt ki. Emellett a Fogyatékos Emberek Világnapján tartott Jobb Velünk a Világ! Gálaesten több díjjal is elismerték a nemzeti lottótársaság munkáját, valamint kollégáik teljesítményét.
Tovább
2019.12.06.
160 napja halmozódnak az Ötös- és Hatoslottó főnyereményei, így ezen a héten összesen közel 5 milliárd forintért lehet játszani a két lottójátékkal. Az Ötöslottó várható főnyereménye 2,74 milliárd, a Hatoslottóé pedig 1,97 milliárd forint.
Tovább
2019.12.05.
Felhívjuk Játékosaink figyelmét, hogy 2019. december 10-én 0:00 és 5:00 óra között karbantartás miatt nem lesz elérhető a Szerencsejáték Zrt. online fogadási rendszere.
Tovább
2019.12.02.
Már 58 új iskola jelentkezett az „Adj Egy Ötöst!” elnevezésű közös iskolai szemléletformáló programra, amelyet a Salva Vita Alapítvány és a Szerencsejáték Zrt. a 2019/20-as iskola időszakban újra elindított. Az Európai Lottószövetség és az Európai Fogyatékosügyi Fórum kezdeményezéséhez kapcsolódva a hazai program célja, hogy a gyermekek személyes élményeken keresztül minél fiatalabb korban találkozzanak a fogyatékosság ügyével, ezáltal elősegítve a fogyatékossággal kapcsolatos pozitív attitűdváltozást. A tavalyi évben közel száz iskolából jelentkeztek megvalósult pályaművekkel a diákok, az újabb pályázati szakaszban a szervezők célja kétszáz intézmény és közösség bevonása.
Tovább
2019.11.29.
A múlt héten egy szerencsés magyar játékos bruttó 10 milliárd forintot nyert az Eurojackpoton, azonban a lottójátékok kedvelői számára ez a hétvége is tartogat még milliárdos főnyereményeket. Az Ötös- és Hatoslottó nyerőszámait 21 hete nem találta el egyetlen játékos sem, így a két játékkal most összesen közel 4,5 milliárd forintot lehet nyerni.
Tovább
2019.11.26.
A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a férfiak, hanem a női játékosok körében is népszerűek a különböző típusú szerencsejátékok. Annak érdekében, hogy átfogóbb képet kapjunk a hölgyek játszási szokásairól, a Szerencsejáték Zrt. úgy döntött, hogy hiánypótló kutatást készít, amely kifejezetten ezt a témakört vizsgálja meg. A reprezentatív minta alapján készült felmérés néhány igazán érdekes tényre világított rá. Vegyük sorba, hogy melyek ezek.
Tovább
2019.11.22.
Még mindig az elérhető legmagasabb összeget kínálja az Eurojackpot nyereményalapja, hiszen bruttó 90 millió euró, azaz 30 milliárd forint a játék várható főnyereménye.
Tovább
2019.11.15.
Továbbra is érdemes játszani, hiszen ismét nem született telitalálat sem az Ötös- és Hatoslottón, sem pedig az Eurojackpot játékon. Előbbi két játék esetében immár 19 hete, utóbbinál pedig két hónapja nincs olyan játékos, aki helyesen tippelt.
Tovább