A legszerencsésebb szerencsevadászokkal ünnepeljük a Szerencse napját 2025-ben
2025.10.20.
Szerencsés történetekkel ünnepli a Szerencse napját a nemzeti lottótársaság. 78 évvel ezelőtt ezen a napon indult el Magyarországon a szervezett szerencsejáték. A Szerencsejáték Zrt. célja, hogy megmutassa, a szerencse önmagában nemcsak a nyereményről szól, hanem a közösen átélt pillanatok és a mindennapi szerencsés helyzetek öröméről is.
A horvát zenetanár, aki hétszer menekült meg a halál torkából, majd megnyerte a lottót
Frano Selak egyszerre mondhatja magát a világ legszerencsésebb és legbalszerencsésebb emberének. A horvát zenetanár 1929-ben született, Dubrovnikban, kalandos útja Fortunával pedig 33 éves korában kezdődött, amikor Szarajevóból vonattal utazott Dubrovnikba. A szerelvény kisiklott és a jeges folyóba zuhant. A szerencsétlenségben 17-en vesztették életüket, Selak több zúzódással és egy kartöréssel megúszta a balesetet. Alig egy évvel később élete első és egyben utolsó repülőútja alatt a gép ajtaja véletlenül kinyílt, az utasok pedig kirepültek a légijárműből. A légikatasztrófában 19-en hunytak el, a férfi viszont egy szénakazalra esve túlélte a zuhanást. 1966-ban egy buszszerencsétlenséget úszott meg, 1970-ben pedig csupán néhány másodperccel azelőtt szállt ki autójából, hogy az felrobbant volna. Élete során Frano Sleak összesen hétszer menekült meg a haláltól, az utolsó nagyobb balesetében autója egy kamionnal találta szemben magát, az ütközés elkerülése érdekében Selak elrántotta a kormányt, amely így átszakította a szalagkorlátot, 90 métert zuhant a mélybe, ahol felrobbant. A horvát zenetanár mindezt egy fába kapaszkodva nézte végig. 2003-ban újabb fordulatot vett az élete, amikor a horvát lottón 1 millió eurót nyert. Nyereményét családja és barátai közt osztotta szét, de a jótékonykodásról sem mondott le.
Aki négyszer is kezet csókolt Fortunának
Egy a tizennyolc szeptillióhoz – 2010-ben az Associated Press szerint ekkora volt az esély arra, hogy valaki életében négyszer is megnyerje a jackpotot. Joan R. Ginthert az amerikai történelem legszerencsésebb szerencsevadászai között tartják számon, nem véletlenül. A nő 1993-ban a texasi hatoslottón 5,4 millió dollárt nyert. A következő nyereményére egészen 2006-ig kellett várnia, amikor egy sorsjeggyel 2 millió dollárt vihetett haza, 2008-ban pedig 3 milliós nyereményt kapart. A sikerszériája egészen 2010-ig kísérte, amikor élete utolsó, 10 millió dolláros nyereményét is lekaparta, így pedig összesen 20,4 millió dolláros nyereményt tudhatott magáénak. A helyi beszámolók szerint Ginther elképesztő nyereményszériája ellenére sem élt dollármilliós életet, sőt közösségében többeken is segített, nagylelkű, ugyanakkor visszafogott adományozóként jellemezték.
A legszerencsésebb magyarok
Fortuna kegyeltjeiért korántsem kell messzire utaznunk, hiszen kishazánk is dúskál a szerencsés történetekben. Minden bizonnyal sorsfordító a sorsolás annak a fiúnak, aki nyeretlen szelvényével szállt versenybe az ötvenes és hatvanas évek álomautójáért, egy Wartburg gépjárműért. Molnár Tibor maga sem hitt a szemének: 13 évesen nyerte meg az autót, ám mivel nem volt jogosítványa, a nyereményt édesapja vezette haza. A tárgynyeremény akkora hatással volt a kunszentmártoni hetedikes fiúra, hogy felnőttként maga is autószerelő lett.
