Hírek

A német válogatottakban érdemes volt bízni

2011.10.19.

Az abszolút favorit fogadóink körében a Németország – Belgium párharc volt, amelyre több mint 102 ezer fogadást regisztráltak szervereink. Nem sokkal ezen találkozó mögött, 99 666 megkötött fogadással szerepel a magyar válogatott, amely Finnország ellen szerette volna győzelemmel zárni az Eb-selejtezőket, ám végül a 0-0-s végeredmény következtében nem sikerült Egervári Sándor tanítványainak megörvendeztetni sem a szurkolókat, sem pedig a fogadókat. Érdekesség, hogy a népszerűségi lista 3-5. helyén már bajnoki párharcokat találhatunk, amelyek közül a Chelsea – Everton mérkőzés 75 ezernél egy picivel több alkalommal szerepelve a szelvényeken a képzeletbeli dobogó legalsó fokára került. Egy másik összecsapás az angol bajnokságból, a Manchester City – Aston Villa meccs is jelentős fogadói figyelmet váltott ki, amit majd 74 ezer megkötött fogadás is jelez, de azért a Bayern München – Hertha BSC német bajnoki sem panaszkodhat, lévén 61 ezret is meghaladó szelvényen tűnt fel a bajorok fővárosiakkal vívott párharca.

Egyértelműen kijelenthető, hogy fogadói szemüvegen keresztül vizsgálva a mögöttünk hagyott játékhét történéseit, a németekben érdemes volt bízni. A mindenkori heti kínálat összegzésekor leginkább várt, és a tippmixelők számára leginkább fontos listán, a legtöbb kifizetett nyereményt tömörítő rangsorban ugyanis kétszer is feltűnnek Németország labdarúgói. Némi meglepetésre, a 21 éven aluli válogatott – ebben az összevetésben – megelőzte a felnőtteket, méghozzá az U21-es San Marinó-i nemzeti csapat idegenbeli legyőzésével, ami 44,59 millió forintos nyereményt generált. A sorban az ifjak mögött nem szerettek volna lemaradni a Nationalelf tagjai sem, és Joachim Löw tanítványai Belgium móresre tanításával végül 36,55 millió forinttal gazdagították a fogadókat. A spanyol bajnokság címvédője, és egyben a tippmix-szelvények állandó szereplője, a Barcelona sem akart lemaradni a német együttesek mögött, és végül a Racing Santander fölött aratott diadala 25,03 millió forintos kifizetést eredményezett. A Top 5-ös listán további két, válogatott összecsapást találhatunk: a Spanyolország – Skócia csata 24 millió forintnál is több, a Horvátország – Lettország találkozó pedig 23 és fél milliónál is nagyobb hasznot hozott a tippmixelőknek.

A legváratlanabb eredmények között a magyar labdarúgó-bajnokság címvédőjének soros mérkőzését, a Videoton csapatának Kecskemét elleni párharcát is megtaláljuk (eredmény: 0-2, 31 569 szelvényből 698 helyes tipp, 6,85-ös nyertes odds). Nem csupán nálunk, hanem Németországban és Olaszországban is születtek nem várt, nagy csapatokat kellemetlenül érintő végeredmények. A Bundesligában a Schalke – Kaiserslautern párosítás végkimenetele csak a tökéletesen megérzésekre hagyatkozó, avagy a vendégegyüttesnek szurkoló fogadóknak lehetett jó hír (eredmény: 1-2, 56 928 szelvényből 750 helyes tipp, 6,35-ös nyereményszorzó). Ugyanezen kitételek igazak a Bajnokok Ligájában is vitézkedő Napoli gárdájának Parmaval vívott mérkőzésére is, ahol a vendéggyőzelem nem a „tutistáknak” kedvezett (végeredmény: 1-2, 54 170 szelvényből 643 helyes tipp, nyertes odds: 6,05).

A magyar érdekeltségű eseményeket összefoglaló felsorolásunk ezúttal is színesnek mondható, hiszen négy sportág is képviselteti magát. Talán nem sértődnek meg labdarúgóink sem azon, ha ezúttal nem velük kezdünk, hanem a tornász világbajnokságon lólengésben aranyérmet, és ezáltal olimpiai kvótát is szerző Berki Krisztián kerül megemlítésre elsőként. Nem mellesleg, fogadóink többsége is jól járt Krisztián aranyérmével, amihez ezúton is gratulálunk (7073 szelvényből 5606 helyes tipp, 1,50-es nyertes odds). A Győr női kosárlabda csapatának Euroliga-bemutatkozása felemásra sikeredett, hiszen bár a 17 pontos különbség a Casares Valenciával szemben nem nevezhető vállalhatatlannak, az idei évad várhatóan a tanulásról szól majd Füzy Ákos együttesének (eredmény: 63-80, 4819 szelvényből 4298 tökéletes tipp, 1,06-os nyereményszorzó mellett). A kínálatban szereplő labdarúgó események közül a magyar válogatott Finnországgal szemben jegyzett döntetlenjét 8747-en találták „telibe”, ami 3,25-ös oddsot ért, miközben az NB I soros fordulójában megint érdemes volt a Diósgyőrben bízni, akik a Pécs kiütésével okoztak örömöt szurkolónak, és fogadónak egyaránt (eredmény: 4-0, 40 692 szelvényből 38 377 helyes tipp, nyertes odds: 1,85). A vízilabda OB I-ben rendezett rangadóval zárjuk a sort, amelyen ráadásul a nyáron alaposan megerősített Szeged gárdája óriási meglepetésre felülmúlta a bajnoki címvédő Eger csapatát (eredmény: 7-5, 16 539 szelvényből 2480 helyes tipp, 2,12-es odds mellett).

A játékhét legügyesebb fogadója cím egy nagykátai játékosunkat illeti, aki 200 forintos tétre tudott 191 ezer forintot nyerni, a következő szelvénnyel:

Zaragoza - Real Sociedad H
Chievo - Juventus D
Atalanta - Udinese D
Cagliari - Siena D
Roda - ADO Den Haag H
West Bromwich - Wolverhampton H
Birmingham - Leicester H
AIK Stockholm - Häcken H

-rk-

Vissza