Hírek

Milliomost keresünk!

2012.04.19.

A Szerencsejáték Zrt. nyertes-kereső csapata ugyanis hetente egy alkalommal az utcákat járja, hogy 1 millió forinttal tegye gazdagabbá a legszerencsésebbeket.

Mit kell tennie, hogy Ön is köztük legyen? Először is vásároljon – a részvételi feltételeknek megfelelően – Ötöslottót bármely értékesítőhelyen, interneten, SMS-ben vagy OTP bankjegy-automatán keresztül már hétfőn – így legalább a hét elején biztos lehet benne, hogy érdemes várni a szombati Ötöslottó sorsolást. A játékról kapott igazolását őrizze meg, mert csak akkor Öné az 1 millió, ha megvásárolt játékát igazolni is tudja csapatunknak (értékesítőhelyeken kapott vagy ATM által adott visszaigazolással, visszaigazoló SMS-sel, vagy a helyszínen az általunk biztosított gépen a fogadási oldalra bejelentkezve). Érdemes lesz figyelni, ugyanis legfeljebb 10 személyt állítunk meg az utcán, és ha közülük senkinek sincs megfelelő – vagyis a következő számsorsolásra érvényes, legalább 4 mezős – Ötöslottó, akkor az adott héten az 1 millió forint sajnos nem talál gazdára.

Az akcióról és a heti nyertes-keresésről csütörtökönként 17.30 órától, az m1 csatorna Szerencse Híradó műsorából tudhat meg többet. Az akció április 22-től szeptember 25-ig tart. A további részletekről bővebb információt a lottózókban található Részvételi feltételek plakáton, valamint a www.szerencsejatek.hu honlapon találhat.

Most érdemes lesz megállni, mert milliomost keresünk! Az adások felvételeit IDE kattintva nézheti meg.

Vissza