Hírek

4,5 millió forinttal Balatonfüred kultúrájáért

2010.01.23.

Idén lesz ötödik éve, hogy Balatonfüred városának kulturális életét és fejlődését támogatja a Szerencsejáték Zrt. 20 könyv megjelenését összesen 3,5 millió forinttal, a 2010-es év 4 jeles eseményének – azaz az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar koncertjének, a Salvatore Quasimodo Költőversenynek, a Szüreti Fesztiválnak és a Romantikus Reformkor rendezvénynek – életre hívását további 1 millió forinttal segítette a Társaság. Ez utóbbi támogatás ünnepélyes átadására a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetések kiosztásával egyidejűleg január 22-én a füredi Anna Grand Hotelben került sor.

Az idei füredi eseménysorozat első állomásaként január 11-én a Fischer Ádám által alapított Osztrák-Magyar Haydn Zenekar koncertezett a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban. A virtuozitásáról és előadói közvetlenségéről híres karmester, Alexander Lonquich, egyszerre dirigálta és játszotta szólistaként Mozart d-moll zongoraversenyét. E művészi bravúrban Lonquich szerint nincs semmi különös. Amint mondta, „Mozart is a zongora mellől dirigált, játszotta akár az egész basszus szólamot. Teljesen természetes volt ez korábban.” Az esten Mendelssohn olasz szimfóniáját és természetesen Haydnt is játszottak, amelyet vastapssal ünnepelt a teltházas közönség.

A további három rendezvényre ezév szeptemberében kerül sor, így kedvcsinálóként néhány szóban ismertetjük ezeket is.

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-es füredi gyógyulása után versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz és városhoz fűződő érzéseit. Az ő tiszteletére immár 18. alkalommal rendezi meg Balatonfüred városa a Salvatore Quasimodo Költőversenyt, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A versenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben. Az ünnepségsorozat részeként könyvbemutatók, kiállítás megnyitók, irodalmi matiné is várja az érdeklődőket.

A Szüreti Fesztivál hagyományosan része Balatonfüred őszi programjainak. A két napos rendezvénysorozat alatt színes folklórműsor, fúvósparádé, néptáncbemutatók, vidám utcabál és szüreti felvonulás várja az érdeklődőket.
A fesztiválon kitűnő alkalom nyílik Balatonfüred és környéke ízletes borainak és a hazai konyha specialitásainak megkóstolására.

Időutazásra hív a „Romantikus Reformkor” nevet viselő programsorozat, amely a XIX. század első felének hangulatába repíti vissza a résztvevőket. A rendezvény célja Balatonfüred reformkori hagyományinak ápolása. A programok között hintós felvonulás, koncertek, táncelőadás, színházi előadás, gyermekprogramok, borbemutató és borkóstoló, reformkori bál várja a „korzózni” vágyó vendégeket.

Vissza