Hírek

A játék összeköt! – Újabb befogadó játszótér épült Miskolcon a Szerencsejáték Zrt. támogatásával

2019.05.20.

Sajtóközlemény – Budapest 2019. 05. 20. A harmadik befogadó, a fogyatékossággal élő és ép gyermekek közös időtöltését lehetővé tevő játszóteret avatta fel a Szerencsejáték Zrt. Miskolcon, „A játék összeköt!” program keretében. A szabadtéri játékpark megépítését a 2017-ben kibocsátott Nagykarácsony sorsjegyek bevételéből vállalta a társaság, a már elkészült három inkluzív játszótér mellett idén további öt létesítmény átadására kerül sor.

 

A Szerencsejáték Zrt. felelős állami vállalatként kiemelt hangsúlyt fektet a fogyatékossággal élő gyermekek integrációjának ügyére, ezért is csatlakozott 2015-ben az európai nemzeti lottótársaságokat tömörítő European Lotteries és az Európai Fogyatékosügyi Fórum közös megállapodásához, amely a fogyatékossággal élők társadalomba való beilleszkedésének elősegítését határozta meg kiemelt céljaként. A csatlakozás után a lottótársaság konkrét vállalásokat tett arra, hogy az elkövetkezendő években miként támogatja a nemes ügyet. A Nagykarácsony sorsjegyeken elhelyezett érzékenyítő üzenetekkel a vállalat célja a teljes társadalom megszólítása volt, az országszerte megépített játszóterek átadása azonban a legkisebbek bevonását szolgálja, hiszen a szemléletváltás folyamata akkor a leghatékonyabb, ha az már gyermekkorban megkezdődik.

A Nagykarácsony sorsjegy bevételéből 75 millió forint gyűlt össze a befogadó játszóterek létrehozására, a Szerencsejáték Zrt. most a harmadik ilyen fejlesztést adta át Miskolcon az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben. A tavaly ismét kibocsátott sorsjegynek köszönhetően a kezdeményezés 2019-ben tovább folytatódik, így a lottótársaság idén további öt befogadó játszótér megépítését tervezi országosan, hármat Budapesten, a XVIII., VIII. és IV. kerületben, illetve egyet-egyet Sopronban és Pécsett.

,,A Szerencsejáték Zrt.-nél nap mint nap azért dolgozunk, hogy megmutassuk játékosainknak a játékban rejlő valódi élményt. Állami nagyvállalatként azonban jóval nagyobb felelősség hárul ránk, a társadalomért, tágabb közösségünkért is tennünk kell. Például azzal, hogy olyan ügyek mellé állunk, amelyek méltán tartanak számot az egész ország figyelmére. A befogadó játszótereket nem csupán a fizikai akadálymentesség teszi különlegessé, hanem a szemlélet is, amely mögötte van: az együttműködés és a képességek sokfélesége. Ezek a játszóterek épp úgy a csapatjátékra, a kooperációra építenek, mint ahogyan mi is a Szerencsejáték Zrt.-nél. Bízom benne, hogy a miskolciak és az Éltes Mátyás Módszertani Intézmény tanulói is örömmel használják majd. Mert vannak ügyek, amelyeket nem bízhatunk csak a szerencsére…” – hangsúlyozta dr. Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.

„Miskolcon az egységes ellátást az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Módszertani Intézmény reprezentálja. Céljuk azonos a városéval: a gyermekek esélyegyenlőségének megteremtése, az adottságokhoz mért testi, szellemi és lelki fejlődés segítése, a családok támogatása. Társadalmi felelősségvállalásunkat még jobban előmozdítja, ha támogatást kapunk ehhez. Mint most, a befogadó játszótér megépítését finanszírozó Szerencsejáték Zrt.-től. Együttműködésünk megerősíti azt a meggyőződésünket, hogy együtt, közösségünk minden tagjára számítva előbbre juthatunk.” – mondta Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.

„A játék összeköt!” programmal kapcsolatos további információkról a sajto@szerencsejatek.hu e-mail címen érdeklődhetnek.

 

Szerencsejáték Zrt. Kommunikáció

Vissza