Érdekes kérdések és válaszok a Magyar Parasport Napján
2025.02.24.
Háromrészes kisvideó sorozatban mutatja be a Magyar Parasport Napján a nemzeti lottótársaság azokat, a nem mindennapi teljesítmények mögött álló sportolókat, akik 2024-ben számos paralimpiai éremmel örvendeztették meg Magyarországot. A Szerencsejáték Zrt. évek óta elkötelezett támogatója a magyar sportnak és a paralimpiai sportágaknak.
Idén már nyolcadik éve ünnepeljük a Magyar Parasport Napját, annak emlékére 1970. február 22-én alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja. A mai magyar parasport kialakulásában döntő jelentőségű volt ez az esemény, hiszen az első, intézményesített sportszervezetet olyan legendák alapították meg, mint Tauber Zoltán és Fejes András, Magyarország első paralimpiai bajnokai, asztaliteniszezők. A Klub névadója az a Halassy Olivér volt, aki két egymást követő olimpián, 1932-ben és 36-ban lábamputáltként az épek közt nyert olimpiai bajnoki címet.
A Szerencsejáték Zrt. több mint két évtizede kiemelt figyelmet fordít a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjára, ezen belül a parasport támogatására is. A 2024-es párizsi Paralimpiát megelőzően a Magyar Paralimpiai Bizottság stratégiai partnereiként a nemzeti lottótársaság támogatta a sportolók verseny előtti felkészülését, valamint hozzájárult az új sporteszközök beszerzéséhez is. Ezen túlmenően tavaly - sportfogadási mérföldkőként - a Szerencsejáték Zrt. kínálatában először - és nemzetközi viszonylatban is ritkaságszámba menően - a paralimpia magyar eseményeire is lehetett már fogadni. A sportfogadást hatalmas érdeklődés övezte, a legtöbb tipp az paraúszás eredményeire érkezett.
A Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: „a magyar parasportolók elszántsága, lelkesedése példamutató, eredményeik alapján pedig világ sportelitjéhez tartoznak.” Mager Andrea - aki a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségi tagja is – hozzátette: „büszkeség egy olyan csapat mellé állni, amely a tavalyi párizsi paralimpián kiemelkedő teljesítménnyel összesen 15 érmet szerezett.”
Idén, a Magyar Parasport Napjára a nemzeti lottótársaság két különleges videóval készült, amelyekben a közösségi oldalát követők tehettek fel kérdéseket Konkoly Zsófia, háromszoros paralimpiai bajnok, kétszeres világbajnok és a háromszoros Európa-bajnok magyar úszónak, valamint Kiss Péter Pál paralimpiai világ és Európa-bajnok kajakosnak. A videókban többek között arra kaphatunk választ, hogy bajnokaink miért szeretik a sportot és arra is, hogy mi inspirálja őket a mindennapokban. https://www.facebook.com/reel/1641446999797726
A Szerencsejáték Zrt. idén a Magyar Paralimpiai Bizottság felkérése egy ötfős csapattal csatlakozott az Együtt a Pályán mini bajnoksághoz, ahol az együtt sportolás élményével közösen ünnepelték meg a Magyar Parasport Napját.