Hírek

Közel 4 milliárd forint kerülhet a lottójátékosok karácsonyfája alá

2020.12.17.

Nagy lehet az öröm a Hatoslottó friss telitalálatosa számára, hiszen a nyertes ünnepi készülődését ezúttal egymilliárd feletti pénzösszeg is színesíti. Az Ötöslottón pedig ennél is nagyobb összegű, közel 4 milliárd forintos jackpot várja a játékosokat. A SzerencseSzombat következő adásában a Jónak lenni jó! kampányról beszélgetnek a műsorvezetők Siklósi Beatrixszal, a kampány projektvezetőjével, valamint a Lóci játszik együttes fellépése színesíti a műsort.

2020 a milliárdosok éve, hiszen az Ötöslottó márciusi rekornyereményét követően 13 hét halmozódás után telitalálatos volt a Hatoslottón, így ha a szerencsés játékos jelentkezik a nemzeti lottótársaság nagynyertes telefonszámán, akkor 1,37 milliárd forinttal gazdagodik. Az Ötöslottónak köszönhetően az idén akár újabb milliárdos is születhet, hiszen 21 hét halmozódást követően ezen a héten a főnyeremény már 3,93 milliárd forint.

A SzerencseSzombat műsorban a Luxor sorsolása közben zajló beszélgetés témája a Jónak lenni jó! elnevezésű kampány lesz. Ennek keretében a közmédia idén az autizmussal élő gyerekeknek tervezett diagnosztikai és terápiás központ felépítésére gyűjti a felajánlásokat az Együtt az Autistákért Alapítvánnyal közösen. A jótékonysági akció eredményként már csaknem 48 millió forint gyűlt össze, sőt még különleges tárgyi felajánlások is érkeztek. Minderről a műsorvezetők Siklósi Beatrixszal, a kampány projektvezetőjével, egyben a Kossuth Rádió csatornaigazgatójával beszélgetnek. Ezt követően a Lóci játszik zenekar lép fel, amelynek története hat éve kezdődött, amikor Csorba Lóci névadó frontember a VAN című film zenéjével elnyerte a közönség és a szakma figyelmét.

Erre a hétre is készült különleges akcióval a nemzeti lottótársaság, ugyanis az Okoslottó mobilalkalmazással akár 1 millió forintot is nyerhet, aki lottózik és pályázik. Ehhez nem kell mást tenni, mint az Okoslottón keresztül Ötöslottót, Hatoslottót vagy Skandináv lottót játszani, egy szelvényen legalább 1800 forint értékben, legkésőbb december 20-ig, majd a Szerencsejáték Zrt. honlapján az akció aloldalán feltölteni a visszaigazoló SMS-ben szereplő egyedi azonosító számot. Az akcióban résztvevő játékosoknak így nem csak az adott játék heti várható főnyereményére lesz esélyük, hanem az akció heti sorsolásán megnyerhető 300.000 forint értékű vásárlási utalványra, valamint az 1.000.000 forintos főnyereményre is. Az akció részletei a www.szerencsejatek.hu oldalon találhatók.

Vissza