Hírek

A 63 éves Ötöslottó rekord nyereménnyel ünnepli születésnapját

2020.03.05.

 

Hazánk legismertebb lottójátéka soha nem látott főnyereménnyel, 5,585 milliárd forinttal bíztatja a játékosokat a szelvények kitöltésére. A rekord nagyságú jackpot lottólázba hozta az országot, hiszen múlt héten az átlagos 3,3 millió helyett 6,5 millió alapjátékot értékesített a Szerencsejáték Zrt.

1957. március 7-én tartották az Ötöslottó első sorsolását, így e hét szombaton ünnepli 63. születésnapját. A jeles napon újra rekord főnyeremény várja a játékosokat, hiszen úgy, ahogy 34 hete, a múlt héten sem született telitalálatos szelvény. Az 5,585 milliárd forintos összegnek köszönhetően a játékkedv is megnőtt, hiszen az átlagoshoz képest közel kétszer annyi alapjátékot vásárolnak a magyarok.

A magyar lottójáték történetének 63 éve alatt mindössze kétszer hozott 5 milliárd forint feletti főnyereményt, 2003-ban és 2015-ben, ezek az összegek azonban már messze elmaradnak a mostani, közel 5,6 milliárdos jackpottól.

A nemzeti lottótársaság társadalmi felelősségvállalása jegyében kiemelt hangsúlyt fektet a játékfüggőség kutatására, megelőzésére és – különböző hazai szakmai szervezetekkel együttműködve – kezelésére egyaránt. Éppen ezért a mostani kiemelt halmozódási időszak alatt is felhívja a játékosok figyelmét a felelős játék fontosságára, annak érdekében, hogy „a játék valóban játék maradjon”.

 

Vissza