Hírek

A Csepel-sziget színes élővilágát fedezhetik fel a gyermekek a Szerencsejáték Zrt. legújabb befogadó játszóterén

2020.09.29.

A Szerencsejáték Zrt. kibővített „A játék összeköt!” befogadó játszótér-építési programjának köszönhetően immáron több ezer gyermek és szülő tölthet el önfeledt és derűs pillanatokat az inkluzív játszóterek egyikén. A kezdeményezés újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen az eddigi sikereket követően idén is folytatódott a program, így az ősz folyamán újabb öt helyszín nyílik meg országszerte a fogyatékossággal élő és ép gyermekek számára egyaránt. A közösségi parkok a korábbinál még gazdagabb játékválasztékkal, valamint egyedi, a mesék világát idéző esztétikusabb megjelenéssel várja a látogatókat.

A nemzeti szerencsejáték-szervező felelős vállalati tevékenységének középpontjában a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának ügye áll, ezen belül kiemelt hangsúlyt helyez a gyermekek segítésére. Az Európai Lottószövetség által indított kezdeményezés élére állva, a vállalat a közép-kelet európai régióban elsőként vállalta, hogy minden évben a Nagykarácsony sorsjegy bevételének egy részét közösségi célra fordítja, és országszerte befogadó játszótereket épít. A társaság a tavalyi évben jelentősen kibővítette a kezdeményezést, valamint több fejlesztés is bevezetésre került: egyrészről bővült és komplettebbé vált a játszóterek tartalma, másrészről minden játszópark külön mesei vonatkozású tematikát kapott testreszabott játékelemekkel. Mindezek mellett az esztétikusabb megjelenés érdekében a vállalat kiemelt figyelmet fordított a környezet formálására, illetve a kiegészítő- és díszelemekre, valamint az egységesen megtervezett szülői tájékoztató táblák elhelyezésére is.

Az elmúlt három évben átadott nyolc inkluzív játszótér - Budapesten a III., a IV., a VIII. és a XVIII. kerületben, Veszprémben, Miskolcon, Pécsett és Sopronban - mellett a társaság 2020-ban további két budapesti és három vidéki létesítményt nyit meg a helyi közösségeknek.

Az ország legújabb, Csepel-sziget élővilága névre keresztelt inkluzív játszóterét szeptember 29-én Borbély Lénárd, Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzatának polgármestere és Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója közös sajtótájékoztató keretében adta át a XXI. kerületi Béke téren. A sokszínű játszótér a közös játszás örömét teremti meg a fogyatékossággal élő és ép gyermekek számára egyaránt, hiszen a kerekesszékes forgó, az akadálymentes meseház, a mászóka kilátóval, a madárles, vagy épp a madaras fészekhinta kialakításának köszönhetően biztonságosan használható, így mozgásukban korlátozott személyek is bátran kipróbálhatják. A játszótéren Csepel-sziget izgalmas és sokszínű élővilágát fedezhetik fel a látogatók, így hazánk természeti értékeivel már egészen kiskorban megismerkedhetnek a gyermekek.

De nemcsak a csepeli gyerekeknek szerez örömet a közösségi park, hiszen az év végéig Budapesten a XVI. kerületben a Zöldségeskert, Debrecenben a Lúdas Matyi, Kaposváron a Süsü a sárkány, Tiszaföldvár-Homokon pedig a Kastély-kert tematikájú befogadó játszótér is megnyitja kapuit.

„A befogadó játszótérépítési programunk sikerének része, hogy a terek létrehozása mellett a szemléletformálást is előtérbe helyezzük. Mindennél fontosabb, hogy az ép és fogyatékossággal élő gyermekek már a korai évektől közös élményeket szerezzenek, és nyitottabb, befogadóbb felnőttekké váljanak.  Idén ősszel újabb öt befogadó játszóteret adunk át az ország több pontján, amelynek köszönhetően tizenháromra bővül ezeknek a különleges közösségi tereknek a száma. De itt sem kívánunk megállni, és a novembertől elérhető Nagykarácsony sorjegyünkkel meghirdetjük a 2021-es programunkat is” - hangsúlyozta Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója.

Az inkluzív játszótér elemeinek kiválasztása során kiemelt figyelmet fordítottak az egyetemes tervezési szempontoknak való megfelelőségnek, azaz a közösségi park úgy került kialakításra, hogy a lehető legtöbb személy számára egyenlő feltételeket biztosítson a kikapcsolódásra.

„A játék összeköt!” programmal kapcsolatos további információkról a https://rolunk.szerencsejatek.hu/hu/a-jatek-osszekot weboldalon érdeklődhetnek.

Vissza