Hírek

Még mindig lehet pályázni az „Adj Egy Ötöst!” programra

2019.12.02.

 

Már 58 új iskola jelentkezett az „Adj Egy Ötöst!” elnevezésű közös iskolai szemléletformáló programra, amelyet a Salva  Vita Alapítvány és a Szerencsejáték Zrt. a 2019/20-as iskola időszakban újra elindított. Az Európai Lottószövetség és az Európai Fogyatékosügyi Fórum kezdeményezéséhez kapcsolódva a hazai program célja, hogy a gyermekek személyes élményeken keresztül minél fiatalabb korban találkozzanak a fogyatékosság ügyével, ezáltal elősegítve a fogyatékossággal kapcsolatos pozitív attitűdváltozást. A tavalyi évben közel száz iskolából jelentkeztek megvalósult pályaművekkel a diákok, az újabb pályázati szakaszban a szervezők célja kétszáz intézmény és közösség bevonása.

Az „Adj Egy Ötöst!” idei pályázati ciklusa szeptember 16-án nyílt meg a tanárok és diákok számára. Az országos pályázat iránti érdeklődést jól mutatja, hogy az eddig bevont 169 iskola mellett további 58 új regisztráció is érkezett.

Az idén harmadik alkalommal útjára indított „Adj Egy Ötöst!” program kifejezetten az iskolai (10-19 éves) korosztályhoz szól. A szemléletformáló kezdeményezés alapját évről-évre az általános iskolai felső tagozatos és középfokú iskolás diákcsoportok számára országosan meghirdetett pályázat adja. A pályázó diákok feladata, hogy csoportmunkában tervezzék meg, milyen eseményen vennének részt szívesen fogyatékossággal élő gyermekekkel vagy felnőttekkel együtt akár egy teljes iskolai közösségben. Ezen események sikeres megvalósítása érdekében a Salva Vita Alapítvány a résztvevő osztályok tanárai számára tréninget biztosít, a legtöbbet közülük pedig tapasztalt mentor felügyeli. A közel egy éven keresztül zajló program fontos lezáró szakasza a verseny, ahol a pályázók a személyesen átélt közösségi élményüket osztják meg másokkal film, fotó, rajz vagy írásos jelentés formájában. Az ideális pályamű ötletes, alacsony költségvetésű, és minden résztvevő számára kellemes időtöltést jelent. A legjobb tizenkettőt szakmai zsűri választja ki, a díjakat pedig egy nagyszabású, zenés szórakoztató műsorral egybekötött díjátadón adják át.

A jövőben bővül a tanári felkészítő tréningek száma annak érdekében, hogy az oktatók még felkészültebben segíthessék a diákokat, az országos kezdeményezés pedig kizárólag a csoportos élményekre és a központi pályázatra fókuszál. A könnyebb tájékozódás érdekében a program honlapja is megújult, a Szerencsejáték Zrt. a korábbi pályázati ciklusoknál is jelentősebb hangsúlyt fektet a program sikerességét vizsgáló attitűdmérésekre. A fejlesztésekkel a nemzeti lottótársaság és a Salva Vita Alapítvány minél több embert elérve az eddigieknél is sikeresebbé és ismertebbé kívánja tenni az „Adj Egy Ötöst!” pályázatát és célkitűzéseit.

Az eredmények visszaigazolják a Szerencsejáték Zrt. erőfeszítéseit, hiszen az elmúlt évben céljaikat túlszárnyalva száz fölé nőtt a beérkezett pályázatok, és 3000 főt meghaladta a közvetlenül résztvevők száma, a Salva Vita Alapítvány becslése szerint pedig a program több mint tizenegyezer érintetthez jutott el. Az ELTE BGGYK mérései alapján a hazai kezdeményezés nemzetközi szinten is kiemelkedően teljesített; a résztvevő gyermekek fogyatékossággal kapcsolatos tudása, érzelmi hozzáállása és viselkedése egyértelműen pozitív irányba változott.

A nemzeti lottótársaság elsők között csatlakozott az európai szintű kezdeményezéshez három éve, amelynek keretében többek között megvalósította hazánkban a spanyolországi ONCE (Spanyol Vakok Nemzeti Szövetsége) 35 éve sikeresen működő iskolai szemléletformáló programjának adaptációját. Az országos program szakmai kidolgozását és szervezését az 1993-ban létrejött Salva Vita Alapítvány végzi, amely megalakulása óta a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségéért, társadalmi befogadásáért dolgozik. A kezdeményezéshez az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara nyújt kiemelt szakmai támogatást a kezdetektől.

Az Adj Egy Ötöst! programmal kapcsolatos további információkról a https://adjegyotost.hu/ weboldalon olvashatnak, valamint a sajto@szerencsejatek.hu e-mail címen érdeklődhetnek.

Vissza