Hírek

A játék összeköt! – Befogadó játszóteret adott át a Szerencsejáték Zrt. Józsefvárosban

2019.09.25.

 

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szerencsejáték Zrt. befogadó játszótér-építési programja, amelynek keretében ép és fogyatékossággal élő gyermekek számára épít a nemzeti lottótársaság játszótereket országszerte. Dr. Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója, valamint dr. Sára Botond, Józsefváros Önkormányzatának polgármestere sajtótájékoztató keretében adta át a VIII. kerületben található Cifra Palota elnevezésű befogadó játszóteret. A Szerencsejáték Zrt. kibővített társadalmi felelősségvállalási kezdeményezése során a 2018-ban átadott két játszótér mellett 2019-ben immár hat helyszínt nyit, illetve nyitott meg.

 

A nemzeti lottótársaság felelős vállalati tevékenységének középpontjában a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának ügye áll, ezen belül kiemelt hangsúlyt helyez a gyermekek segítésére. Az Európai Lottószövetség által indított kezdeményezés élére állva, a cég a közép-kelet európai régióban elsőként vállalta, hogy minden évben a Nagykarácsony sorsjegy bevételének egy részét közösségi célra fordítja, és országszerte befogadó játszótereket épít. A társaság idén jelentősen kibővítette a kezdeményezést, és az elmúlt évben átadott két játszótér mellett idén immár három vidéki és három budapesti helyszínt nyit, illetve nyitott meg a helyi közösségeknek, több ezer gyermek és szülő számára. A májusban elkészült miskolci helyszínt követően idén ősszel újabb öt úgynevezett befogadó játszótér várja majd látogatóit.

Szeptember 25-én a Német utca 12. szám alatt található, Cifra Palota elnevezésű befogadó játszótér nyitotta meg kapuit, amely a közös játszás örömét teremti meg a fogyatékossággal élő és ép gyermekek számára egyaránt. A kombinált homokozó, a fészekhinta, vagy épp az akadálymentes meseház kialakításának köszönhetően biztonságosan használható, így mozgásukban korlátozott személyek is bátran kipróbálhatják. Ezen kívül év végéig Budapesten a XVIII. és a IV. kerületben, illetve egyet-egyet Sopronban és Pécsett ad át a társaság.

A vállalat A játék összeköt! játszótér-építési program második fázisában számos újdonságot és fejlesztést is bevezetett: több játékot helyezett el a tereken, ezáltal a játszóterek játékkínálata még gazdagabbá és komplettebbé vált. Az esztétikusabb megjelenés érdekében a Szerencsejáték Zrt. a korábbinál is nagyobb figyelmet fordított a környezet formálására, kiegészítő- és díszelemek elhelyezésére. Minden játszótér külön mesés, játékos tematikát kapott testreszabott játékokkal, a VIII. kerületi Cifra Palota befogadó játszótér például a népmesék színes világát tükrözi.

A program sikerén és a pozitív visszajelzéseken felbuzdulva úgy döntöttünk, folytatjuk a munkát. Idén újabb négy befogadó játszóteret adunk át Magyarországon, így rövidesen nyolcra bővül ezeknek a különleges közösségi tereknek a száma, több ezer gyermek és szüleik örömére. Annak érdekében, hogy tovább javítsuk a program hatékonyságát, több pozitív változtatást is bevezettünk, például több játékot helyezünk el a játszótereken, a kialakítás során pedig az esztétikai szempont is nagyobb súlyt kap a korábbiaknál. De itt sem kívánunk megállni, és terveink szerint hamarosan meghirdetjük következő programunkat is” – hangsúlyozta dr. Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.

„Fejlődő, biztonságos, rendezett Józsefvárost építünk, ahol jó felnőni és élni, ahol az idősebbek mellett a gyerekek és a szülők is jól érzik magukat, ami otthont és biztonságot jelent az itt élők számára, mert nekünk Józsefváros az első. A mai napon ennek a folyamatnak egy újabb és fontos állomásához érkeztünk: egy modern, korszerű, az itt élő gyermekek számára jól felszerelt játszótérrel gazdagodott Józsefváros. A Cifra Palota névre keresztelt játszótérre minden józsefvárosi szülő bátran hozhatja gyermekét, hiszen itt nem számít az sem, ha esetleg valaki mozgásában korlátozott.

Az itt játszó gyermekeket összeköti a játék, és a józsefvárosi identitás” – emelte ki dr. Sára Botond, Józsefváros Önkormányzatának polgármestere.

A játszótér építéséről készült videónkat ezen a linken tekinthetik meg https://www.youtube.com/watch?v=0foswjWPDUc.

 

Minden további, „A játék összeköt!” programmal kapcsolatos információról a sajto@szerencsejatek.hu e-mail címen érdeklődhetnek.

Vissza