Hírek

Még hogy az Anzsi Mahacskala nem jó döntés!?

2011.06.15.

A legnagyobb kifizetett nyeremények listáján ugyanis a legelső helyen találjuk az Anzsi Mahacskala – Szpartak Nalchik találkozót, amelyen „Dzsudzsi” újdonsült együttesének győzelmével a tippmixelők 67.71 millió forintot kasszíroztak. A rangsor második helyén is egy Premjer-ligás találkozó, méghozzá egy másik magyar vonatkozású mérkőzés, a Dinamo Moszkva – Zenit Szentpétervár párharca áll, 64.17 millió forintos nyereménnyel. A másik három legnagyobb fogás nagyjából ugyanannyit fialt a fogadóknak, hiszen a Svédország – Finnország labdarúgó Eb-selejtező, az Uruguay – Hollandia barátságos találkozó, valamint a Celta Vigo – Granada spanyol osztályozó egyaránt 46.5 és 47 millió között hozott.

A legnépszerűbb események között három labdarúgó és egy kézilabda válogatott mérkőzést, valamin egy svéd bajnoki focimeccset lelhetünk. A korábban már megemlített Svédország – Finnország Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés egy híján 77 ezer szelvényen tűnt fel. Viszont a San Marino – Magyarország, valamint az Elfsborg – Mjällby események is 63 ezernél több alkalommal szerepeltek a fogadók kedvenc eseményei között, míg az USA – Panama Arany Kupa csoportmeccs 48 ezer szelvényen jelentkezett a 23. játékhéten. Az egyetlen, nem labdarúgó esemény amely felfér erre a listára, egy számunkra szomorú vonatkozású találkozó, lévén a több mint 51 ezerszer megjátszott Magyarország – Németország női kézilabda vb-selejtező vereséget és egyben a kiesést is eredményezte.

A legváratlanabb események közül kiemelkedik az USA – Panama labdarúgó találkozó, amelyen a 2-1-es panamai győzelemmel az igazán szemfüles tippmixelők – 268 helyes tipp 25 és félezer szelvényen – 13,50-es oddsszot fogtak. Hasonlóan kevesen, de hasonlóan remek odds mellett jártak jól azok, akik a Dundalk - Drogheda Utd. ír bajnoki (eredmény:1-2, 22.873 szelvényből 596 helyes tipp, 9,10-es nyereményszorzó) és az U-21-es Eb-selejtező keretein belül megrendezett U21Litvánia – U21Málta (eredmény: 1-2, 9.485 szelvényből 512 helyes tipp, 8,05-ös oddsszal) mérkőzéseken a meglepetésre szavaztak.

Mivel a 23. játékhétre temérdek válogatott találkozó esett, ezért a magyar érdekeltségű eseményeket tömörítő listánkon kizárólag különböző sportágakban érdekelt nemzeti csapatainkkal találkozunk. A női kézilabda válogatottunk Németországgal vívott hazai világbajnoki selejtezője duplán közkedvelt volt, de figyelembe véve a 22-27-es végeredményt, azóta lehet, hogy már sokan bánják a lányokba vetett bizalmat. A Mátéfi Eszter vezette csapat győzelmére több mint 25 ezer alkalommal fogadtak, míg a magyar továbbjutásra több mint 17 ezer szelvényen találhattunk rá. A kézilabda-válogatottaink közül a férfiak azért mentették a mundér becsületét, hiszen Európa-bajnoki selejtezőn Bosznia-Hercegovinában győzött a tartalékos magyar csapat (eredmény:19-22,13.265 helyes tipp 14.432 szelvényen) de az 1,16-os nyertes odds mutatja, ez papírforma eredmény volt. Ahogy a labdarúgó-válogatottunk, San Marinóban aratott diadala is ugyanebbe a kategóriába esett, amit a tippmixelők jókora többsége el is talált (végeredmény: 0-3, 22.300 szelvényből 18.397 helyes tipp, 1,31-es nyereményszorzóért).

A játékhét példaértékű szelvénye egy szarvasi fogadót dicsér, aki 200 forintos tétre nyert 365 ezer forintot, a következő kötéssel:

Tom Tomszk - Lokomotív Moszkva D
Anzsi Mahacskala - Szpartak Nalcsik H
Dinamo Moszkva - Zenit Szentpétervár D
Szpartak Moszkva - Rubin Kazan D
Mexikó – Olaszország D
Bohemians – Sligo D
St. Patrick's - Derry City D
UC Dublin - Shamrock Rovers V
Cork City – Athlone H

-rk-

Vissza