Számos más izgalmas történetet tudhat magáénak a magyar lottótörténelem. Az egyik leghajmeresztőbb eset 1990-ben történt, amikor az Ötöslottó egyik heti sorsolásán egyszerre 13 darab telitalálatos született. Az eset különlegessége, hogy a 13 nyertes szelvényből 10-nek ugyanaz volt a tulajdonosa. A tízszeres nyertes azzal magyarázta az elképesztő esetet, hogy a hét folyamán több lottózót is felkeresett, ahol sorra kifogytak a szelvényből, így aztán annyira megörült annak, hogy a Böszörményi úti lottózóban még volt, hogy egyből tízet is vásárolt, azonban izgatottságában mind a tíz szelvényt ugyanazokkal a számokkal, a 9-es, a 21-es, a 46-os, 57-es és 69-es számokkal játszotta meg. Ez végül egészen kifizetődőnek bizonyult, mivel az Ötöslottó játékszabályzata alapján a nyereményt a nyertes szelvények között kell felosztani, így a főnyeremény negyede helyett annak 10/13-át vihette haza. A játék történetének egyébként az eddigi legnagyobb nyertese 6,6 milliárd forintot vihetett haza, amikor 2024. 42. játékhetében a játék legmagasabb jackpotját nyerte meg számaival. A magyar lottónyertesek királya egyébként az az Eurojackpot játékos, aki 2022. 49. játékhetében bruttó 75 871 601 eurót, átszámítva 31 milliárd forintot nyert.
A sportfogadás területén az eddigi legkiemelkedőbb nyereményt az a TippmixPro játékosunk érte el, aki 2023. szeptember elsején 1710 forintos téttel 14 155,2 oddsszal nyert 24 205 346 forintot, csakhogy ezt a szelvényt háromszor is megjátszotta, vagyis 5 130 forintos téttel több, mint 72 millió forintot vihetett haza. A Tippmix eddigi legszerencsésebb játékosa 2018-ban mindössze 1360 forintos téttel zsebelt be 37,6 millió forintot, de hasonlóan szerencsésnek érezhette magát az a fogadó is, aki 2022-ben mindössze 1200 forintos alaptéttel, 19 299 oddsszal nyert 23 millió forintot, mindezt pedig 7/10-es kötésben fogadta meg.
A sorsjegyek kedvelőinek sem lehet oka panaszra, és bár a legtöbb nagynyertes egyszer örülhet a szerencséjének, több olyan sztorival is találkozhattunk, melyek alapjaiban írják újra a szerencse definícióját. Az idei évben például már 63 olyan játékos is volt, aki kétszer válthatta milliókra nyertes sorsjegyét és 8 olyan szerencsés is volt, aki már háromszor kapart milliós nyereményt.
A Szerencse napjának bevezetésével 2024-ben azt a célt tűzte ki a nemzeti lottótársaság, hogy hagyományt teremtve, minden évben megújuló formában hívja fel a figyelmet arra, hogy a szerencse bárki számára lehetőség, a szerencse mítoszának megismerésével pedig egy színesebb világ tárul a játékosok elé. A Szerencse napjához kapcsolódóan az érdeklődők idén is több aktivitással találkozhatnak a Szerencsejáték Zrt. közösségi média felületein, ennek részeként újabb videósorozat érkezik. A sorozatban főhősünk kihívja Fortunát, azonban a szerencsétlenségek sorozata után találkozik szerencsés segédjével, aki bebizonyítja, hogy a szerencse megélésének milyen lehetőségei vannak és azt, hogy a szerencsében nem elég hinni, hanem tenni is lehet érte. Hogy mit, azt Regán Lili fedi fel. A videósorozat célja, hogy megmutassa, milyen lenne szerencse nélkül a világ és hogyan változtathatja meg az életünket a szerencséhez való viszonyunk.