Hírek

A nagycsapatok többségére érdemes volt fogadni

2011.09.28.

A különböző kiegészítő fogadásokat is figyelembe véve ugyanis a hazájában, és Európában is komoly névnek számító klubok hozták a kötelezőt, aminek eredményeként komoly összegek kerültek kifizetésre. A skót bajnokság egyik óriása, a Celtic egy hazai, Inverness CT elleni diadallal minden riválist maga mögé utasított ebben az összevetésben, 68,71 millió forinttal gazdagítva a rájuk fogadókat. Szorosan a skótok mögött találjuk a Real Madrid – Rayo Vallecano spanyol bajnokit a maga 67,78 milliós nyereményével, valamint a Chelsea – Swansea Premier League összecsapást 67,43 milliós kifizetéssel. Nem panaszkodhattak azok sem, akik a Milan első idei bajnoki győzelmében bíztak a Cesena ellen, hiszen az 1-0-s sikerük révén majd 53 millió forint jutott a tippmixelők zsebébe. A sort a Bayern München – Bayer Leverkusen párharc zárja, ahol a 3-0-s hazai diadal következtében 48 millió forintnál is többet nyertek játékosaink.

A szokásoknak megfelelően a legnépszerűbb eseményeket taglaló felsorolásunkban is kizárólag nagycsapatok mérkőzéseit találjuk. A listát a spanyol bajnokság hétközi rangadója, a 2-2-vel véget ért Valencia – Barcelona párharc vezeti, majd 70 ezer megkötött fogadással. A sorban a Juventus – Bologna olasz bajnoki következik, közel 63 ezer megkötött fogadással, míg a képzeletbeli dobogó legalján a Racing Santander – Real Madrid találkozó áll, 58 és félezernél is több szelvényen feltűnve. Említésre méltó számokat persze ezen kívül is találhatunk, elég csak két Premier League mérkőzés, a Stoke – Manchester Utd. összecsapás által generált 54 ezernél is több fogadásra, vagy a Chelsea – Swansea 45 900 fogadást felmutatni tudó találkozójára gondolni.

A 38. játékhét is hozott váratlan eredményeket, amelyek közül feltétlenül kiemelkedik az olasz bajnokság Novara – Internazionale összecsapása, ahol a házigazdák 3-1-es győzelme edzőváltáshoz vezetett az Internél, az ezzel járó 4,85-ös nyereményszorzó pedig 1548 leleményes fogadónknak okozott örömöt. A Skót Liga-kupa nyolcaddöntő Falkirk – Rangers párosítása (eredmény: 3-2, 14 393 szelvényből 255 helyes tipp, 8,35-ös oddsszért), valamint a spanyol bajnokság Racing Santander – Real Madrid párharca (eredmény: 0-0, 22 129 szelvényből 542 hibátlan tipp, 6,35-ös nyertes odds) is csak az igazán opportunisták számára alakult megfelelően. Ebbe a felsorolásba tökéletesen illik még a Juventus – Bologna olasz bajnoki csata is (végeredmény: 1-1, 4,50-es nyertes szorzó), amely után azért így is 1024 tippmixelő örülhetett.

A magyar érdekeltségű események között számos labdarúgó-eseményt, és egy jégkorong mérkőzést találunk. Utóbbi az osztrák bajnokságban vitézkedő Alba Volán hazai összecsapása volt a Linz ellen, amely 5-5-ös végeredményt hozott, sokak számára egyáltalán nem meglepetésre (13 975 szelvényből ugyanis 4436 helyes tippet találhatunk, 3,90-es nyertes oddsszért). A magyar labdarúgó NB I három összecsapása is népszerű volt játékosaink körében, melyek közül kiemelkedett a Diósgyőr – Győr összecsapás (eredmény: 2-0, 41 883 szelvényből 12 744 helyes tipp, 2,44-es nyereményszorzó). A Kecskemét a tabella utolsó előttijét, az FTC-t múlta felül (eredmény: 1-0, 28 434 szelvényből 14 990 tökéletes tipp, 1,98-as szorzóért), a Paks – Pécs csata pedig szenzációs, 8 gólt hozó mérkőzéssel szórakoztatta a nagyérdeműt, több mint 3000 helyes tippet generálva (eredmény: 4-4, 3,20-as odds mellett). A játékhét legmeglepőbb magyar vonatkozású eseménye egyértelműen a Szigetszentmiklós – Honvéd Magyar Kupa-találkozó volt (végeredmény: 1-1, 20 558 szelvényből 312 helyes tipp, 3,25-ös nyertes odds), amelyen a kispestiek végül a hosszabbításban vereséget is szenvedtek, így kiestek a sorozatból.

A 38. játékhét legügyesebb fogadója egy budapesti tippmixelő lett, aki 200 forintos tétre tudott 395 ezer forintot nyerni, a következő szelvénnyel:

*(0-1) Celtic - Inverness CT H
Manchester City - Everton H
Newcastle - Blackburn H
Birmingham - Barnsley H
Bristol City - Hull City D
Burnley - Southampton D
Middlesbrough - Ipswich D
Milan - Cesena D
*(0-1) Real Madrid - Rayo Vallecano H
Barcelona - Atl. Madrid H
PSV - Roda H
FC Bruges - Mons H
Anderlecht - Germinal Beerschot H

Vissza